Megötszöröződhetnek a döntlenek az NFL-ben

2017.03.21. 20:08

Az NFL versenybizottsága indítványozta, hogy változtassák meg a hosszabbítás szabályrendszerét, és az előszezonban, illetve az alapszakaszban – tehát a rájátszásban nem – csökkentsék 15 percről 10 percre a ráadást.

Ha elfogadják a javaslatot a csapattulajdonosok – kétharmados többség kell, hogy változtatás átmenjen –, akkor az eddigiekhez képest sokkal több döntetlen jöhet az NFL-ben. Csak az elmúlt öt szezont vizsgálva 5 döntetlen volt, az új módosítással viszont a 83 hosszabbításos meccsből 22 is döntetlennel zárult volna 10 perc után.

Ne maradjon le semmiről!

Ez az adat persze némiképp csalóka, hiszen az a plusz öt perc rengeteg a csapatoknak, és ha tudják, hogy mondjuk nem hat, hanem csak egy percük van a győzelem megszerezésére, akkor nyilván máshogy taktikáznak.

A javaslat mögött persze nem a döntetlenek számának növelése áll, a versenybizottság inkább a játékosokat kímélné, meglátásuk szerint ugyanis egy vasárnapi, akár 75 perces meccs után a csütörtöki rangadó igen komoly terhelést jelent, és már ez az öt perc is rengeteget számítana a játékosok regenerációjában.

Döntetlenből persze volt elég a 2016-os szezonban, az alapszakaszban két meccs is így zárult, a Super Bowlok történetében pedig 50 év után először dőlt el hosszabbítással a meccs (itt ugye a végeredmény nem lehet döntetlen, csak négy negyed után).

Ha a tulajdonosok rábólintanak az elképzelésre, 2012 óta ez lehet a második nagyobb módosítás a hosszabbítást nézve: öt éve arról döntöttek, hogy az új szabályok szerint az első támadás végén szerzett mezőnygóllal még ne lehessen megnyerni a meccset, ebben az esetben az ellenfél is kapjon legalább egy támadási lehetőséget. (Ezt 2010-ben már bevezették a rájátszásra, 2012-ben a teljes szezonra terjesztették ki.)

A versenybizottság emellett több más javaslatot is tett:

  • tiltanák, hogy a védőjátékosok az ellenfelek fölött átugorva próbálják meg a rúgást blokkolni extra pontnál és mezőnygólnál,
  • automatikus eltiltással büntetnének bizonyos túlzottan agresszív szabálytalanságokat, de felmerült az automatikus kiállítás bevezetése is.

Az NFL tulajdonosai március 26-29. között tartják a következő gyűlésüket Phoenixben.