A Super Bowl-győztes Patriots több játékosa sem kér Trumpból

2017.02.08. 10:22

A New England Patriots drámai Super Bowl-győzelme után több játékosuk is jelezte, hogy nem akarnak találkozni Donald Trumppal. Az amerikai elnök ugyanis minden évben vendégül látja az aktuális NFL-es bajnokcsapatot a Fehér Házban, ezt a találkozót mondták le most páran. 

Elsőként a tight end Martellus Bennett jelezte, hogy nem vesz majd részt a csapattal a kiránduláson. Igaz, ő már a döntő előtt belengette, ha nyernek, akkor nem hajlandó találkozni Trumppal, mert nem ért egyet a politikájával. Azt azért leszögezte, hogy Trump személye nem osztotta meg az öltözőt, mert senki nem hozza magával a politikai nézeteit a munkába.

Bennett után a safety Devin McCourty is jelezte, hogy nem akar találkozni Trumppal, aztán kedd este a Super Bowl főszereplője, James White is azt mondta, nem biztos, hogy ott akar lenni a Fehér Házban, de még nem hozta meg a végleges döntést. 

White volt a döntő hőse, mert három touchdownja mellett egy kétpontos kísérletet is csinált, és 110 elkapott, valamint 29 futott yarddal zárta a mérkőzést. 

Trump és a Patriots kapcsolata abból a szempontból is érdekes, hogy az NFL-csapat tulajdonosa, Robert Kraft, edzője, Bill Belichick, és legnagyobb sztárja, Tom Brady is kiállt a kampány alatt a republikánus jelölt mellett.

Brady viszont a legutóbbi Super Bowl-győzelmük, két évvel ezelőtt nem utazott el a Fehér Házba, hogy találkozzon Barack Obama elnökkel, ő családi okokra hivatkozott.