Beszívva zuhant 4 métert a toptehetség, a nevét sem tudta

2015.12.15. 12:20

A védőjátékos Robert Nkemdiche-ről minden szakértő azt várta, hogy a 2016-os NFL-draft első tíz választása között megy majd el, mert mindene megvan ahhoz, hogy a profik között is rettegett defensive end legyen.

Aztán jött a szombat éjszakai baleset. 

Az első hírek arról szóltak, hogy az Ole Miss-védő egy atlantai szállodai szoba ablakából négy és fél métert zuhant , ami azért elég rémisztő, viszont kiderült, hogy komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet, mert egy bokorra esett.

Szemtanúk szerint a játékos így is tiszta vér volt, de megpróbált felállni, és elsétálni a helyszínről.

Később kiderült, hogy Nkemdiche kitörte szobájának ablakát, kimászott, aztán zuhant le valahogy. Elég furcsának tűnt a történet, és az esetet bejelentő is arról beszélt, hogy a 21 éves férfi zavart volt. 

A kiérkező rendőrök aztán megtalálták a választ: az elég ramaty állapotba került szállodai szobájában valamilyen drogot találtak, a közlemény szerint nagyjából hét jointot. Állítólag azért mászott ki az ablakon, mert a szállodában megérezték, hogy a szobájában szív, ezért bekopogtak hozzá. A Fox Sports szerint szintetikus füvet szívott (herbált), ami paranoiddá teszi a használót, úgy érezheti, hogy valaki üldözi, Nkemdiche is ezért menekülhetett. 

Miután a játékost összevarrták a kórházban, vádat emeltek ellene kábítószer-birtoklás miatt, börtönbe vitték, de később óvadék ellenében távozhatott. A történtekre sem a játékos, sem barátai nem tudtak magyarázatot adni. Nkemdiche még a nevét se tudta megmondani a rendőröknek. 

A dolog kellemetlen egyetemi csapatának, az Ole Missnek is, amely január elsején majd bowl-meccset játszik az Oklahoma State ellen. Ez lett volna Nkemdiche utolsó mérkőzése egyetemi csapatánál, mert utána szinte biztosan megy a draftra. Már csak az a kérdés, hogy ott mikor viszik el, mert az ilyen balhék mindig ártanak egy-egy játékos draftértékének. 

Tavaly a nebraskás Randy Gregoryt is az első kör elejére várták, aztán az NFL Combine drogtesztjén fűvel sikerült megbuknia. A combine az az esemény, ahol az NFL-be készülő játékosok adottságait tesztelik, és a csapatok is elbeszélgetnek a kiszemeltjeikkel. Gregoryt végül a második végén vitte el Dallas Cowboys.

Ugyanígy a Cowboys szerezte meg La'El Collinst is, akit a draft előtt hallgattak ki a hatóságok egy gyilkossági ügyben. Nem volt gyanúsított, de mivel a volt barátnőjét ölték meg, őt is ki kellett hallgatni. Az első körbe várták, végül senki nem merte ledraftolni, de nem maradt sokáig csapat nélkül, a Cowboys május 7-én leszerződtette, és azóta a dallasiak egyre meghatározóbb játékosa. 

Ez is mutatja, hogy a csapatok az Aaron Hernandez-ügy óta még jobban tartanak attól, ha egy játékossal kapcsolatban gyanús dolgok merülnek fel, és igyekeznek bebiztosítani magukat. 

Ráadásul Nkemdiche-ének nem ez volt az első balhéja. Testvérével, Denzellel, aki szintén az Ole Miss kezdője volt, tavaly egy egyetemi bulin keveredtek balhéba, állítólag megvertek egy diákot, aki beperelte őket, ám végül egyiküket sem vonták felelősségre. Denzel novemberben hiányzott az Ole Miss meccseiről, mert kórházba került, ennek okai sem derültek ki.  

Visszatérve Robert Nkemdiche-re: a játékos vita nélkül szupertehetség. Az Ole Miss meghatározó embere, termetéhez képest (191 centi, 134 kiló) kivételesen atletikus adottságokkal, elképesztő erővel rendelkező robbanékony játékos, aki folyamatosan képes terror alatt tartani az ellenfél irányítóját, és az idény elején több támadójátékban is bevetették ereje miatt. Szerzett is három touchdownt, amíg az egyik ilyen akciónál össze nem szedett egy agyrázkódást. A szezont három sackkel, 26 szereléssel zárta, ebből 7 yardveszteséget eredményezett az ellenfélnek. 

Csapata a történtek ellenére biztosan lesz jövőre az NFL-ben is, mert van akkora tehetség. Inkább magának nehezítette meg a profiligába kerülést, mivel a csapatoktól kemény kérdéseket fog majd kapni, és sokkal jobban figyelnek majd a pályán kívüli dolgaira. 

15%
3499 Ft
2975 Ft
15%
3499 Ft
2975 Ft