Reváns jön, 19. századi amerikaifutball-csúcs dől hajnalban?

2017.01.09. 14:30

Az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban hatalmas döntőt játszott tavaly a Clemson Tigers és az Alabama Crimson Tide, ennek jön most a visszavágója kedd hajnalban, ismét a fináléban. 

A BCS-éra kezdete óta, vagyis a de facto döntő korszakában először lesz visszavágó a döntőben az előző év két szereplője között. A BCS előtt sem volt túl gyakori a hasonló: top 5-ös csapatok is csak kétszer találkoztak a következő szezonban bowlmeccsen. 1980-81-ben a Florida State és az Oklahoma ismételt, pontosan tíz évvel később pedig a Colorado és a Notre Dame nyomhatott visszavágós döntőt. Egy éve az Alabama egy hihetetlen hajtós meccset nyert meg 45-40-re. Ha ennyi pont nem is biztos, hogy lesz idén, de hasonló izgalmakra számíthatunk.

Nézzük, hogyan állnak a csapatok a tavalyi összecsapáshoz képest!

Ne maradjon le semmiről!

Előnyt jelenthet a Clemsonnak, hogy idén is náluk lesz a legjobb játékos, aki nem más, mint az irányító Deshaun Watson. Egy éve is óriásit játszott a QB, 405 passzolt yarddal és 4 TD-vel zárt, de ez is kevés volt a félelmetes Alabama ellen, amely Kenyan Drake 95 yardos visszahordott TD-jével döntötte el a negyedik negyedben a meccset.

A 2016-os szezon viszont hullámzó volt Watsonnak, de az Ohio State ellen 31-0-ra megnyert elődöntőben megmutatta a Tigers, hogy mind csapatként nagyon erősek, mind az ellenfélből képesek tökéletesen felkészülni. Itt jön be a másik nagy előny nekik: tavaly már pályára léptek a Crimson Tide ellen, amely idén is hasonló felfogásban játszhat majd.

A Bamánál két nagy különbség van, amik leginkább nullára hozzák ki egymást:

  • Jake Coker helyett a sokkal mozgékonyabb Jale Hurts irányít, akire emiatt duplán oda kell figyelni,
  • az elődöntő és a döntő között, tehát egyáltalán nem ideális időpontban távozott a csapattól a támadókoordinátor Lane Kiffin, aki jövőre már egy floridai csapatnál lesz vezetőedző. A helyét a szezon közben Alabamába vitt Steve Sarkisian veszi át, aki papíron eddig csak segédelemző volt, nincs komoly kapcsolata a játékosokkal, sem a tendenciáikat, sem az erősségeiket/gyengéiket nem ismeri annyira, amennyire egy ilyen súlyú meccsnél kellene.

Az irányító mellett a futójáték alapja is más az Alabamánál, de a Derrick Henry helyére belépő Bo Scarbrough egyáltalán nem visszalépés, sőt! Scarbrough mellett a tavalyi döntőben 5 elkapásból 208 yardot és két TD-t összehozó tight endre, OJ Howardra is figyelni kell, de a két elkapó, Ardarius Stewart és Calvin Ridley is komoly célpontok. Várhatóan most is a futójátékra fognak támaszkodni, és a brutális felépítésű Scarbrough-t foglalkoztatják majd, mert az elsőéves Jalen Hurtsben passzjátékában azért ott van a kockázat.  

Kiemelkedő gyenge pont egyik oldalon sincs, az Alabama védelme szokás szerint brutálisan erős, de a Clemson is megmutatta az elődöntőben, hogy a védőfala képes meccset eldönteni. Az Alabama támadófala persze jobb, mint az Ohio State-é, de Clelin Ferrell-lel nekik is sok gondjuk lehet. Tavaly a Bama viszonylag könnyedén erőltette rá az akaratát a Clemson védelmére, de akkor Shaq Lawson és Mackensie Alexander is sérült volt, idén viszont a helyüket átvevő fiatalok egyrészt egészségesek, másrészt legalább olyan jók, mint az elődök.

Érdekes egyébként, hogy a tavalyi 85 pont ellenére Vegas idén úgy vár csak 50,5-et, hogy az Alabamát 6,5 ponttal erősebbnek tartják: vagyis nagyjából 28-22-es végeredményre számítanak. A Clemson ennél többet tud támadásban, inkább az a kérdés, hogy a teljesen friss támadókoordinátorral és a jobb védelmek ellen azért inkább csak átlagosnak tűnő Hurtsszel mire lesz képes a Bama. Vagy majd jön megint a védelmük az idei 12. touchdownjukkal?

Ne maradjon le semmiről!

Az Alabama ellen fogadni sosem túl okos dolog (idén eddig veretlenek), de idén komoly esélye lehet a Clemsonnak a meglepetésre. Ha nem jön össze, a Crimson Tide az egyetemi amerikaifutball-bajnokság történetének első csapata lesz a 19. század óta, amely 15-0-s szezont hoz össze. Legutóbb ugyanis 1900 előtt jutott 14 nyert meccs fölé egy csapat egy idényen belül.

A címvédő Alabama Crimson Tide és a tavalyi döntős Clemson Tigers magyar idő szerint kedd hajnali 2-kor játssza az egyetemi bajnokság döntőjét.



  • Tippek
  • Hírek