Elmaradtak a hatalmas meglepetések és a nagy cserék a 2015-ös NFL Draft első körében, hiszen összesen csak két csere volt, és egyik sem top 10-es tehetségért ment. A várakozásoknak megfelelően a Tampa Bay és a Tennessee is irányítót választott az első két helyen, a nap nyertesei viszont az elkapók lettek, hiszen hatot is kiválasztottak az első 32 játékos között. A Chargers megtartotta Philip Riverst, a Minnesota sem cserélte el Adrian Petersont, egyedül a San Diego mozgott fel két helyet a futójátékos Melvin Gordonért, illetve a Denver Broncos ment fel öt helyet, hogy megszerezze a védelembe Shane Ray-t. A Cleveland Browns és a New Orleans Saints kétszer is választott, a Buffalo Bills és a tavalyi döntőben elbukó Seattle Seahawks nem választott egyszer sem az első körben. A folytatásban az első kör eseményeit élheti át.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Leegyszerűsítve: az amerikaifocisták éves játékosbörzéje. Az egyetemen már bizonyított játékosokat a csapatok előző évi sikerességét tekintve fordított sorrendben választják ki: tehát amelyik NFL-csapat a legrosszabb győzelem-vereség mutatóval rendelkezett – ez idén a Tampa Bay Buccaneers –, az választhat először a közülük. De ez sincs kőbe vésve, mert a csapatok egymás között csereberélhetnek a választási jogokkal, bedobhatnak későbbi választási jogokat vagy játékosokat az üzletbe. Az egész egy óriási stratágiai játék. Idén papíron az első kör utolsójaként az utolsó a Super Bowl-győztese, ezúttal a New England Patriots választ


    A draft több napon át zajlik: a legnagyobb eseménynek számító első kör, a legnagyobb tehetségek börzéje csütörtökön, a második-harmadik kör pénteken, a jobbára resztlinek tekinthető ötödik-hetedik kör kiválasztási ceremóniája pedig szombaton történik a hivatalos liturgia szerint. Könnyű lenne azt hinnünk, hogy az első néhány körön kívül ennek értelmében csak értéktelen játékosok kerülnek ki a piacra, de ez nem ennyire egyértelmű: az idei Super Bowl-győztes irányítót, Tom Bradyt – aki ezzel együtt már a negyedik bajnoki gyűrűjét teheti a polcra – annak idején a hatodik körben, az utolsók közt választják ki. A drafton való kelendőség tehát csalóka is lehet: a játékosok valódi értékét csak évek múlva lehet reálisan megítélni.

  • Legutóbb három évvel ezelőtt fordult elő ilyesmi, hogy két irányítóról szóljon minden, akkor Andrew Luckkal és Robert Griffin III-del volt tele a szaksajtó a nagy kiválasztás előtt. Végül Luck kelt el az első helyen, az Indianapolis Colts draftolta le, míg Robert Griffin második helyen a Washington Redskinshez került.  Idén Jameis Winstonnal és Marcus Mariotával ugyanez a helyzet. Szinte biztos, hogy Winston megy el az első helyen, de Mariota sem lesz sokáig draftolatlan.

    • A legutóbbi szezonja Mariotának sikerült jobban, megnyerte a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman-trófeát, majd bejutott a rájátszásba a csapatával, ahol elverte a Winstonnal felálló Florida State-et, de a döntőben kikapott az Ohio State-től. 
    • Winston is nyert már Heismant-trófeát, és két éve bajnok is volt, ami Mariotának nem sikerült az egyetemen. Azóta viszont pályán kívüli dolgai miatt bajba került, vádolták nemi erőszakkal, és egy bolti lopásos ügybe is belekeveredett, de van akkora tehetség, hogy így is az első helyen vigyék el. 
  • Az NFL-draft előtt a szőnyegen, a kamerák előtt vonulnak be az elsőkörös tehetségek, általában valamelyik családtag is elkíséri őket, főleg a játékosok édesanyja, és a közvetítőcsatorna egy-egy rövid interjúra elkapja őket. Idén a Florida Gators csapatától érkező Dante Fowler Jr. védőjátékos egyértelműen megnyerte a stílusversenyt.

  • Idén olyan különleges  helyzet állt elő, hogy két olyan játékos is a draft első körébe várható, akik megnyerték a Heisman Trophyt, amit a legkiválób egyetemi játékos kaphat. Marcus Mariota tavaly, míg Jameis Winston tavalyelőtt lett Heisman-győztes, és ha azt hinnénk, hogy ez egy kivételes alkalom, óriásit tévedünk, hiszen az elmúlt évtizedben már háromszor is előfordult olyan, hogy két korábbi Heisman-győztest vittek el az első körben. 

  • Todd Gurley running back, aki a Georgia Bulldogs csapatában játszott, és akit a draft egyik legnagyobb tehetségének tartanak a posztján, egy Redditen tartott kérdezz-felelek során pár órája elárulta, hogy annyira ideges volt ma egész nap, hogy képtelen volt egy falatot is leerőltetni a torkán, és ezért valószínűleg az egész draft-ceremónia alatt egy pizzára fog gondolni. 

  • Mindenki hibázik, bárkivel előfordulhat, tanulni kell belőle, ez a múlt, a jövő a lényeg.

    - legalábbis ezt mondta Randy Gregory, az NFL-be készülő defensive end, aki néhány hete megbukott egy drogteszten marihuánával. Az NFL-csapatok számára ez általában riasztó, és hajlamosak eltekinteni a problémásnak vélt tehetség kiválasztásától eltekinteni.  

  • Mennyi pénz jár az újoncoknak? Melyik egyetem adta a legtöbb elsőkörös tehetséget? Minden kiderül a Fox Sports csodás infografikájából. 

  • Ha  Mariota nem a kispadon tölti az első évét, komoly bajba kerülhet

    – Ezt például nem más mondta, mint a mostanság NFL-szakértőként dolgozó Trent Dilfer, aki arról nevezetes, hogy Super Bowlt nyert a Baltimore Ravens irányítójaként, úgy négyezer évvel ezelőtt. 

  • Pedig a műsor még nem is megy: az ESPN információi szerint a Chicago Bears megpróbált egyezkedni az idén másodikként választó Tennessee Titansszel, hogy esetleg adják nekik a választási jogukat, cserébe átadták volna irányítójukat, Jay Cutlert, meg még ki tudja, hogy mit, de a Titans nem kért szegény játékosból. A következő órákban izzani fognak a vonalak a csapatok között.  


    Korábban arról lehetett hallani, hogy a Titans a fél világot kérné a második választási jogért. Addig is, itt egy egész vicces blog Jay Cutlerről. 

  • Jameis Winstont nagy valószínűséggel elviszi a Tampa, és a nagy kérdés igazából az, hogy Marcus Mariota, a másik irányítósztár melyik csapatnál köt ki?

    Ez a kérdés azután generált komoly pletykahullámokat, miután a Mariotát az Oregon Ducksnál pályára állító Chip Kelly edzőmágus két évvel ezelőtt az NFL-ben játszó Philadelphia Eagles edzője lett. Kelly ettől az évtől gyakorlatilag teljhatalmat élvez az Eagles-vezetőségben, és már a draft előtt óriási felzúdulást váltott ki azzal, hogy elcserélte a csapat sztárfutóját, LeSean McCoyt, illetve megszerezte a St. Louis Rams tehetséges, de sérülékeny irányítóját, Sam Bradfordot. A pletykák szerint Bradford csak egy újabb cserealapként szerepel Kelly doktor ördögi tervében, és a nagy kérdés pedig az, hogy az edzőnek sikerül-e megszereznie korábbi mentoráltját, avagy sem? 

  • Az első választási jogot birtokló Tampa Bay Buccaneersről mindenki azt jósolja, hogy irányítót húznak, mégpedig a Florida State Seminolesszal 2014-ben nemzeti bajnokságot nyert Jameis Winstont, aki abban az évben kapta meg a Heismant is. Egy Bucs-drukker már winstonos Tampa-mezt is fabrikált otthon a draft alkalmából. 

  • A Profootball Talk elég biztos forrásorka hivatkozva állítja, hogy Chip Kelly és az Eagles megpróbált feltradelni az első helyre.

    Közben olyasmit is hallani, hogy a Chicago Bears bevet mindent, hogy a második helyen választhasson. 

  • Hivatalosan is elindult a 2015-ös NFL-draft, hamarosan jön az első választás. A tavalyi legrosszabb mérleggel záró Tampa Bay Buccaneers választhat. Hacsak valaki nem ajánl nekik valami olyan üzletet, hogy odaadják a jogukat. De ez elég valószínűtlen. Chicagóban mellesleg százezer szurkoló gyűlt össze az eseményre. 

  • Winston képes úgy odadobni az elkapóinak a labdát, hogy a védőnek esélye se legyen közbeavatkozni. De gyakran bedobja 2-3 védő közé, vagy olyannak passzol, akinek nagyon nem kéne, össze is jött neki 18 interception a múlt idényben. Az NFL-ben pedig nem tud majd 2-3 touchdownos hátrányokból fordítani a második félidőben, mint sokszor legutóbbi egyetemi idényében. Viszont óriási vezérnek tartják a pályán, fizikuma tekintélyt parancsoló, bár azt ő is elismerte, hogy szeret enni, és könnyen feljön rá néhány kiló, ha nem figyel. 

    És akkor ott vannak a pályán kívüli dolgai, melyeket kordában kell majd tartania. Az egyetemi karrierje során megvádolták nemi erőszakkal, volt egy bolti lopása is, amikor mirelit ráklábakkal sétált ki egy üzletből, és hajlamos hülyeségeket csinálni. Ez már a profik között nem fér majd bele. Ettől függetlenül az idei draft legtehetségesebb irányítója. 

  • Őt jósolják második számú kiválaszotttnak. 

  • A Tampa Bay Buccaneers harmadjára választott 1/1-esként Heisman-győztest: először 1986-ban Bo Jacksont, másodjára egy évre rá, 1987-ben Vinny Testaverdét, harmadjára pedig most Jameis Winstont. 

  • Ha Jameis Winston a Tampához, Marcus Mariota pedig a második választási lehetőséget birtokló Tennessee Titanshoz kerül, akkor már az idei alapszakasz első mérkőzését egymás ellen játszhatják. 

  • A Tennessee Titans nem adta a választási jogát, elvitte az Oregon-irányító Marcus Mariotát. 

     

  • Nagyon hangoztatták az elmúlt hónapokban, hogy ők aztán teljesen a korábbi LSU-irányító mögött állnak és benne látják a jövőt. Jó érzés lehet majd Mettenbergernek így megkezdeni a szezont vélhetően a padon, mert 1/2-es helyen vitt irányítókat nem cserének választanak a csapatok.

  • Ez utoljára 2012-ben fordult elő, amikor Andrew Luck (Colts) után rögtön Robert Griffin III. (Redskins) következett. 

  • Dante Fowler Jr., a Florida Gators defensive endje. 

    A Florida Gatorsnél szinte jobb és bal defensive endet, defensive tackle-t és OLB-t is játszott: az NFL-ben leginkább az utóbbi lesz az ő posztja. A szakértők szerint 3-4-es védelemben érezné magát legjobban (mondjuk a Pittsburgh Steelersnél verhetik a fejüket a falba, hogy csak huszonkettedikként húznak: akkor már biztos, hogy nem lesz benn): gyorslábú, robbanékony, agresszív védő, majdnem tökéletes testfelépítéssel, akit eginkább Terrell Suggshoz hasonlítanak: akárhová is kerüljön, az ellenfél irányítói rettegni fognak tőle. 

  • A 2012-es drafton is két irányítót választottak sorban és a képlet is hasonló volt, mint most: a mozgékonyabb QB kelt el másodiknak. RG3 azóta több sérülés miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Washingtonban, de Mariota alighanem nem fog annyit futni a Titansnél.

    Az Oregon-irányítóval kapcsolatban a legnagyobb kérdés az lesz, hogy legnehezebb, pontos dobásokat meg tudja-e majd csinálni, mert az egyetemi évei alatt a kezére játszott a rendszerük és szinte mindig volt szabad, de legalábbis csak egy védő által védett elkapója, az NFL-ben viszont ez már nehezebb lesz.

  • Az idei draftosztály legjobb elkapóját, az alabamás Amari Coopert választották.

     Az NFL-re készebb, kiforrottabb játékosnak tűnik az Alabama offense-ből érkezve, mint a pozíciójában őt követők. Aki látta a Crimson Tide-ban az elmúlt években, jól tudja, mit jelentett Cooper a csapatnak, meccset eldöntő faktor volt többször is. 185 centi magas, 92 kg termetével viszonylag könnyedén vette fel a harcot az egyetemi bajnokságban bárkivel, az NFL-hez talán kicsit több majd kell ennél fizikálisan.Ugyanakkor kiváló sebességgel rendelkezik, hogy megnyerje a vágtákat, akár nagy hátrányból is. Időnként kicsit elragadtatja magát, és emiatt veszíthet labdákat, ettől függetlenül biztos kezű wide receiver, és jó route runner. A combine-os 40 yardos 4,42-es idejével jobban teljesített, mint azt többen várták volna. Utolsó alabamás idényében 1727 yardot kapdosott össze, tizenhat touchdownt szerzett, és a Heisman döntősei között volt, az Alabamánál és a SEC-ben is rekordokat döntögetett. 

  • Jameis Winston újoncszerződése húszmillió dollár körül lesz, ebből pedig nagyjából kétmillió font súlyú ráklábat vásárolhat – ahogy egy figyelmes amerikaifutball-rajongó máris kiszámolta.

  • Danny Shelton szamárfüle Dante "Arany Skárpi" Fowler Jr.-nak. 

  • Nem véletlen kelt el harmadik helyen a Florida Gators játékosa, szinte kihagyhatatlan tehetség. Jobb és bal defensive endet, defensive tackle­t és OLB-­t is játszott: az NFL+­ben leginkább az utóbbi lesz az ő posztja. A szakértők szerint 3­-4­es védelemben érezné magát legjobban, a Jaguars viszont 4-3-at játszik, de itt sem lesz gond. Gyorslábú, robbanékony, agresszív védő, majdnem tökéletes testfelépítéssel, akit leginkább Terrell Suggshoz hasonlítanak.

  • Az Iowa Hawkeyes Kirk Ferentz irányítása alatt csomó jó támadófalembert adott az NFL-be, csak a mostani head coach érkezése óta Robert Gallery, Bryan Bulaga és Riley Reiff kelt el az első körben. Ezt a sort folytathatja az óriás Brandon Scherff, aki várhatóan balról várhatóan jobbra kerül majd a falban az NFL-ben (de van, aki szerint guard lesz majd). Mint ahogy Ferentz legtöbb tanítványa, ő is tökéletes technikával és alapokakl rendelkezik, kiválóan tud a második vonalban is blokkolni és eszelősen hasznos húzásoknál - nem véletlen, hogy inkább a futótjátékban, mint a passzoknál erősebb. A lábmunkája viszont nem elég jó, a gyorsabb DE-ekkel szemben gondban lehet, mert már az egyetemen is gondja volt velük,.

  • Tavaly irányítót vittek, idén rajta segítenek az elkapó Amari Cooperrel, aki az egyetemi évei alatt leginkább amiatt lett rettegett játékos, mert bárkit képes volt lefutni, de tulajdonképpen minden route-ot meg tud csinálni. 

    Utolsó alabamás idényében 1727 yardot kapdosott össze, tizenhat touchdownt szerzett, és a Heisman döntősei között volt, az Alabamánál és a SEC­-ben is rekordokat döntögetett.

  • Teljesen új vezetőedzővel: Todd Bowles koordinátorként dolgozott már eleget, de head coach-ként most választ először, eddig maximum tanácsot adhatott. Mindig izgalmas ilyenkor, hogy a general managerrel együtt milyen irányba mennek, mert ez később akár a sorsukról is dönhet.