Lynch messziről jött, de ő lehet a jövő

2016.04.28. 12:11

A Memphishez háromcsillagos tehetségként került Paxton Lynch sokáig a radar alatt repült az egyetemi bajnokságban. Egyrészt nem a legerősebb öt konferencia valamelyikében játszott, másrészt sérülések és gyenge teljesítmény is hátráltatta. Aztán másodévesként elindult felfelé a pályafutása, és mostanra a draft harmadik legkeresettebb irányítója lett Jared Goff és Carson Wentz után. 

Miért éppen ő?

Pro: A sportolócsaládból érkező Lynch remek adottságokkal rendelkezik: 201 centi, 111 kiló, és a méretéhez képest meglepően atletikus, legutóbbi egyetemi évében közel 239 futott yardja volt, bár az NFL-ben nem a futásaira fognak építeni. Rövid és középtávra nagy pontossággal dobálja a labdákat, jól lát a pályán. Legutóbbi idényében volt olyan meccse, amikor hét touchdownt passzolt egyetlen félidő alatt, és mindet különböző elkapónak adta. Nyomás alatt sem szokott megremegni, tavalyi négy interceptionjéből egy sem akkor jött, amikor nyomás alá helyezték az ellenfelek védői. Ódákat zengtek arról a megfigyelők, hogy milyen erős karja van, edzői szerint a futball IQ-ja is kiemelkedő. A számai is kirajzolják, hogy szépen, fokozatosan fejlődött minden egyes évben, ami biztató. 

Kon: A tehetségét senki nem vitatja, azonban több fronton kiforratlan egyelőre, a technikáján is van még mit csiszolni, ezért nem biztos, hogy tanácsos lenne egyből kezdenie az NFL-ben, de ez csak egy ideális világban lenne így. Hiába erős a karja, de hosszabb passzoknál látványosan visszaesik a pontossága, és hát az sem túl jó, hogy sokszor tök üresen álló célpontokat nem talált el. Ha futás közben kell dobnia, akkor is bajban van időnként. 

Ha csak egy videót nézel meg róla

Paxton Lynch megállíthatatlan volt

Combine

  • 40 yardos sprint:  4,86 másodperc
  • Súlypontemelkedés: 91,94 cm
  • Helyből távolugrás: 299,7
  • 3 cone drill: 7,14 másodperc

Hol kelhet el?

Az első kör második felében, esetleg a második körben kelhet majd el, olyan csapatoknál is feltűnhet, ahol nem egyből akarják a mély vízbe dobni, hanem előbb ki akarják nevelni. A Chargers, a Redskins és a Saints is szóba jöhet, de a Broncos és a Bills is végállomás lehet. Sőt, mivel Jared Goff és Carson Wentz után a harmadik kiválasztott irányító lehet, akár már a 8. helyen is elmehet a Brownshoz, de az is elképzelhető, hogy valaki direkt azért cseréli feljebb magát, hogy őt szerezze meg.

Egyetemi számai

  Év Sikeres Passzok   Passzkísérletek   Dobószázalék   Passzolt yardok   Touchdownok   Interceptionök   Futások   Futott yardok   Futott TD-k  
2015    296   443   58,2   3778 28  4 87   117   2
2014  259   413   62,7   3031 22  9  113   321   13
 2013   203   349   66,8   2056  9  10 88   239   2