Nyerni? Azt sosem unom meg!

2016.12.07. 19:04
Vasárnap este 26-10-re nyert a New England Patriots Tom Brady vezetésével a Los Angeles Rams ellen. Ez volt az irányító 201. győztes meccse az NFL-ben, amivel megdöntötte Peyton Manning rekordját, és már az övé a legtöbb nyert meccs a ligában. És ki tudja, hol van még a vége?!

Egy hete a New York Jets legyőzésével Tom Brady második NFL-irányítóként érte el a 200 győzelmes mérföldkövet – a Super Bowl 50-et megnyerő, majd utána visszavonuló állandó riválisát, Peyton Manninget érte be. A Rams vasárnapi legyőzésével viszont már egyeduralkodó lett.

Brady 201. győzelme egyben a New England Patriots 501. győzelme is, ami jól mutatja, hogy mennyit köszönhet neki a csapat: az összes nyert meccs picivel több, mint 40 százalékát. Talán ennél is meggyőzőbb adat, hogy a 201 győzelem negyedét, 50-et úgy érte el, hogy a negyedik negyedben fordított csapatával.

Ne maradjon le semmiről!

Eközben legyőzte az NFL mind a 31 másik csapatát, 27 ellen pedig pozitív a mérlege is, csak az Arizona Cardinals (1-1), a Seattle Seahawks és Green Bay Packers (2-2) és a New York Giants (3-3) tud felmutatni egyenlő mutatót vele szemben.

Furcsa rekord, pedig hát ez a lényeg

A rekord, illetve maga a statisztika is meglehetősen furcsa. Irányítókat passzolt yardok, passzolt touchdownok és sikeres átadások, eladott labdák alapján szokás megítélni, mégis, egyedül náluk és a vezetőedzőknél tartják számon külön a győztes és a vesztes meccsek arányát. 

Érdekes megközelítés ez, mert még ha rajtuk több is múlik egy adott meccset, és így a felelősségük is nagyobb, az vitathatatlan, hogy tucatnyi edzőnek és még 52 játékosnak is szerep jut a mérkőzésen. Sőt, egy irányító csak a támadójátékban vesz részt, a védelem teljesítménye nem is rajta múlik, pedig elég gyakran megesik az is, hogy a remek védőmunka menti meg a csapatot a gyenge irányítóteljesítmény mellett.

Ezt hangsúlyozta ki már a 200. győzelem után is Brady, aki csak annyit mondott a rekordról, hogy nem mást jelent, mint hogy kiválóbbnál kiválóbb csapattársakkal volt lehetősége együtt játszani eddig a pályafutása során. De azért reméli, nyer még pár meccset, mert győzni megunhatatlan érzés. A 201. után sem változott szerénysége: „Minden csapattársamnak, edzőmnek, családtagomnak és barátomnak hálás vagyok, hogy idáig jutottam. Sok jó évnyi játékon vagyok túl, mindig is a győzelem számított, és hatalmas szerencsém volt, hogy ilyen jó csapatokban játszhattam.”

De ha azt nézzük, hogy a vereségek után leggyakrabban az irányítót és a vezetőedzőt kezdik ki, akkor jogos, hogy a győzelmeket is nagyobb részben az ő javukra írják. Főleg úgy, hogy 1981 óta csak 16 irányító jutott 100, és csak kettő 200 győzelem fölé.

Ha csak egyet emelhetne ki a 201 győzelméből, akkor a Super Bowl XLIX-et, a Seahawks ellen az utolsó pillanatban, drámai játékkal megnyert döntőt emelné ki. „Az első négy rendes évemből három végén bajnokok lettünk, nagyon fura volt. Természetesnek vettük, ahogy azt is, hogy minden évben ott vagyunk a rájátszásban, aztán megyünk a Super Bowlba. 2007-ben fantasztikus szezonunk volt, 2010-ben is közel voltunk de egyik végén sem nyertünk, és egyre hosszabb lett a várakozás. 2014-ben aztán újra nyertünk, hihetetlen érzés volt, főleg, hogy az egyik legkeményebb csapat ellen sikerült, aki ellen valaha játszottam.”

Nem is ez a legtöbb győzelem

Az a rekord Brady korábbi csapattársáé, a 43 éves rúgójátékosé, Adam Vinatierié, aki jelenleg az Indianapolis Coltsban játszik. Ő a 2016-os szezon 13. fordulójában szerzett győzelmével már 219 nyert meccsnél jár az NFL-ben, bár a rúgókon annyi azért nem múlik, mint egy irányítón. Az összesített, minden posztra kiterjesztett listában a 26 szezonon át játszó irányít/rúgó George Blanda (218), a rúgó Gary Anderson (212), illetve az elkapólegenda Jerry Rice (210) előzi még Bradyt.

Sorban jöttek a gratulációk

Természetesen a mostani csapattársai egyből gratuláltak Bradynek, de a 199 győzelemnél megálló irányító, sokáig rekorder Brett Favre sem vacakolt, a lefújás pillanatában videóüzenetben köszöntötte az új rekordert. Az NFL egy kisfilmet rakott össze az irányító eddigi 201 győzelméről, míg az egykori irányítólegenda John Elway a sikerorientáltságát méltatta. „Mindig is csapatjátékos volt, de ha megkérdeznénk, hogy vajon melyik rekordját tartja a legtöbbre, azt hiszem, a győzelmek számát emelné ki, hiszen ez a legfontosabb. Ez a mentalitás segítette hozzá, hogy ekkora játékos legyen.”

Az anti-Manning

Tom Bradyt egész karrierje során a rivális irányítóhoz, Peyton Manninghez mérték, sőt, még azután is tart a hasonlítgatás, hogy Manning visszavonult a szezon előtt. Pedig a szupersztárságig vezető útjuk nem is lehetett volna eltérőbb.

Manning királyi NFL-családba született, apja, Archie Manning második helyen ment el az 1971-es drafton, ami után 14 évet húzott le a ligában. Fia, Peyton már középiskolásként profiknak passzolgatott, amikor lelátogatott apja korábbi csapatának, a New Orleans Saintsnek az edzéseire. Már a Tennessee egyetemen látszott, hogy óriási tehetség, 1998-ban első helyen választotta ki a drafton az Indianapolis Colts, ahol az első pillanattól kezdve kezdőjátékosnak számított, és tudták is, hogy óriási sztár lesz.

Ehhez képest Brady nagyon messziről érkezett meg. Kaliforniából egészen Michiganig kellett mennie egyetemre, ahol csak két szezont bíztak rá kezdőként, de maradandót egyikben sem alkotott.

A 2000-es draft előtt sem nagyon tartották sokra, a hatodik körben, 199. játékosként választotta ki a New England Patriots, minden idők egyik legnagyobb húzásaként: csak abban az évben 198 játékost jobbnak tartottak a későbbi négyszeres Super Bowl-győztesnél.

De még a Patriots sem tudta, milyen kincset találtak, akit csak cserének szántak Drew Bledsoe mögé. Csakhogy Bledsoe a 2001-es szezon elején megsérült, így az ismeretlen Bradynek a semmiből kellett beugrania. Abban az évben Super Bowlt is nyertek, 2002-ben címet védtek, majd 2004-ben jött a harmadik bajnoki cím, aztán 2014-ben a negyedik.

Közben már temették, kétszer is

Először a 2008-as szezon ingatta meg Tom Brady jövőjét, amikor az idénynyitó első negyedében térdszalag-szakadást szenvedett a Kansas City Chiefs ellen. Ilyen sérülésből nem könnyű visszatérni, Bradynek is csak közepesen sikerült, de 2010-ben már újra elképesztő formában volt, és behúzta második MVP-címét.

Másodikra a 2014-es szezon elején küldték volna nyugdíjba, leginkább akkor, amikor a Kansas City Chiefs 41-14-re agyonverte őket. Bradyt öregnek, lassúnak és gyengének titulálta több elemző is, akik azt várták, hogy a Patriots továbbáll az irányítótól, és mással folytatja majd akár már a szezon közben. Ehhez képest Brady és a csapat is feltámadt, majd Super Bowlt nyert, negyedszer.

18-1

A 2016-os szezonban eddig nyolc meccsből van hét győzelme, és még négy mérkőzés vár rá az alapszakaszban, tehát a 201 győzelmét tovább növelheti. Láthatóan a szokottnál is eltökéltebben játszik, mint ahogy a 2007-es szezonban is tette. Akkor dobószázalékban, yardokban, touchdownokban és irányítómutatóban is vezette az NFL-t, ami nem is csoda, hiszen 16-0-s mérleggel, veretlenül zártak, egyedül a Super Bowlban kaptak ki.

Azt és a mostani szezont egy dolog köti össze: egy, a Patriots által jogtalannak vélt NFL-büntetés miatti düh hajtotta őket 2007-ben, és hajtja őket most is.

Kilenc éve tiltott megfigyelés miatt büntették őket: állítólag a 2001-es Super Bowl előtt levideózták az ellenfél St. Louis Rams edzését, de később kiderült, hogy ez nem volt igaz. Az viszont igen, hogy több ellenfél védelmi jeleit levideózták és kielemezték annak ellenére, hogy az NFL többször figyelmeztette a büntetés előtt a csapatokat, fejezzék be.

Brady ebben még nem volt érintett, de a kerettel együtt ő is nagyon eltökélt volt, hogy bizonyítson, a 2014-es rájátszásban kirobban laposlabdás balhéban viszont őt mondták ki bűnösnek: a liga szerint tudnia kellett róla, hogy az Indianapolis Colts elleni főcsoportdöntőben miért voltak az előíráshoz képest puhábbak a Patriots labdái.

1,5 év pereskedés után végül feladta a harcot és beleegyezett a négymeccses eltiltásába , pedig az NFL dollármilliós nyomozása végén csak annyit tudott megállapítani, hogy inkább valószínűbb, mint nem, hogy Brady tudtával történt, ami történt.

Egy sztárja van, de nem a pályán

Peyton Manningnek rengeteget segített, hogy olyan sztárelkapóknak dobálhatott Indianapolisban, mint Marvin Harrison, Reggie Wayne, vagy épp Dallas Clark, majd Denverben sem volt rosszabb helyzetben Demaryious Thomasnak köszönhetően. Brady viszont karrierje nagy részében maximum átlagosnak mondható célpontokkal dolgozott, Randy Moss ugyan ott volt 3,5 évet, de pont akkor nem nyertek semmit, csak rekordokat döntögettek. Most a tight end Rob Gronkowski a legnagyobb nevű társa, de ő meg elég sokat sérült, a 2016-os szezont is biztosan nélküle fejezik be.

Az igazi sztár, aki miatt ő is sokkal jobb, a vezetőedző Bill Belichick, az NFL egyik legnagyobb elméje. Ők ketten jelentik az állandóságot a New Englandnél: Brady mind a 201 győzelmét vele érte el, ezzel természetesen ők az NFL történetének legjobb irányító, edző párosa. A 2016-os szezon közepén már 67 győzelemmel több van nekik, mint a második legjobb Don Shula, Dan Marino kettősnek.

Újjászületett

Ez a plusz motiváció is magyarázza, hogyan lehet 39 évesen jobb, legalábbis olyan formában, mint 10 évvel ezelőtt. 8 mérkőzés után idén 19-1 a touchdown-interception aránya a szezonban, ez messze jobb, mint az eddigi legjobb mutatója 2010-ből, amikor 36-4-es számokkal az idényt. A 70 százalék fölötti sikeres passzai is kiemelkedők (68,9 volt az eddigi legjobbja teljes szezonra), ahogy a 123,3-as irányítómutató is (158,3-as maximális értékből).

Egyedül a meccsenkénti passzolt yardokban marad el a legjobb átlagától, de a hatékonysága azt mutatja, hogy őrült számok nélkül is képes meccset nyerni.

Ez volt mindig is a játékának a kulcsa: soha nem indult be annyira, mint például Drew Brees vagy épp Peyton Manning, nem véletlen, hogy mindketten messze előzik összes passzolt yardban, de mégis, Bradynek több bajnoki címe van, mint a kettőnek együtt.

Mi jöhet még?

Brady számára a legfontosabb mutató a győzelmek mellett szinte biztos, hogy a Super Bowl-gyűrűk száma. Négyszer nyert már, annyi győzelme van, mint Terry Bradshaw-nak, illetve mint gyerekkori példaképének, Joe Montanának. Amilyen formában van idén a Patriots, akár meg is előzheti őket, de az sem kizárt Bradyt elnézve, hogy még egy-két évet bevállal, vagyis jóval a 40-en túl is játszani fog.

Ez mindenképpen kellene ahhoz, hogy a legtöbb győzelem mellett a legtöbb alapszakaszi győzelem is övé legyen az irányítóknál, ebben ugyanis még Manning és Favre hét győzelemmel előzik.