Minden szombat estének ilyennek kéne lennie

2017.08.31. 14:11

Szeptembertől januárig minden szombaton végigdübörög az amerikai egyetemek campusán az amerikaifutball-mánia: 90-100 ezres stadionok telnek meg roskadásig egy olyan bajnokság miatt, ahol minden héten benne van, hogy a feje tetejére áll a papírforma, és pont ez a legjobb benne. Indul a 2017-es egyetemi amerikaifutball-szezon, de miért olyan jó ez?

063 459059838

Tudjuk le gyorsan a legegyértelműbb részét a dolognak. Ebben a szezonban is az lesz a legnagyobb kérdés, hogy ki állítja majd meg az egyetemi amerikaifutball galaktikus birodalmát, az Alabama Crimson Tide-ot, amit látszólag komoly veszteségek értek az előző szezon óta, de ötszörös bajnok Nick Saban edző csapatáról senki nem hiszi már el, hogy gyengülnek. Akárhányszor egy-egy szupertehetségük végez az egyetemen, a következő idényre elővesznek egy javított verziót a szekrényből, és minden megy tovább, ahogy korábban. 

Ugyanis az egyetemi csapatok jó esetben három-négy évig számolhatnak egy-egy játékossal, vagyis ilyen ciklusokban kell gondolkodniuk a csapatépítésnél, és ennek megfelelően toboroznak a középiskolás tehetségek között. A játékosok ugyanis három év után már dobbanthatnak az NFL-be, és ezt nagyon sokan meg is teszik,  vagy idővel kifutnak a rendelkezésükre álló egyetemi évekből. 

A toborzást nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a menő amerikaifutball-programmal rendelkező egyetemek egymást tapossák a legnagyobb, leggyorsabb, legatletikusabb, legtehetségesebb tizenévesekért, akiket különböző legális és kevésbé legális eszközökkel igyekeznek magukhoz édesgetni. Utóbbiról annyit, hogy minden évben van olyan nagyobb egyetemi program, amit megbüntetnek, mert a toborzásban egy rakás szabályt megsértettek - ez nagyjából olyan gyakori, mint orosz atlétaként megbukni a doppingteszten. 

Ne maradjon le semmiről!

De ami a dolgok legális részét illeti, egy amerikaifutballt komolyan gondoló középiskolás szupertehetségnek elég vonzó tud lenni, ha például egy egyetemi csapat egymás után termeli ki az olyan játékosokat, akik mennek tovább az NFL-be. Ebben az olyan programok járnak az élen, mint az Alabama, az Ohio State, a Florida State, a USC vagy mondjuk régebben a Miami. Úgy is el lehet képzelni az egészet, mint a Trónok harcában az egymást nyíró nagyobb házakat, mert tradicionálisan komoly erőt képviselő egyetemi programokról van szó, melyek évről-évre a topon vannak, és toborzásban igyekeznek keresztbe tenni egymásnak, ahol tudnak, csak azért, hogy erősek maradjanak. Ugyanakkor ezek a csapatok hiába adnak évről-évre sok játékost az NFL-be, még sincs náluk komolyabb, hosszan tartó visszaesés, hiszen rengeteg energiát ölnek a megfelelő utánpótlásba. Ráadásul itt nem ritkán be lehet a csapatba állítani egy elsőéves újoncot is, aki aztán már az első évében szupersztár státuszba emelkedhet. 

Óriási parasztvakítás, de az is sokat számíthat, hogy egy-egy program milyen infrastruktúrával csábítja a legjobb gimis sportolókat. Mármint van-e űrállomáshoz hasonló edzőközpontja, ahol az edzés után a jakuzziban ülve a hajlított képernyős tévén lehet nézni a legfrissebb elemzéseket. Legalábbis a programok vezetői rendre azt hajtogatják, hogy azért érdemes dollármilliókat költeni az új edzőközpontokra, mert a középiskolás tehetségek is imádják az ilyesmit, szóval nagyobb, szebb, modernebb edzőközpont több szekrény nagyságú középiskolás fiatalt jelent. Ez meg a programnak tesz jót, mert nemcsak sikeres lesz, hanem a bevételek is az égig nőnek, miközben a sportolók egy fityinget sem kapnak az amatőr státusz miatt. 

Mert hát az egyetemi amerikaifutballban meg úgy általában az egyetemi sportban Amerikában egészen döbbenetes mennyiségű pén forog. Ha csak az amerikaifocit vesszük alapul: a rájátszás jogait megvásárló ESPN sportcsatorna például több milliárd dollárt csengetett ki pár éve, hogy megvásárolja ezeket a következő tíz évre,

szóval felmerül a kérdés, hogy kit érdekel ez az egész?

Maradjunk egyelőre csak a meccsekre kilátogató nézőknél. A Michigannél például harmincvalahány éve rendre százezernél többen vannak a hazai meccseken. A Nebraskánál zsinórban 55 éve minden egyes hazai meccsre elfogy az összes jegy, pedig nekik sincs kis stadionjuk, a hatvanas évektől hatvanezres, jelenleg kilencven ezresben játszanak. A Texas A&M egyetem stadionját, a Kyle Fieldet két éve bővítették 102 ezresre, hogy még többen tudjanak a meccseken őrjöngeni.

Mert az NFL-meccsekhez képest tényleg teljes az őrület az egyetemi meccseken, ez már a tévéközvetítésekből is lejön, a helyszínen meg pláne. Képzeljünk el több tízezer félrészeg egyetemistát, akik a szombati meccsnapokon reggeltől isznak a stadion melletti grillpartikon a parkolóban, aztán amikor beszabadulnak ezekbe a monstre arénákba, akkor tényleg elszabadul a pokol. A Virginia Technél például több tízezer szurkoló őrül meg a Metallica Enter Sandmanjére, amikor bevonul a csapat. Wisconsinban a mérkőzés közben kezd el tombolva ugrálni ötvenezer ember, amikor a stadionban elkezdik játszani a kilencvenes évek slágerét, a Jump Aroundot, és annyira visz magával mindenkit a hangulat, hogy sokszor még a vendégjátékosok sem bírnak nyugton maradni. 

A Mississippi State-nél több tízezer tehénkolomp szól egyszerre a nézőtéren, ami elég szívás tud lenni a vendégjátékosoknak, amikor egymást sem hallják. A Florida State Seminolesnál egy törzsfőnöknek öltözött ember lóháton vágtat be a pályára, hogy aztán belevágjon egy lángoló lándzsát a közepébe, és ettől tízezrek őrüljenek meg. 

Az egyetemi futball tényleg olyan ott, mint egy vallás, a hangulat pedig még a tévén keresztül is bemászik az ember nappalijába, és ott marad reggelig.  A college football egyik nagy ereje, hogy regionálisan sokkal beágyazottabb is, mint mondjuk az NFL, aminek harminckét csapata van az egész országban, ezzel szemben itt van egyetemi 130 csapat, és ez csak az első osztály. 

De tévében is egyre nagyobb tömegeket vonz, ha rendszeresen nincs is NFL-szintű nézettsége a bajnokságnak, de az utóbbi években a rájátszással és a döntőkkel már egész komoly szeletét ki tudta szakítani a nézettségnek. 

Jó-jó, értem, de hol nézhetem?

Sajnos a hazai sportcsatornák már több éve nem közvetítenek egyetemi amerikaifutballt, de azért így is van lehetőség, hogy kövessük a bajnokságot, de ehhez internet és pénz kell. A különböző hálózatok között az ESPN Player tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, ahol napi vagy heti vagy havidíj kifizetése után válogathatunk a meccsek között. 

És akkor az egyetemi programoknál forgó pénzről még nem is beszéltünk. Texas Egyetem futballprogramja, a Longhorns évente átlagosan 100 millió dollár fölötti bevételt termel. Pedig nem is annyira sikeresek, mint egy évtizede, mégis Texas államban egy intézménynek számít a futballcsapat. Saját tévéhálózata van,  a marhafejes pólókból, sapkákból kismilliót adnak el évente, és tényleg hiába jött fel a többi texasi csapat az utóbbi években, a Longhorns még mindig olyan, mint egy menő klub, amiben mindenki ott akar lenni, függetlenül attól, hogy mennyire szar a zene. Plusz a háttérben ott vannak a boosterek, vagyis a támogatók, akik nem kevés pénzt pumpálnak bele a programba évről-évre, cserébe meg azt várják, hogy legyen siker, győzelmek, meg bajnoki cím, de ez nem az a műfaj, ahol az utóbbit egyszerű szerezni, sőt, itt még az NFL-nél is kisebb a hibázási lehetőség.

Néhány éve ugyanis elindult a rájátszás, amibe csak négy csapat juthat be, szóval egy 130 fős mezőnyben, ahol legalább 15-20 csapattól elvárják, hogy folyamatosan a topon legyen, gyakorlatilag nem lehet hibázni. Vagy csak nagyon keveset. A legegyszerűbb útja annak van a rájátszásba, aki minőségi ellenfeleket ver, lehetőleg veretlen marad mind a 12 alapszakasz-meccsen, aztán megnyeri a saját főcsoportját, és akkor egyenes út a rájátszásba, ahol az ország három másik legjobb csapatának egyikével meccsel a döntőért.

Csakhogy ez egy olyan út, mintha valaki egy aknamezőn próbálna meg lendületből végigszaladni. Az amatőr sport varázsa, hogy hétről-hétre ott ólálkodik a háttérben a meglepetés-faktor, vagyis egy papíron gyengébb csapat simán elütheti a rájátszástól és akár a bajnoki címtől egy bajnokesélyest, ehhez elég egy kisebb figyelmetlenség, egy bevállalós trükkös játék, egy váratlan húzás. És simán benne vannak a pakliban az olyan őrült befejezések, mint az egyetemi amerikaifoci legnagyobb rangadójának, az Iron Bowlnak a vége 2013-ban. Az Alabama egy másodperccel a vége előtt elég messziről próbálkozott meg egy mezőnygóllal az ősi rivális Auburn ellen, de a rúgás túl rövid lett. Az Auburn hátul hagyott egy embert, hogy lehalássza a labdát, ő volt Chris Davis, aki megindult, aztán addig rohant a pályán, amíg vissza nem hordta touchdownra a labdát, és ezzel nyert az Auburn.

Mentek a főcsoportdöntőbe, amit meg is nyertek, majd a nemzeti döntőben léphettek pályára, ahol a Florida State legyőzte őket, mégis az Auburnnak ez a szezonja igazi egy legendárium lett. 

Szóval ebből a mezőnyból kirajzolódik azért évről-évre egy 5-6 fős elitcsapat, aminek reális esélye lehet a bajnoki címre, és menet közben hozzájuk csapódhat még kettő-három, ami meglepően jól teljesít, aztán legfeljebb a főcsoportdöntőben elvérzik.

  • A délkeleti SEC főcsoportból Alabama Crimson Tide idén is a legnagyobb esélyes, ez tiszta sor, saját konferenciáján belül a nagyon izmos védelemmel és jó futójátékkal operáló LSU Tigers lehet az ellenfele, esetleg a nagy rivális Auburn Tigers.
  • A Big 10-ből Jim Harbaugh volt NFL-edző csapata, a Michigan, valamint háromszoros egyetemi bajnok Urban Meyer edző tehetségekben kiapadhatatlan az Ohio State-je emelkedik ki. A kettejük egymás elleni meccse minden évben nagy szám, és az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező rivalizálás, raádásul csak egyikük mehet a főcsoportdöntőbe.
  • Az ACC-ben szerepel a bajnoki címvédő Clemson Tigers, ami minden idők egyik legjobb nemzeti döntőjében verte januárban az Alabamát, na az ő esélyeik azért tényleg nem olyan jók az idén, mert túlságosan sok játékost vesztettek, de az biztos, hogy top 10-ben ott lesznek. Helyettük a Florida State tűnik befutónak a főcsoportból.
  • A nyugati parti Pac 12-ből a tavaly rájátszásba jutó Washingtonról és az idei év szenzációjának ígérkező irányítójáról, Sam Darnoldról és csapatáról, a USC-ről szólhat minden.
  • Ám van egy ötödik erős főcsoport is, a Big 12, ahol az Oklahoma és az Oklahoma State nyírhatja egymást a bajnoki címért, és ezzel el is érkeztünk a neuralgikus ponthoz: öt nagy főcsoportból csak négy csapat juthat a rájátszásba. 

Ezért nyilván kimarad minden évben egy főcsoport, ami miatt mindig megy a sírás, de nincs kizárva egy olyan forgatókönyv sem, hogy egy főcsoportból két csapat jut be, két főcsoportot kicsukva ezzel. A legszebb ebben a bajnokságban a rendezett káosz, ami hétről-hétre minden szombat este útjára indul, hogy másnap reggelre az addig betonbiztosnak tartott forgatókönyvet borítsa, mert egyetlen vereség is boríthat mindent. 

A rájátszás résztvevőiről amúgy egy szakértőkből álló bizottság dönt. Ők a csapatok mérlege, egymás elleni teljesítménye és a győzelmek minősége alapján állítják össze a négyes listát az alapszakasz végén, akik lemaradnak a rájátszásról, azok kisebb-nagyobb bowlmeccsekkel vigasztalódhatnak. 

Az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban péntek hajnalban játszanak először az esélyesek, de az igazi nagyüzem szombaton kezdődik, amikor este hattól egészen vasárnap hajnal hétig megy majd a meccsdömping, és ez a szombati menetrend meg is marad az alapszakasz végéig.

Ezeket a meccseket ajánljuk az első fordulóból:

  • Alabama-Florida State
  • Michigan-Florida
  • Texas-Maryland
  • Western Michigan-USC
  • LSU-BYU


  • Hírek
  • Hírek