Az NFL legvidámabb hasa befejezi

GettyImages-137565802
2017.08.12. 22:59

147 kilójával és 188 centijével Vince Wilfork még az NFL-ben is feltűnő méretekkel bírt, 13 szezon alatt viszont bizonyította, sokkal-sokkal több volt, mint egy hatalmas test. Az NFL egyik legnagyobb szívvel bíró játékosa kétszeres bajnokként vonult vissza.

Vince Wilforkról már gyerekkorában látszott, hogy hatalmas sporttehetség: középiskolásként amerikaifocizott, birkózott, illetve dobóatléta is volt, 2000-ben súlylökésben és diszkoszvetésben is állami bajnok lett Floridában, 20,73-as dobással mai napig övé a floridai középiskolai rekord.

Egyetemen a Miami Hurricanes csapatában játszott, ekkor már háttérbe szorult az atlétika, de így is övé volt 2013-ig a fedettpályás súlylökő-rekord. Akkoriban a Hurricanes volt az egyik legdominánsabb csapat az egyetemi bajnokságban, 2001-ben veretlenül lettek bajnokok, de nem is emiatt a legemlékezetesebb az a csapat, hanem mert összesen 17 játékost drafoltak tőlük abból a keretből az NFL-be a draft első körében, köztük Wilforkot is.

Miamiban igazán csak harmadik évére, 2003-ra lett sztár, lényegében garantált volt, hogy a draft első körében elkel, meglepetésre viszont egészen a 21. választásig csúszott – a New England Patriots sem számított rá, hogy ilyen kaliberű játékossal erősödhetnek, azonnal le is csaptak rá.

Ne maradjon le semmiről!

A war daddy

Wilfork lényegében prototípusa az úgynevezett war daddynek, a hatalmas méretekkel bíró, elképesztően erős védőfalembernek. Lényegében kizárólag a déli államokban ismert ez a fogalom, ott viszont a legtöbb futballedző így hívja a legjobbnak számító játékosait. Wilfork minden porcikájában igazi war daddy, mutatjuk is, hogy miért.

Az, hogy egy 147 kilós golyó elképesztő erőt képvisel a pályán, az nem meglepetés, az viszont igen, hogy a mérete ellenére mennyire fürge volt. Elég csak megnézni ezt a futását a San Diego Chargers ellen 2011-ben szerzett interceptionje után: olyan természetességgel indul meg kezében a labdával, mintha ez lenne a nose tackle-ök mindennapos feladata.

Fő fegyvere viszont mégiscsak az ereje volt, illetve az, hogy emiatt lényegében nem volt ellenfél, aki egy az egy ellen meg tudta volna állítani, folyamatosan két-három embernek kellett blokkolnia, ezzel hatalmas lehetőséget teremtett a többi védőtársának. Néha azért a vízhordó szerepen túl is megvillant, ezek pedig örökre emlékezetes pillanatok voltak. A Jets elleni, fumble-t is jelentő sackje például saját nevet kapott, mindenki csak Buttfumble (segglabdavesztés) néven ismeri a megmozdulást, amikor Wilfork a csoportrivális New York Jets elleni 2012-es, 49-19-es győzelem során a 138 kilós Brandon Moore testét használva állította meg a Jets irányítóját, Mark Sanchezt. Sanchez Moore fenekének ütközve még a labdát is elhagyta, a Patriots pedig touchdownt szerzett ebből.

Wilfork viszont nemcsak mások, de saját testét is szívesen használta, hogy minél nagyobb ütést mérjen az ellenfelekre. 2012-ben történt az is, amikor a Buffalo Bills elleni meccsen kivételesen nem az irányító felé tologatta a támadófalembereket, hanem a helyén maradt, hogy a passzjáték ellen védekezzen. Szegény Donald Jones pont Wilfork felé futott keresztbe, majd amint megkapta a labdát, megtudta, milyen érzés lehet az aszteroidáknak, amikor egy bolygóba csapódnak.

Tizenhárom szezon alatt összesen 213 alapszakasz- és rájátszásmeccsen játszott Wilfork, ezeken 613 szerelést, 19 sacket, 4 okozott és 12 megszerzett fumble-t, 3 interceptiont, egy touchdownt és két bajnoki címet hozott össze. Mindezek viszont még a fenti videókkal sem adják vissza Wilfork igazi egyéniségét, nem véletlenül lett ugyanis a Patriots (majd a Texans), illetve az egész NFL egyik legszerethetőbb figurája.

A család mindenek fölött

Visszavonulási beszédében könnyeivel küszködve beszélt arról Wilfork, hogy egyetlen dolog bántotta 2004-ben indult profi karrierje alatt: hogy szülei nem érhették meg, hogy eljut a profik közé. Apja, David 2003-ban, veseelégtelenség miatt vesztette életét, amit cukorbetegség okozott. Gyakran beszélt arról, milyen élénken emlékszik rá, ahogy hétéves korától kezdve ő adta be az inzulint apjának.

Apja halála után pár hónappal anyja, Barbara agyvérzést kapott, és bár eleinte javult az állapota, decemberben ő is meghalt, hónapokkal azelőtt, hogy Wilfork bekerült volna az NFL-be. Ez a két tragédia meghatározó volt az életében, főleg úgy, hogy apja négyéves korában ellentmondást nem tűrően közölte vele, hogy egy nap bizony az NFL-ig fog jutni.

A szüleim nem érhették meg, ahogy a fiuk válóra váltja a közös álmukat. Minden nap fizikai fájdalmat okozott a hiányuk. Minden órában, minden nap, egy perc sem telt el, hogy ne gondoltam volna rájuk. De erőt adott, hogy minden meccsemen övék volt a legjobb hely a lelátón. Gyakran gondolkodtam el a mi mezeinket viselő szurkolókat, családtagokat nézve, de mindig ugyanoda jutottam vissza: a szüleim nem lehetnek itt velem. Az öltözőből elindulva láttam, ahogy a többiekre ott várnak a szüleik, vagy ahogy őket ölelgetik. Nekem sosem adatott ez meg. Pokolian nehéz volt.

Ezért is igyekezett mindig a lehető legtöbbet visszaadni azoknak, akik hasonló nehézségeken mentek át, mint ő. A nevét viselő alapítvány a cukorbetegség elleni harcot támogatja, feleségével, Biancával pedig rendszeresen adományoztak elképesztő mennyiségű játékot a rászoruló és árva gyerekeknek. Bianca szerint két tevékenység közben látta mindig a legboldogabbnak férjét: amikor a kertjükben sütögetett, illetve amikor az áruházakat járták a gyerekeknek játékokat válogatva.

De kicsit a gyerekeinek tekintette a csapattársait is, Hálaadáskor például mindig nála vendégeskedtek azok, akik frissen kerültek Bostonba, és a családjuktól távol, egyedül kellett volna ünnepelniük.

A feleségemmel beszéljék meg

Bianca egyébként különleges szerepet töltött be mindig is Wilfork életében, messze többet jelentett, mint a felesége, és három gyerekének anyja. Bianca szinte csapattag volt a New England Patriotsnál, de családtag mindenképp. 

Ugyanez az elhivatottság jelent meg abban is, hogy Bianca minden meccs alatt sms-ben értékelte férje játékát. Tudta, hogy a telefon az öltözőben pihent, de ha hibát látott, azonnal ment a kéretlen leszúrás, amiket aztán otthon ki is elemeztek. Wilfork szerint Bianca sokkal többet várt el tőle, mint a csapat, volt olyan, hogy otthon több hibáért kellett felelnie, mint a csapatgyűléseken.

De Bianca nem csak a meccseken, az edzéseken is végig ott volt. 2009-ben, amikor második gyerekükkel, Daviddel volt terhes, pont a Patriots augusztusi edzőtábora alatt szült. Óriási volt a hőség, de  mindenórás terhesen is ott volt az oldalvonal mellett. Augusztus 5-én életet adott Davidnek, két nappal később, amikor a csapat folytatta az edzéseket, pedig már újra jelen volt. A szezon előtt, amikor a csapat az összes edzést végigcsináló játékosokat jutalmazta egy Iron Man-pólóval, Bianca is kapott egyet, amiért terhesen, majd szülés után is több edzésen volt ott, mint a csapat jó negyede.

Emellett az ügynöke is ő volt, kőkeményen tárgyalt a csapattal, hogy Wilforknak csak a játékra kelljen koncentrálnia. A szerdai visszavonulási ceremónián is utaltak erre – amikor Wilfork aláírta a jelképes szerződést, miszerint élete végig Patriots-játékos marad, megkérdezte, hogy csekk nem járt-e a szerződés mellé, mire a Patriots-tulajdonos Robert Kraft csak annyit mondott, hogy "Dehogynem, már oda is adtuk Biancának!"

A puszi mindig jár

Visszavonulásakor ugyan a fájdalmat emelte ki Wilfork, amiért nem lehetettek vele szülei a pályafutása során, valójában pótszülőkre talált a New Englandnél a tulajdonos Robert Kraftben és feleségében, Myrában. Amikor Wilfork a 2004-es draft után először járt a Patriots központjában, egy nyaklánc lógott a nyakában, rajta egy medállal, amin a szülei képe volt.

Évekkel később, amikor Myra Kraft 2011-ben rákban életét vesztette, Wilfork egy nyakláncot ajándékozott Robertnek, a nyakláncon pedig egy medál volt, a tulajdonosnak és feleségének képével. Robert 11 hónapig le sem vette.

Ekkorra már nagyon közeli viszonyba kerültek Wilforkék és Krafték – minden találkozásukkor puszival köszöntötte a tulajdonos házaspárt a hatalmas védőjátékos, Myra halála pedig, ha lehet, még szorosabbra fűzte a kapcsolatukat. Krafték minden nyáron nagy családi nyaralásra utaztak, Myra halála után pedig Vince és Bianca Wilforkot is meghívták Firenzébe. Ilyen ajánlatot soha egyetlen Patriots-játékos, még Tom Brady sem kapott.

De ez nem is meglepő, Brady, bármennyire fontos a szerepe a Patriots felemelkedésében, sosem került Kraftékhoz annyira közel. Wilfork minden egyes alkalommal, amikor elhagyta a pályát, legyen az edzés, bemelegítés vagy mérkőzés, puszit nyomott Myra és Robert arcára is. A Myra halála utáni első csapatesemény után két puszit kapott Robert, "Egyet Anya helyett" – mondta akkor Wilfork, és azóta minden alkalommal megtartotta ezt a szokását.

A BBQ-mester

Wilfork nem az az NFL-játékos, aki csak azért ekkora, hogy játszani tudjon – rengeteg falember veszít 40-50 kilót a visszavonulása után, mert mesterségesen tartotta magasan a súlyát –, ő mindig is szeretett enni, lehetőleg grillezett húsokat. Minden nyáron meghívta magához a többi védőfalembert floridai otthonába, ahol elképesztő mennyiségű húst ettek meg, miközben kicsit a pályán kívül is összeszoktak.

Hogy miért is kedvelték annyira a társai mindig Wilforkot, 2015-ben a kívülállók is megláthatták, amikor az HBO Hard Knocks című dokumentumfilm-sorozata a Houston Texans edzőtáborát követte végig. Wilfork egyik nap cowboycsizmában, cowboykalapban és egy kantáros farmerben jelent meg, mindenki óriási örömére.

A legjobb pillanat viszont vitán felül azt volt, amikor a védőszörny J.J. Watt-tal a kedvenc reggelire és tízóraira elfogyasztott kajáikról beszélgettek olyan átéléssel, hogy egyből csorogni kezdett a nyáluk.

Nem véletlen, hogy a visszavonulását is barbecue-köntösbe bújtatva jelentette be, egy grillfaszén-márkának forgatott reklámban közölte, hogy ennyi volt

A tökéletes keret

Az NFL-pályafutását két szempontból is tökéletes keret zárja. Első és utolsó patriotsos évében, vagyis 2004-ben és 2014-ben is bajnok lett, utolsó NFL-meccsét pedig pont korábbi csapata, a New England Patriots ellen, Foxboróban játszhatta.

"Életem első és utolsó meccsét is itt játszottam, nem tudom, hogy ez véletlenül alakult-e így, de boldog vagyok, hogy így történt. Boldog vagyok, hogy szó szerint ott fejezhettem be, ahol elkezdtem. Ez mindig nagyon sokat fog jelenteni nekem, elképesztően sok emlék köt ide. Két csapatban játszottam az NFL-ben, mindkettőnek a szurkolói ott voltak a búcsúmnál. Ez azért elég király."