Örök csere volt, mégis ő lett a Super Bowl hőse

2017.02.06. 11:46

A Super Bowl előtt két teória volt, hogy mihez kezdhet a Patriots a futójátékosaival: az egyik szerint a hatalmas, 113 kilós LeGarrette Blounttal kellett volna lefárasztaniuk a Falcons védelmét, a másikban az apró, de sokkal fürgébb Dion Lewis és az ő elkapásaira építhettek volna. Persze, hogy kettejük cseréje, James White döntötte el a Super Bowlt.

Ne maradjon le semmiről!

A New England Patriots 3 negyeden át szenvedett a Super Bowl LI-ben az Atlanta Falcons ellen, a harmadik negyedben 28-3-as hátrányban is voltak, az utolsó 15 percet 19 pontos hátrányban, 28-9-es állásnál kezdték meg. Ekkorra világossá vált, hogy ilyen különbséget futójátékkal nem tudnak ledolgozni, ezért, illetve a korábbi elvesztett labdája miatt a 113 kilós, majdnem kétméteres Blount ki is került a lehetséges opciók közül. Dion Lewis sem sokra ment, volt ugyan 6 futása 27 yardért, de egyetlen kétyardos elkapást tudott csak összehozni.

Nagyon az elkapókkal sem volt összhangban Brady, bár ahogy haladt a meccs, egyre jobban védte őt a támadófal. A szorult helyzetben pedig váratlan segítséget is kapott: a 175 centis, 93 kilós James White a semmiből lett a meccs hőse.

14 elkapás, 110 elkapott yard, 29 futás, 2 futott és 1 elkapott TD.

A 14 elkapás és a futójátékosként elkapott 110 yard is Super Bowl-rekord.

Ennyivel zárta a Super Bowlt az a White, akiről a meccs előtt senki nem beszélt, mert normális esetben semmi szerepének nem kellett volna, hogy legyen. Erre ő volt az, aki a végén mindent, sőt, még annál is többet megcsinált. A harmadik negyed végén elkapással szerzett TD-t, a negyedikben futott egyet az egyenlítésért, majd a hosszabbításban az ő elkapásával nyert hirtelen halállal a Patriots.

A csereszerep persze nem volt ismeretlen White-nak, középiskolás és egyetemista korában is egy leendő NFL-játékos cseréje volt. A floridai gimiben a jelenlegi Bengals-játékos Giovani Bernard miatt kapott kevés lehetőséget, a Wisconsin egyetemen pedig az NFL-ből már kikopott Montee Ball-lal, illetve a Chargersben idén 12 TD-t összehozó Melvin Gordonnal kellett osztozkodnia a lehetőségen. Így is volt két szezonja 1000 futott yard fölött. A Super Bowlban viszont nem a lábai, hanem a kezei döntöttek.

Bár volt két futott TD-je, azok 1, illetve 2 yardról voltak, igaz, a lehető legfontosabb pillanatokban.

White 2015-ben hat, 2016-ban öt touchdownt szerzett a teljes alapszakaszban, a Super Bowlban hárommal tolta meg ezt. Egyértelműen ő is megérdemelte volna az MVP-címet, amit végül Tom Brady kapott, negyedszer.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?