18 év börtönt kapott 9 nő megerőszakolásáért a Super Bowl-győztes

2016.08.18. 18:24

Augusztus 18-án megszületett a bírósági ítélet a többszörös nemi erőszakkal gyanúsított korábbi Super Bowl-győztes Darren Sharper ügyében: az egykori NFL-játékost 18 év börtönre ítélték, amiért négy különböző államban legalább 9, de lehet, hogy akár 16 nőt elkábított és megerőszakolt.

Sharpert a New Orleans-i szövetségi bíróság ítélte el, itt, vagyis Louisianában, ahogy korábban Arizonában, Kaliforniában és Nevadában is bűnösnek vallotta magát. Az ügyészség eredetileg 9 éves börtönt kért Sharperre, azt az ügyet tárgyaló bíró, Jane Triche Milazzo elutasította júniusban.

Ne maradjon le semmiről!

A hivatalos vádirat szerint Sharper ellen 9 nő tett vallomást, az ítélethirdetéskor a bírónő ugyanakkor arról beszélt, hogy akár 16 áldozata is lehetett. Sharper tettestársai közül Brandon Licciardi 17, Eric Nunez 10 éves börtönbüntetést kapott.

A jelenleg 40 éves korábbi védőjátékos Sharper 2010-ben volt bajnok a New Orleans Saintscel, 6-szor választották be az All-Pro-keretbe, ötször volt Pro Bowl-játékos. 1997-ben került az NFL-be, 2004-ig a Green Bay Packers játékosa volt, utána 2008-ig a Minnesota Vikingsban játszott, a Saintsben két szezont húzott le 2009-10-ben.