Az NFL élőhalott hősei

Az, hogy a futójátékosok értéke az elmúlt években hatalmasat esett az NFL-ben, nem újdonság. 2004-2010 között igazi álomkorszakukat élték a running backek (RB), ebben a hét évben összesen 23-ukat választották ki az NFL Draft első körében, a mostani évtizedre viszont a csapatok kezdtek rájönni, hogy nem igazán térül meg a befektetésük: a 23 játékos közül csak heten tudtak legalább kétszer 1000 yard fölött futni egy szezonban, 12-en, tehát több mint a felük pedig már a ligában sincs. Ez pedig óriási pazarlás a nagyon értékes első körös választásokat nézve, ezért is álltak le a csapatok.

Felismerték ugyanis, hogy a második, harmadik körben, jóval kisebb kockázattal találnak nagyjából hasonló teljesítményű játékosokat, éppen ezért 2012-14 között egyetlen futójátékost sem draftoltak az első körben.

Vagyis a csapatok inkább több futójátékost szereztek olcsóbban, minthogy egybe fektessenek sok pénzt, és vele még több bizalmat.

Nem lettek törékenyek

A hanyatlás mögött viszont elhibázott lenne egyetlen okot keresni, és nem is elsősorban arról van szó, hogy az NFL-ben nem szeretnének a komoly fizikai megterheléssel járó posztra költeni, hiszen régen sem kapott kevesebb vagy kisebb ütést egy running back, mint most. A felvetés csak annyiban igaz, hogy egy 27-29 éves játékosra nem fognak sokat áldozni, hiszen egy futójátékos nagyon ritkán tud 28-30 év fölött kiegyensúlyozottan teljesíteni.

A dolog egyik gyökere egy 2004-es szabályváltoztatás. Azóta ugyanis sokkal szigorúbban veszik a bírók, hogy a védők 5 yard után nem érhetnek a támadókhoz. Ezzel az elkapók jóval könnyebben tudtak szabaddá válni, ez pedig a passzjáték felértékelődéséhez vezetett. Amíg régen egy stabil futójátékkal alapoztak meg a passzjátéknak a csapatok (ezzel összébb húzták a védelmet középen, és megnyílt a tér kívül), addig most inkább az a trend, hogy a passzjátékkal húzzák szét a védelmeket, hogy aztán több tér legyen a futók előtt.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy egy RB teljesítménye óriási mértékben múlik az előtte blokkoló fal játékán, mégis, ha nem jönnek a yardok, valószínűbb, hogy a backet fogják lecserélni, mert belőle csak egy van, a falban viszont öten.

Ami pedig az egyre kisebb szerződéseket illeti: ha egy csapat talál magának egy (vagy több) megfelelő futójátékost, igyekszik megtartani magának, ezért igazán komoly tehetség csak ritkán kerül ki a szabad piacra. Ezt mutatja az idei szezon is, 22 csapatnál ugyanis ideális esetben a saját maga által draftolt játékos számít (vagy számítana) a kezdő futójátékosnak, ha közben nem sérültek volna le.

Visszatérve arra a kérdésre, hogy mennyire használódnak el a futók az egyetemi éveik alatt – ez okoz némi aggodalmat, de inkább a játékosok, mint a csapatok oldalán, ezért szeretnének az a most kötelezően kivárandó 3 év előtt a profik közé menni. Ez merült fel az LSU szupersztár futójánál, Leonard Fournette-nél is, aki elsőévesként remekelt idén, de arra, hogy profiként pénzt kereshessen, 2017-ig várnia kell. Addig csak a jövőjét kockáztatja.

De erről, illetve a futójátékosok értékcsökkenéséről elég megkérdezni Ka'Deem Carey-t és Andrew Williamst, az Arizona és a Boston College futóit, akik 2012-ben és 2013-ban futották a legtöbb yardot az egyetemi bajnokság legmagasabb osztályában.

Carey az elmúlt két szezonban egyszer kezdett a Chicago Bearsben, ahol 71 futással csak 291 yardot szerzett, miután a 2014-es drafton a negyedik körben kiválasztották. Williams ugyanabban az évben, ugyanabban a körben kelt el, de csak egy kicsivel járt jobban: bő 1,5 szezon alatt 291 futása van 926 yardért a New York Giantsben. Utóbbi mondta azt, hogy bármit megadna azért, ha már gyerekkorában szóltak volna neki, hogy mire felnő, a futójátékosokra ilyen sors vár az NFL-ben. Hiszen ma már mindenki elkapó akar lenni a gyerekek közül.

Reneszánsz

A 2015-ös szezon, illetve már a felvezetése is azt mutatja, hogy a helyzet, ha árnyaltan is, de javul. A nyáron öten is (Frank Gore, Shane Vereen, Ryan Mathews, DeMarco Murray, LeSean McCoy) is 10 millió fölötti szerződést kaptak – Mark Ingram is, de ő maradt régi csapatánál, a Saintsnél –, igaz, közülük Mathews és Murray is komoly ráfizetésnek tűnik a szezon alapján, bár az Eagles csak most kezdett beindulni.

Murray esete különösen érdekes, 2014-ben ugyanis ő volt az NFL legjobb futója az 1845 yardjával, a Dallas Cowboys mégis elengedte a nyáron, mert nem akart akkora szerződést kínálni, mint amit Philadelphiában kapott - öt évre 40 millió dollárt. Helyette Darren McFaddennek adtak két évre 3 milliót, a döntés pedig őket igazolta: a Murray fizetésének töredékét kereső McFadden 13 forduló után csaknem 120 yardot ver Murray-re a szezonban. Ez is jól mutatja, hogy egy játékos tehetsége mit sem ér egy jó fal nélkül, márpedig a Dallasé az egyik legjobb a ligában.

A 2015-ös drafton pedig újra volt két futó az első körben – Melvin Gordon jelenleg a 24. legtöbb yarddal bír, míg a szezont sérüléssel kezdő ramses Todd Gurley az ötödik.

Azok után pedig, hogy 1996 óta először 2013-ban és 2014-ben szerzett csak 13 játékos 1000 fölötti futott yardot, a trend megfordulni látszik, hiszen az idén már most, három fordulóval a szezon vége előtt hárman is átlépték az 1000 yardos határt, és a sérült játékosokat nem számoljuk, további 14 van már 700 yard fölött, nekik tehát egy nagyobb hajrával sikerülhet szintén 1000 yard fölé menni.

A java csak most jön

A jövő pedig még jobbat mutat, hiszen a most 15 legjobban álló futó közül nyolc 21-26 év közötti, ketten ráadásul újoncok. A nagy vérfrissítés pedig most érkezik majd csak az NFL-be.

Ott van az Alabama-játékos Derrick Henry, aki a maga 191 centijével és 111 kilójával 34 éves csúcsot döntött az egyetemi bajnokság legkeményebb főcsoportjában az eddig futott 1986 yardjával, de ott van mögötte a LSU-s Fournette is, akiről írtunk már. És ott van a tavalyi bajnok Ohio State-ben szereplő Ezekiel Elliott, aki a szezon három legfontosabb, és csapata talán három legkeményebb meccsén futott elképesztő 696 yardot. A Utah Utesról érkező Devonae Booker pedig az egyik legkigyensúlyozottabb futó: két évet volt kezdő, mindkétszer 1200 yard fölött termelt.

Henry, Booker és Elliott ott lehet már a 2016-os drafton is, Fournette, és további leendő sztárokra viszont még egy évet várni kell majd legalább. A Florida State-en játszó Dalvin Cook talán a mezőny egyik leggyorsabb játékosa, idén két meccsen is 200 yard fölötti teljesítménye volt, két szezon alatt pedig már 2666 yardnál és 26 touchdownnál jár. Szintén 2017-ben kerülhet a draftra a stanfordos Christian McCaffrey, aki az idén csúcsot döntött az elkapásokkal, futásokkal és visszahordásokkal együtt szerzett yardokat nézve: 3496-tal zárta az alapszakaszt, ami négy yard híján 250-nel jobb Barry Sanders korábbi csúcsánál. McCaffrey ráadásul a főcsoportdöntőben futott, elkapott és passzolt is TD-t, ami jól mutatja, mennyire sokoldalú.

De Royce Freemanre (Oregon) és Samaje Perine-ra (Oklahoma) is érdemes lesz odafigyelni, a két másodéves egyetemista ugyanis két szezon után egyaránt 3000 yard fölött jár, utóbbi ráadásul tavaly elsőévesként egyetemi csúcsot döntött, amikor a Kansas ellen 427 yardot futott egyetlen meccsen.

Nem véletlen, hogy az idény legjobbjának járó Heisman-trófea három végső jelöltje közül kettő futójátékos volt, és a győztes is RB lett: az Alabama-játékos Derrick Henry. Azzal hogy ő nyert, Mark Ingram 2011-es győzelme óta az első futójátékos lett, aki megkapta a díjat – ráadásul ahogy Ingram, ő is az Alabama játékosaként érdemelte ki ezt. Utoljára egyébként 2009-ben, pont Ingram győzelmekor volt a legjobb háromban két RB is, 2015, illetve a következő évek tehát visszahozhatják a futójátékosoknak kijáró tiszteletet az NFL-ben.

Hogy ez így lesz-e, a Heisman-díjátadó után a 2016-os drafton derül majd ki igazán. A mostani állapot szerint a CBS szakértői csak két futót (Elliottot és Henryt) várják az első körbe, de az első három körben akár 10 RB is elkelhet, vagyis ha picit nő az értékük, akár három is beférhet az első 32 választásba.