A játékosok röhögtek, amikor megtudták, mit kell majd csinálniuk

2016.10.03. 18:54

A korábbi NFL-edző, Jim Harbaugh elég váratlant húzott a Michigannél a hétvégén azzal a százlábú I-formációval, amit a Wisconsin elleni csoportrangadón húztak meg megtévesztésként, de most kiderült, hogy valójában nem is tőle származik az ötlet. 

michigannn

Ne maradjon le semmiről!

Hanem a fia, Jay Harbaugh találta ki a dolgot, ő a Michigannél a tight endeket edzi. A huszonhét éves edző úgy egy hete dobta be az ötletet az apjának, aki nyilván azonnal megvette, és előadta a stábnak a dolgot. 

A következő csapatértekezleten már gyanús volt a játékosoknak, hogy az összes edző vigyorogva érkezett meg, szóval sejtették, hogy valamire készülnek. "Először mindenki röhögött, de aztán úgy voltunk vele, oké, ilyennel is csak Harbaugh edző állhat elő" - mesélte a CBS-nek az elkapó Jehu Chesson. 

A formációt külön gyakorolták az edzéseken, hogy minden rendben menjen, mert ha már bevállalnak egy ilyet, akkor nagyon ciki lenne, ha semmit nem érnének el vele. Aztán az első negyed végén, amikor két yard hiányzott a first downhoz jött a zavarba ejtő húzás. Öt yardot szereztek vele. 

Azt persze sejteni lehetett, hogy futójátékra készülnek, de azzal, hogy tíz ember egy sorba álljon fel, az volt a cél,  hogy a védelem ne tudja elosztani az embereket, és így ne tudják, hogy pontosan mire is számítsanak. Amint az irányító Speight jelt adott, és a sor feloszlott, a játékosok felálltak a vonalra, majd szinte azonnal elindították a játékot, és szereztek öt yardot. 

A Michigan-védő Jourdan Lewis szerint is azért lehetett nehéz helyzetben a Wisconsin-védelem, mert valószínűleg fogalmuk sem volt, mi fog történni, amikor elindul a játék, meg úgy általában hogyan áll majd fel a Michigan.  A csapat végül touchdownnal fejezte be a támadást, a meccset 14-7-re nyerték meg, és továbbra is veretlenek a szezonban.