Nyakkendő miatt tették kispadra az NFL egyik legjobb irányítóját

2016.12.05. 09:43

Cam Newton óriási meglepetésre a padon kezdett a Seattle Seahawks ellen a forduló rangadóján, mert a meccsre nyakkendő nélkül utazott. A dolog csak egy játékra szólt, de így is nagy égés lett belőle. Tom Brady rekordot jelentő 201 győzelemnél jár már, a Raiders őrült feltámadást produkált, a Chiefs pedig remek trükkös punttal szívatta a Falconst.

Kezdjük az elején, a Chiefs trükkös játékával: 20-16-ra vezetett a Kansas City a harmadik negyedben, amikor úgy döntöttek, hogy nem puntolnak a pálya közepéről, hanem megpróbálják átverni az Atlantát. Ez sikerült is, a futójátékkal megtrükközött puntok nem is ritkák az NFL-ben, de az, hogy ebből touchdown is legyen, nem mindennapos. Utoljára 2008-ban a Jacksonville Jaguarsnak sikerült hasonló.

Ne maradjon le semmiről!

Az alapjáraton elkapó Albert Wilsonnak középen sikerült áttörnie a falon, majd jó 20-30 yard sprint után ocsúdott fel, hogy ebből nem simán első kísérlet, de akár touchdown is lehet, úgyhogy kiváltott balra, és hatalmas sebességgel a célterületig rohant.

Ez is kellett a Chiefs győzelméhez, de a védő Eric Berry fantasztikus teljesíténye is. A rákot legyőző játékos először játszott szülővárosában az NFL-ben, egyből ki is tett magának. Az első félidőben egy interceptionből szerzett TD-t, a hajrában pedig a Falcons kétpontos kísérletével rohant végig a pályán, megfordítva, és lényegében megnyerve a meccset.

A New England Patriots 26-10-re simán nyert a Los Angeles Rams ellen, ezzel a Patriots-irányító Tom Brady megszerezte 201. győzelmét az NFL-ben, rekordot döntve. Eddig Peyton Manninggel tartották közösen a csúcsot, most viszont már Brady a legtöbb győzelemmel rendelkező irányító.

Kollégája, Cam Newton érdekesebb dolog miatt került a figyelem középpontjába: meglepetésre nem ő kezdett a Seattle Seahawks elleni rangadón, hanem a helyettese, Derek Anderson. Az ok elég meglepő: edzői döntésből kellett padoznia a 2015-ös MVP-nek, amit állítólag az előzött meg, hogy Newton az előírásokat megszegve

nyakkendő nélkül szállt fel a csapat repülőgépére.

A büntetés ugyan csak egyetlen játékra szólt, de Andersonnak egyből sikerült eladnia a labdát, úgyhogy eléggé visszaütött a Panters-edző Ron Rivera nevelési módszere.

A Seahawks egyik legjobb védője, Earl Thomas komoly sérülést szenvedett a 40-7-re megnyert meccsen, amikor csapattársával, Kam Chancellorrel ütközött. Thomasnak a sípcsontja tört el, a röntgen utáni percekben azt írta twitterén, hogy a visszavonulás is megfordult a fejében, de még nem határozott az ügyben.

A nap feltámadása az Oakland Raidersé volt, amely 11 perc 43 másodperc alatt hozott össze 29 pontot a második félidőben, és így 15 pontos hátrányból fordítva 14 ponttal nyert is a Buffalo Bills ellen. A nap égését viszont a 49ers-irányító Colin Kaepernick mutatta be, akit úgy cseréltek le a negyedik negyedre a Chicago Bears ellen, hogy a hóviharban 5 passzkísérletből 4 yardot hozott össze, miközben a védelem ötször is sackelte.

Eredmények

Seattle Seahawks-carolina Panthers 40-7

Pittsburgh Steelers-New York Giants 24-14

Arizona Cardinals-Washington Redskins 31-23

San Diego Chargers-Tampa Bay Buccaneers 21-28

Oakland Raiders-Buffalo Bills 38-24

Atlanta Falcons-Kansas City Chiefs 28-29

New Orleans Saints-Detroit Lions 13-28

New England Patriots-Los Angeles Rams 26-10

Jacksonville Jaguars-Denver Broncos 10-20

Green bay packers-Houston Texans 21-13

Cincinnati Bengals-Philadelphia Eagles 32-14

Baltimore Ravens-Miami Dolphins 38-6

Chicago Bears-San Francisco 49ers 26-6

csütörtökön játszották:

Minnesota Vikings-Dallas Cowboys 15-17

hétfőn játsszák:

New York Jets-Indianapolis Colts