A Bűn Városa megvette az NFL-t

2017.04.01. 23:45
Az NFL-csapatok tulajdonosai elsöprő többséggel adtak engedélyt arra, hogy a Raiders Oaklandből Las Vegasba költözhessen. Ezzel 15 hónap alatt a harmadik amerikaifutball-csapat költözése vált biztossá, de a sok mozgásnál is érdekesebb, hogy miért engedett a liga annak a városnak, ami egészen eddig tiltottnak számított.

31-1 arányban szavazták meg az NFL-tulajdonosok a Raiders költözési kérelmét, így a csapat 2020-tól már biztosan, de talán 2019-től Las Vegas Raiders néven játszik majd. Az nem újdonság, hogy nagyon menni akartak Oaklandből, befogadó helyet viszont meglehetősen nehezen találtak, de egy milliárd dollár még a ligát is meggyőzte, hogy jó helyszín lesz a szerencsejáték fővárosából.

Las Vegas a szerencsejáték miatt tabunak számított az NFL-nek egészen a hétfői szavazás végéig. Olyannyira, hogy szabályt is kell módosítaniuk: NFL-bírók nem tehetik be a lábukat Las Vegasba a szezon alatt (csak családi vészhelyzet, vagy a civil munkájuk miatti halaszthatatlan ügyintézés lehet kivétel), nehogy gyanúba keveredjenek, hogy lefizették őket. De a szezonon kívül is csak úgy mehettek oda látogatóba, ha erről előre tájékoztatták a ligát, és így is tiltott maradt számukra mindennemű sportfogadás. Ez nyilván változni fog, hiszen valahogy meccset kell vezetniük majd Vegasban.

Ne maradjon le semmiről!

Maga ez a tiltás persze némileg elavult, még úgy is, ha azt vesszük, hogy 2007-ben az NBA-ben Tim Donaghy bíró révén még bőven élt ez a fogadási csalásos módszer. Donaghy két szezonon át fogadott azokra a meccsekre, amiket ő vezetett, és ítéleteivel befolyásolta a végeredményt. Mára viszont már nem kell Vegasba menni a fogadáshoz, elég egy okostelefon hozzá, a helyszín tehát kevésbé gond.

Az NFL baja Vegasszal viszont nem ennyiben merült ki, több Super Bowl alatt megvétózták, hogy a Las Vegas-i turisztikai központ reklámozhasson, a Cowboys-irányító Tony Romónak pedig megtiltották, hogy Vegasban tartson egy fantáziafoci-konferenciát.

Ezek után éles váltás, hogy csapatot engednek a városba, de hát 1 milliárd dollár az 1 milliárd dollár.

Az enyhülésen egészen biztosan segített az is, hogy korábban az NHL is beadta a derekát, és a Vegas Golden Knightscal kibővítette a hokiligát. Ők a 2017-18-as szezonban már szerepelni is fognak, előkészítve a terepet a profi csapatsport vegasi előretörésének.

Nem veled van a baj, hanem velem

A Raiders-költözés központi eleme természetesen a stadion: nagyon rég, 2007 óta szerettek volna új pályát kapni, Oakland viszont semmi áron nem volt hajlandó közpénzt fordítani erre, és inkább a helyi baseballcsapatot, az Athleticset támogatták az új építkezésben, amikor a jelenlegi helyzet tarthatatlanná vált. Az Athletics és a Raiders ugyanis Amerika utolsó közös baseball-amerikaifutball stadionját használta, ami teljesen elavult az 1966-os átadása óta.

Davisék eredetileg Los Angelesbe mentek volna, 2016 telén több verzió is létezett, köztük az, amiben a Raiders és a Chargers mentek volna együtt LA-be, de az NFL végül egy másik tervet engedélyezett, ami meg is valósult: előbb a Rams hagyta ott St. Louist, majd a Chargers is utánuk ment San Diegóból.

Pedig Oakland valójában ideális helyszín – azt leszámítva, hogy egy centet nem akarnak új stadionra költeni. A San Franciscóval kiegészülve csak Bay Areaként emlegetett terület lényegében maga a Szilícium-völgy, az USA egyik fontos techközpontja. Itt van az Apple, az eBay, a Facebook, a Google, az Intel, a Lockheed Martin, a Netflix, az Oracle, a Tesla és a Yahoo! központja is, pénz tehát bőven van, vagyis lenne Amerika hatodik legnagyobb médiapiacán.

Ehelyett a Raiders inkább elmegy a 40. legnagyobb médiapiacnak számító Vegasba, ahol kereken nulla múltja van a profi sportoknak, hátrahagyva az NFL talán legőrültebb és legfanatikusabb szurkolótáborát.

1 milliárd dollár mindent megold

Miután a Los Angeles-i vonal elhalt a Raidersnek, gyorsan új lehetséges városok után néztek. Előbb a texasi San Antonio merült fel, aztán blöffként bedobták Mexikóvárost, Londont és San Diegót is, majd Las Vegas jött képbe. Eleinte úgy tűnt, a kaszinó- és hotelmágnás Sheldon Adelson lehet az üzleti partnerük a vegasi költözésnél, ám amikor a csapattal való nézeteltérése miatt kiszállt a projektből, a Raiders majdnem bajba került.

Ekkor állt elő Las Vegas egy visszautasíthatatlan ajánlattal: 750 millió dollárral beszállnak a stadionépítésbe, és 30 évre további 200 milliót különítettek el annak fenntartására (a 750+200 millióból jön ki a majdnem 1 milliárd), ráadásul megszerezték befektetőnek a Bank of Americát is, így a Raidersnek, pontosabban a tulajdonos Mark Davisnek elég volt 500 millió dollár körüli összeget előteremtenie az 1,9 milliárd dolláros új stadionra. Erre persze rájön a költözési díj is, ezért olyan 325-375 millió dollárt fizethet az NFL-nek.

Ez volt a kulcsfontosságú momentum, Davis ugyanis hiába NFL-csapattulajdonos, valójában nem úszik a pénzben. 500 millió dollárra becsült vagyonával persze gazdagabb, mint a világ jelentős része, de ha azt nézzük, hogy Los Angelesben a 7,6 milliárd dollár vagyonnal bíró Stan Kroenke épít új stadiont a Ramsnek, akkor láthatjuk, hogy hozzá képest csak aprópénzzel játszik. 

Honnan lesz 67 ezer nézőjük?

Mark Davisék nem vitték túlzásba a vegasi stadion terveit, ugyanazt az épületet húzzák fel (minimális módosítással), amit Los Angelesbe is terveztek. A 67 ezres lelátón U-alakban ülhetnek majd a nézők, a végén nyitott lesz, Las Vegas legendás utcájára, a Stripre kilátással – egész jó helyen, a központi élettől nem messze lesz majd egyébként a stadion.

Hiába viszont a gyönyörű, 2020-ra elkészülő aréna, ha az vagy üres, vagy nulla hangulatot teremtő nézőkkel van tele. Las Vegasban ugyanis egyetlen csapatnak sincs komoly múltja. A Radiersnél tehát a következő két dologban reménykedhetnek:

  • Oakland csak 1,5 óra repülőútra van, az igazán fanatikus szurkolók egy évben nyolcszor átrepülhetnek hozzájuk,
  • Las Vegas egész évben népszerű turistacélpont, az NFL-szurkolók pedig az ottani meccsekhez igazíthatják a nyaralást, és így bőven el tudják majd adni a jegyeket.

Utóbbi nem ideális, hiszen ezzel elveszthetik a hazai pálya előnyét, és akár vendégszurkolókkal telhet meg a stadion, de a pénz az pénz. Nagyjából ez a két opció van, a szinte csak szállodáiból és kaszinóiból élő Las Vegasban ugyanis a vasárnap is munkanap, a helyi többség tehát dolgozik, nem a meccsre fog járni.

Addig, amíg elkészül az új stadion Las Vegasban, két évet még biztosan Oaklandben maradnak. Lehet, hogy hármat is, a 2019-es szezon egyelőre kérdőjeles – ha nem maradnak, a helyi egyetemi csapat, a UNLV pályája jöhet szóba, ami ha nem is tökéletes, de egy évre ki lehet bírni.

A játékosok legalább jól járnak

Legalábbis az adózás szempontjából, a legmagasabb jövedelmi adót kivető Kaliforniából (13,3 százalék) az állami adóval nem rendelkező Nevadába kerülnek, ami tiszta haszon a számukra. Illetve csak azoknak, akik 2020-ban (esetleg 2019-ben) is még a Raidersnél játszanak. Ez általában nem jelent külön vonzerőt egy csapatnak sem, de soha nem rossz plusz, ha kevesebbet kell adózni.

Némi aggodalmat jelenthet a csapatvezetésnek, hogy január 1-től legális a marihuána Nevadában, de egyrészt 2018. január 1-től ez Kaliforniában is így lesz, másrészt Colorado, Oregon, Maine, Massachusetts és Washington példája már megmutatta, hogy attól, hogy legális, még nem füvezi szét magát egy NFL-es sem. Abban viszont előnyös lesz a nevadai költözés, hogy ott az egyik legszigorúbb a drogtörvény: a marihuánánál erősebb szerek (kokain, heroin, meth, extasy) birtoklása minimum egyéves börtönbüntetéssel jár, ami talán elrettentheti a játékosokat a túlzott bulizástól.

Egy másik tulajdonos a legnagyobb nyertes

Méghozzá az a Jerry Jones, akié a Dallas Cowboys. Ő áll az elmúlt években összehozott legnagyobb NFL-ügyletek mögött, ő tárgyalta le, hogy a 49ers új stadiont építhessen Santa Clarában, illetve, hogy a Rams, majd a Chargers is Los Angelesbe költözhessen. Ahogy a Radiers Las Vegasba terelésében is benne volt.

Nem véletlenül, az egyik cége, a Legends intézi ugyanis a 49ers, a Rams (és Chargers), valamint a Raiders esetében is a stadion nevének, marketingjogainak és legdrágább páholyainak értékesítését legalább 4-5 évre. Ráadásul, ha jól mennek a dolgok, szinte biztosan több NFL-csapat is felkeresi majd a Legendset, ami csak a következő években több száz milliós bevételre számíthat a három új stadionnak köszönhetően.

Kell pár évtized, hogy kiderüljön, igaza volt-e Davisnek

Egyértelmű, hogy Mark Davis a kedvező pénzügyi ajánlat miatt mondott igent Las Vegasnak – ott kapott támogatást és területet is az építéshez, de a város azt is megígérte, hogy a stadion környékének infrastrukturális fejlesztését is elvégzi, ami még pár száz millió dolláros beruházás. Oaklandben egy dolog volt, illetve marad: a szurkolói.

Azok a szurkolók, akik 1995-ben tárt karokkal várták vissza a Raiderst, miután az 1981-ben egy hasonló stadionvita miatt elhagyta őket Los Angelesért. Azok a szurkolók, akik egészen döbbenetes hangulatot csinálnak nemcsak otthon, de tavaly ősszel a nem túl messzi San Diegóig utazva is, ahol hazai hangulatot csináltak a csapatnak.

Azok a szurkolók, akik pont most érdemelnék meg legjobban a Raiderst: az 1983-ig három bajnoki címet nyerő csapat az elmúlt három évtizedben két rövid szakaszt leszámítva nem volt kiemelkedő formában. 1990-93 és 2000-02 között ugyan volt három-három jelenésük a rájátszásban, de most kezdett a liga egyik legrosszabbjává süllyedő csapat felemelkedni. A 2014-es három győzelem után a következő évben már 7, tavaly pedig 12 győzelmük volt, a náluk játszó Khalil Macket választották az év védőjátékosának, és ha a szezon végén nem töri lábát az irányító Derek Carr, alighanem a rájátszásban is nyertek volna legalább az első fordulóban.

A jövő tehát fényes a Raiders előtt, pont, amikor otthagyják azokat, akik a csapat legrosszabb időszakában is mellettük álltak. A helyzet kettősségét talán a Raiders-irányító, egyben közönségkedvenc Carr szavai adják vissza: „"Ahogy itt ülök és nézem a szavazás eredményét, egyszerre érzek mély fájdalmat az oaklandi, és örömöt a vegasi szurkolók miatt. Kaliforniai srác lévén imádtam Oaklandben játszani, de megértem az NFL üzleti oldalát, és mindent megteszünk majd, hogy sikeresek legyünk az új városban. Oakland, ti vagytok a családunk és az egész csapat szeret titeket. Las Vegas, számítsatok rá, hogy hozunk egy darabot Oaklandből, mert rengeteg lojális szurkolónk van. Addig is, előre a 2017-es szezonban és Go Raiders!”

Mark Davis aligha lesz emiatt népszerű figura Oaklandben. Ha bejön a vegasi váltás, ez mindegy is lesz neki, de ha nem sikerül nézőket találni a kaszinókon kívül, nem biztos, hogy másodszor is visszafogadják őket a nyugati parton.

Főleg, hogy ezzel Oakland lehet az NFL új zsarolóvárosa: amint egy tulajdonos új stadiont, és ahhoz közpénzből érkező forrást szeretne, bedobhatja, hogy ha nem kap elég pénzt, elmegy Oaklandbe. Pont úgy, ahogy két évtizeden át csinálták Los Angelesszel.