Peyton Manning: Egy csomó sört meg fogok inni

2016.02.08. 07:42

A Denver Broncos hétfő hajnalban megnyerte a Super Bowlt a Carolina Panthers ellen, de a meccs után mindenki azt akarta tudni, hogy mi lesz a bajnokcsapat veterán irányítójával, Peyton Manninggel. A 39 éves játékos visszavonulása elég biztosnak tűnt már a meccs előtt is.

A 24-10-es győzelem után a veterán irányító nem akart belemenni abba, hogyan tovább.

Előbb találkozni akarok a szeretteimmel, aztán ünnepelni a csapattársaimmal, és aztán meg fogok inni egy csomó sört.

- nyilatkozta közvetlenül a döntő után. Megemlítette azt is, hogy az NFL-legenda Tony Dungy egyszer azt javasolta neki, hogy ne hozzon hirtelen felindulásból döntéseket, ezért ezt most sem fogja megtenni.

Ugyanakkor a legvalószínűbb, hogy Manninget a mostani Super Bowlon láthattuk utoljára NFL-meccsen. 39 éves, bajnoki címmel szállhat ki azok után, hogy az alapszakasz pocsékul sikerült neki: mielőtt megsérült 17-szer adta el a labdát. 

A rájátszásban visszatért a csapatba, és nem villogott, de hozta a minimumot, amit elvártak tőle. A döntőn sem ment neki igazán a játék, helyette a védelem tette a dolgát, és megnyerte a Super Bowlt a csapatnak. Már a döntő előtt is több Manninghez közel álló forrás is azt mondta, hogy a meccs eredményétől függetlenül befejezi pályafutását, és a családtagjai is erre utaltak. 

Manningnek anyagilag is nagyon megérte a Super Bowl-győzelem: 2 millió dollárt keresett vele a szerződésében foglalt záradéknak köszönhetően. Második csapatával lett bajnok, az első bajnoki címét még az Indianapolis Colts játékosaként nyerte 2007-ben a Chicago Bears ellen. A Coltstól azután küldték el négy éve, hogy meg kellett operálni a nyakát, és a csapatvezetés inkább a váltás mellett döntött, na meg ki kellett volna fizetni neki egy rakás pénzt a szerződése miatt. 

Ezután került a Denver Broncsohoz, ahol azóta két Super Bowlt is játszott: egyet csúfosan elvesztett a Seattle Seahawks ellen, de most nyert is egyet. 

Számos rekord az övé az NFL-ben: többek között a legtöbb touchdown-passzt és  a legtöbb passzolt yardot is ő jegyzi. Ha most befejezi, akkor ugyanúgy búcsúzik, mint John Elway, aki most a Denver Broncos általános igazgatója: ő szintén azután vonult vissza, hogy bajnok lett a Broncosszal.