Lassan elfogy a TCU védelme

2015.09.26. 08:08

Olyan az idei TCU-szezon, mint a Tíz kicsi néger című Agatha Christie-regény, csak itt nem a főszereplők, hanem a védőjátékosok hullanak el egymás után, szépen sorban.

Kezdem belátni, hogy hiba volt jó ötletnek tartanom azt, hogy dr. Gary Patterson csapata a szezon végén találkozzon a Baylorral, mert addigra csak megtanul gyönyörűen együtt muzsikálni a TCU-rezesbanda. Ha így is lesz, akkor az maximum a gyengélkedőn fog megtörténni, ugyanis nyilván megint kiesett valaki, egészen pontosan Ranthony Texada, a csapat kezdő cornere vágta úgy tönkre a térdét, hogy már nem is térhet vissza idén, a meggyengült TCU-védelem pedig 35 pontot nyelt be a SMU Mustangstól, aminek Patterson, hát hogy is mondjam, nem nagyon örült.

A statisztikák elszomorítóak: a korábban könnyű ellenfélnek ígérkező SMU ugyanis 508 yardot haladt a Texada elvesztése után megzavarodott védelemmel szemben, és ennyit a tavalyi szezonban csak a Baylor ellen kapott a csapat. Ráadásul Terrell Lathan defensive end is kiállt a játékból, igaz, ő még visszatérhet idén, csak úgy, mint a fejsérülésből lábadozó Davion PIerson defensive tackle, de az már biztosnak látszik, hogy az amúgy is sok távozótól sújtott TCU-védelem öt kezdőjét már elvesztette az évre. Ráadásul itt van még Mike Tuaua safety esete, akitől idén nagy dolgokat vártak, de eddig csak arra futotta, hogy egy másik csapattaggal, Andre Petties-Wilson wide receiverrel egy kicsit megrugdalja egy diáktársát, és einstandoljon tőle egy hatos pakk sört. Ez utóbbi már annyira prosztó, hogy már-már röhögni lehet rajta, ha nem lenne igazából végtelenül szomorú. Szerencsére wide receiverből nincs hiány, hiszen itt van a csodálatos Josh Doctson, aki ugyan néha nem találta ritmust….

...de általában úgy játszott, mint aki az első körre gyúr az NFL-ben, és ilyen csodálatos megmozdulásokkal próbált életet lehelni a szenvedő TCU-ba.

Meg aztán itt van Travone Boykin, aki egyre inkább úgy játszik, mint ahogy azt egy nehézsúlyú Heisman-aspiránstól elvárhatnánk: néha úgy menekült ki a SMU-védelem összehangolt gorillatámadásából, mint ahogy Foci Jancsi Manziel csinálta a régi szép időkben….

….és a statisztikái is elképesztőek voltak: 454 yardot passzolt és ötvenet futott, vagyis egymaga többet, mint a komplett SMU Mustangs-támadósor. Ha minden összejön, a rájátszásban talán meglátjuk, mire képes ez a gyilkos TCU-offense egy igazán bestiális védelemmel szemben, most viszont az a konferenciarivális Texas Tech Red Raiders jön, akiket tavaly 82-27-es eredménnyel szó szerint kipofoztak az államból, idén viszont Kliff Kingsbury csapata már térdre kényszerítette a szezon előtt még playoff-reménységként emlegetett Arkansas Razorbackst is, és valószínűleg meglepetésre készen várja az idegenbe utazó TCU-t. Izgalmas szombat este jön, az zicher.