Visszavonult az elmúlt évtized legjobb NFL-elkapója

2016.03.08. 18:25

Kedden hivatalosan is közölte a Detroit Lions, hogy visszavonul a csapat 30 éves elkapója, Calvin Johnson – a játékos döntését január eleje óta lehetett sejteni, amikor egy közleményben utalt rá, hogy mérlegelnie kell a jövőjét, és egyáltalán nem biztos, hogy folytatja pályafutását.

A 2007 óta NFL-játékos Johnson a Lions történetének legjobb elkapójaként vonul vissza – 731 elkapása és 11619 elkapott yardja is hatalmas rekord a csapat történetében, ahogy a 83 elkapott touchdownja is, utóbbi kettő a legtöbb az olyan játékosok között, akik sosem nyertek mérkőzést a rájátszásban csapatukkal. Ez pedig nagyon hiányzott a pályafutásából, és a visszavonulásában is fontos szerepet játszott.

Ne maradjon le semmiről!

Merthogy a Lions abban a kilenc szezonban, amikor a Megatron becenévre hallgató Johnson náluk játszott, csak kétszer tudtak pozitív mérleget felmutatni. És ez nem az elkapón múlt: kilenc szezon alatt összesen tíz meccset hagyott ki a lehetséges 144-ből, miközben szinte már azelőtt sztár lett az NFL-ben, hogy bekerült volna oda.

A 196 centis, 108 kilós játékos 4,35 másodperc alatt futotta a 40 yardot egy olyan cipőben, amit akkor kért kölcsön egy társától. Ebből már látszott, hogy kivételes fizikai adottságaival csodákra lehet képes az NFL-ben. A hatalmas elkapások mellett a köznyelvben róla elnevezett szabály miatt lett még ismert: egy látszólag touchdownt érő elkapását visszavonták 2010-ben, mert nem megfelelően mozgott az elkapás közben. Ezt a szabályt azóta annyit módosították, hogy az NFL-bírók sem hoznak konzisztens döntéseket a pályán mérkőzések közben, nemrég a liga külön bizottságot hozott létre ennek felülvizsgálatára.

Visszavonulásakor Johnson köszönetet mondott a csapat szurkolóinak és Detroit városának, legnagyobb bánatának pedig azt nevezte, hogy nem tudott bajnoki címet nyerni a Lionsnak.

Johnson a Lions mellett NFL-rekordokat is tart, 2012-ben 1964 yardot szerzett, ami a legtöbb a liga történetében egy szezon alatt, de a 10 ezer elkapott yardot is ő érte el a leggyorsabban, 115 mérkőzés kellett neki ehhez.

Az elkapó a Lions történetének második meghatározó játékosa, aki idő előtt fejezte be pályafutását: a futójátékos Barry Sanders 10 szezont töltött a csapatnál 1989-98 között, majd bőven azelőtt vonult vissza, hogy a teljesítménye komolyan hanyatlani kezdett volna. Sanders ugyan tíz év alatt ugyan hatszor bejutott a rájátszásba a Lionsszal, de ötször azonnal kiestek, a bajnoki cím neki sem jött össze.

Johnson bejelentésével különösen erős lehet majd a 2021-es szavazás, amikor arról döntenek, melyik NFL-játékos kerüljön be a Hírességek Csarnokába, oda ugyanis csak legalább öt éve nem játszó korábbi sztárokat válogatnak be. Johnson mellett az irányítólegenda Peyton Manning, a futójátékos Marshawn Lynch, illetve a védő Jared Allen is jó eséllyel pályázik majd.