Mindenkinek az eszén túljárt a Patriots?

2015.05.03. 19:20

11 játékossal, hét védővel, két támadófalemberrel, egy tight enddel és egy long snapperrel erősített a címvédő New England Patriots az NFl 2015-ös Draftján. A 11 játékos többségét két dolog köti össze: mindegyik részben váratlan húzásnak lehet nevezni, illetve mindegyik játékos sokoldalú megoldás lehet a jövőben.

Már rögtön az első kör legvégén így tettek: előzetesen mindenki arra fogadott volna, hogy több későbbi választásra cserélik a 32. választási jogot, a Bill Belichick vezette stáb viszont kivárt, és amikor az ölükbe hullott a legjobb 10-20 közé várt texasi védő, Malcom Brown, örömmel választották ki a csapatukba. Az elmúlt négy évben egyébként mindig a védőegység első hét posztjának egyikére áldozta a Patriots az elsőkörös választását.

A 188 centis, 145 kilós védőfalember pont kapóra jött a csapatnak, amely a nyáron megvált a 2004 óta náluk játszó 33 éves csapatkapitánytól, Vince Wilforktól. Wilforkot 11 éve szintén az első körben választották, a védő két Super Bowlt nyert velük. 

Brown kapcsán az első nap utáni sajtótájékoztatón Belichick is a sokoldalúságát emelte ki.

Játszott a fal közepén és a szélén is, volt nose, de még az ötös technikára is kitették. A legutóbbi szezonban inkább kívül játszott az új vezetőedző alatt, előtte meg inkább középen, de mindkettő helyen komoly rutinja van. Alig várom, hogy együtt dolgozhassunk.

Sokoldalúság mindenek fölött

A sokoldalúság az idén pályára kerülő védősorban is jól látható: a két éve kiválasztott Jamie Collins safetyként kezdte egyetemi karrierjét, onnan lett linebacker, majd defensive end, ahonnan újra linebackert csináltak belőle. Dont'a Hightower belső és szélső linebackert is tud játszani, de defensive endként is megállja a helyét. Rob Ninkovich eredetileg long snapper volt, majd a rendkívül specializált posztból remekül váltott, és 4-3-as és 3-4-es védelemben is ő adja az egység szélét a balon. A tavaly drafolt Dominique Easley még Brownnal is többet tud, a védőfalban 0-től 9-es technikáig bárhol használható.

A második körben, a 64. választással egy korábbi hagyományát folytatta Belichick, ugyanis egy olyan játékost vitt a secondarybe, vagyis a hátsó védősorba, akit sokkal későbbi választásnak vártak az elemzők. A stanfordos Jordan Richards 64. helyen kelt el, és ha nem is ebben, de a korai választásban mindenképp hasonlít a 2012-ben draftolt  Nate  Ebnerre és Tavon Wilsonra (mindkettő safety, ahogy Richards is az lesz), illetve a 2013-ban kiválasztott Duron  Harmonra.

Richards kapcsán Belichick azonnal azzal kezdte, hogy strong és free safety poszton is bevethető, de a több poszt a 97. helyen elkelt Geneo Grissom (Oklahoma) kapcsán még jobban érezhető: tight endként, tehát támadójátékosként kezdte, onnan lett szélső linebacker és defensive end, de a fal belső oldalán is használták harmadik kísérleteknél.

Amíg Richards a korai pick miatt volt meglepő, addig Grissom leginkább azért, mert sok mindent csinál (közepesen) jól, de semmit kiválóan, ezért vele is várhattak volna. Mondhatni annyira sokoldalú, hogy lehetetlen meghatározni a posztját, de ez amekkora előny, legalább ugyanakkora hátrány is.

A Patriots negyedik játékosa, Trey Flowers is a védelembe érkezett – a trend nem véletlen. A bajnok a nyáron elvesztett a védelem legfontosabb játékosaiból kettőt: Wilforkot a magas fizetése miatt engedték el, és Darrelle Revisszel is pénzügyi okokból nem tudtak megegyezni. Mivel az elit cornerback elhagyta a csapatot, az ő hiányát erősebb védőfallal próbálják majd orvosolni, erre kellett nekik Brown, Grissom és Flowers is.

A Patriots 2015-ben draftolt emberei

1. kör, 32. választás – Malcom Brown (DL, Texas)

2/64 – Jordan Richards (DB, Stanford)

3/97 – Geneo Grissom (DE, Oklahoma)

4/101 – Trey Flowers (DE, Arkansas)

4/111 – Tre’ Jackson (OL, Florida State)

4/131 – Shaq Mason (OL, Georgia Tech)

5/166 – Joe Cardona (LS, Navy)

6/177 – Matthew Wells (LB, Miss State)

6/202 – A.J. Derby (TE, Arkansas)

7/247 – Darryl Roberts (CB, Marshall)

7/253– Xzavier Dickson (DE/LB, Alabama)

Flowers amellett, hogy endet és külső LB-t is játszik, az irányító támadása mellett aktívan részt tud venni a passz elleni védekezésben is.  A támadókhoz érkező három ember (Tre' Jackson, Shaq Mason támadófal, és A. J. Derby, tight end) sem csak egy dologra alkalmas, illetve ketten biztosan nem. Mason mindkét guard poszton játszott a Georgia Techben, de a Senior Bowl előtt centerként is edzett, ez pedig rengeteget számíthat meccsnapon, mert csereként három posztra is megjátszható, nem kell tehát külön ember a padra minden helyre.

Jackson legnagyobb értéke az lehet, ha már csak a jobb guard posztján bevethető, hogy egyetemen csapattársa volt a Patriots mostani kezdő centerének, Bryan Storknak, a támadófalban az összeszokottság pedig mindennél fontosabb. Mindkét támadófalembernél érdemes megjegyezni, hogy mindkettő egyetemi próbanapján ott volt a Patriotsnál összesen 28 évet szolgáló edző, Dante Scarnecchia, aki visszavonulása után is segíti korábbi csapatát a tehetségek feltérképezésében. Derby ugyan tight end volt az Arkansas-nál, de korábban irányítóként is játszott, vagyis jobban átlátja a támadósémákat.

Ami az utolsó két körben Derby mellett kiválasztott hármast, Matt Wellst, Darryl Robertset, Xzavier Dicksont illeti, ők is beleillenek a Patriots modelljébe. A 188 centis, 101 kilós Wells talán kicsit kicsi linebackernek, de a passzok ellen felküldött, mostanra általánosnak mondható védőfelállásokban övé lehet a linebacker-safety-hibrid játékos szerepe, és emellett a speciális csapatrészekben, vagyis a rúgójátékoknál is nagyon hasznos. Dickson lényegében Hightower gyengébb kiadása, mind 3-4-es, mind 4-3-as védelemben tud a szélen játszani, de endként is bevethető. Robertsre elsősorban a speciális csapatrészben számíthatnak majd, aki edzéseken minden cornerback-poszton besegíthet majd.

Cardona az egyetlen igazi specialista, de ez egy long snappertől el is várható. A haditengerészet egyeteméről érkező játékos amerikai futball mellett lacrosse-ozott is, a 66 km/h-s snappelési sebessége pedig a valaha mért legmagasabb, ezért lehet, hogy a NFL történetében legritkábban drafolt pozícióról elég hamar elkelt. Belichick maga is éveket töltött a Navy csapata mellett még gyerekként, hiszen apja náluk dolgozott edzőként. Cardona legnagyobb gondja az NFL-lel az lehet, hogy elérje a haditengerészetnél, hogy az elengedje a kötelező ötéves katonai szolgálatát.