10 év után kirakták az NFL-legendát

2017.02.28. 19:52

A Minnesota Vikings nem élt opciós jogával, és nem fog hosszabbítani a futósztár Adrian Petersonnal, akinek a szerződése szerint komoly összeg járt volna a 2017-es idényre. A csapat így inkább megvált a futójátékostól, aki tíz évet töltött el velük. 

GettyImages-503298036

Petersonnak 18 millió dollárt kellett volna kifizetni, ha marad a jelenlegi konstrukciók mellett, de ez túl nagy teher lett volna a Vikings fizetési keretének. Bár még így is lehet visszaút: a harmincegy éves amerikaifutballista közleménye szerint beszélt a csapat általános igazgatójával, és maradt némi van esély arra, hogy más konstrukciók mellett újraszerződjenek. De az a helyzet, hogy a csapatnál most elsősorban a támadófalat szeretnék megerősíteni. 

Egy ideje azért már lehetett sejteni, hogy Peterson nem marad a mostani feltételekkel a csapatnál, éppen ezért érdeklődését fejezte ki több csapat iránt: a New York Giants, a Houston Texans és az Oakland Raiders neve is felmerült. 

Petersont a 2007-es draft első körében szerezte meg a Vikings, azóta náluk lejátszott. Legnagyobb idénye a 2012-es volt, amikor az alapszakaszban 2097 futott yarddal zárt, és csak néhány yarddal maradt el a történelmi rekordtól. 

A 2014-es idényt szinte teljesen ki kellett hagynia gyermekbántalmazási botránya miatt, mert egy vesszővel véresre verte akkor négyéves fiát. Jó nagy botrány volt az esetből, de a Vikings végül megtartotta, és a következő idényben 1485 futott yarddal hálálta meg ezt. A legutóbbi szezonja viszont nem sikerült jól, térdsérülése miatt szeptemberben kidőlt, és csak december végén tért vissza. A kora sem szól mellette: már harmincegy éves, ennyi idősen a futók már bőven túl vannak a csúcson.

Peterson ettől még az elmúlt időszak legmeghatározóbb futójátékosa volt, aki tíz eddigi NFL-es szezonja alatt hétszer futott ezer yard fölött. A Vikingsnál összesen 11 747 futott yardot és 97 touchdownt halmozott fel.