Ha Frankenstein építene egy futójátékost, ő lenne az

2017.10.05. 23:11

A combján és a vádliján is erek dagadnak ki a testéből, én ilyet még életemben nem láttam.

Ez volt az a mondat, ami után amerikaifocis körökben elkezdtek felfigyelni Saquon Barkley-ra, a Penn State futójátékosára, akiről kollégiumi szobatársa, Andre Robinson mondta ezt 2015-ben. Barkley azóta igazolta, hogy sokkal több pár duzzadó izomkötegnél – egyre több NFL-csapat megfigyelője gondolja úgy, hogy az elmúlt évtized legnagyobb futójátékos-tehetségéről van szó.

Önbizalomhiányos átlaggyerek volt

Mielőtt erektől duzzadó szörnnyé nőtt volna Barkley, sokáig abban sem volt biztos, hogy egyáltalán van-e jövője amerikaifutballistaként. Négyéves volt, amikor családja a könnyebb boldogulás reményében elköltözött a New York-i Bronxból, ahol a gyerekek drogdílerek között nőttek volna fel. Barkley apja, Alibay fiatalon majdnem egy évet töltött börtönben tiltott fegyverbirtoklás miatt, ennél jobbat akart öt gyerekének, ezért mentek Pennsylvaniába, ahol ha lassan is, de sikerült beilleszkedniük.

Ne maradjon le semmiről!

Barkley 2014-ben, még középiskolásként egyáltalán nem gondolta, hogy sokra viheti amerikaifutballistaként. A gimnázium második évében arról beszélt a barátainak, hogy talán sikerül ösztöndíjat szereznie az egyetemi harmadosztályban szereplő pennsylvaniai Kutztown Egyetemre.

Első éve nem sikerült valami jól a Whitehall középiskola csapatában, azon is elgondolkodott, hogy otthagyja a csapatot. Edzője, Dennis McWhite tudta, mi a gond: erősebb és gyorsabb gyereket sem látott nála – pedig a pennsylvaniai Whitehall csapatából ketten is eljutottak korábban az NFL-be –, de mentálisan gyenge volt Barkley. Ez a tanulmányain is meglátszott, minden tárgyban folyamatosan romlottak a jegyei.

Egészen addig, amíg 2013 nyarán a New York állambeli Rutgers Egyetem meghívta egy nyári edzőtáborba. Addig csak videót láttak Barkley-ról, de érezték, hogy különleges tehetség, és ezt el is mondták neki. Barkley annyira megörült, hogy egy elég jó egyetemről kap ösztöndíjajánlatot, hogy teljesen kicserélődött. Egyik pillanatról a másikra elkezdett órákkal többet az edzőteremben tölteni, a tanulmányi eredményei is sokkal jobbak lettek.

A Rutgersnél érezték, hogy csiszolatlan gyémántra bukkantak, kérték is Barkley-t, hogy ne beszéljen senkinek az ösztöndíjról, de arra ők sem gondoltak, hogy a játékos annyira jó lesz, hogy nem lehet majd nem észrevenni. 2013 szeptemberében az első meccsén 211 yardot és 4 touchdownt hozott össze a csapat nyitóbajnokiján úgy, hogy csak 13-szor ért labdához. Sorban érkeztek az ajánlatok, Barkley pedig végül a Penn State mellett döntött. Mint elmondta, a frissen odakerülő vezetőedző, James Franklin lelkesedése győzte meg, azon belül is az, amit egyszer a telefonban mondott neki:

Az se érdekel, ha el kell menjek hozzátok, hogy a fejedbe verjem, hogy márpedig a Penn State-en fogsz játszani! Ez eldöntött tény, nem rajtad múlik.

Az újjászületés szimbóluma lett

Amikor Barkley végül eldöntötte, hogy a Rutgers helyett a Penn State-re megy, nem volt túl nagy hírverés körülötte, hiszen Pennsylvania hetedik legjobb tehetségének gondolták, és csak a 21. végzős középiskolás futójátékos volt, vagyis egy átlagtehetség.

Ehhez képest Barkley villámgyorsan nagyon fontos játékos lett a Penn State szempontjából. 2015-ben kezdett az egyetemen, abban a szezonban, amikor már nem voltak érvényben az egyetem focicsapata elleni szankciók, melyeket még a Jerry Sandusky-pedofilbotrány miatt kaptak. A Nittany Lions lényegében ekkor kezdte meg a visszazárkózást a legjobb csapatokhoz, Barkley pedig katalizátor volt ebben.

Első évében azonnal rekordot döntött, 1072 yardot futva az egyetem történetének legjobb elsőéves futójátékosa lett. 2016-ban megismételte, 1500 yarddal a másodévesek rekordját is megdöntötte a csapaton belül, 

ráadásul vele a Sandusky-botrány lefolyása óta a csapat először nyert kétszámjegynyi meccset, és először nyerte meg a főcsoportját.

Barkley viszont nem a statisztikák miatt lett közönségkedvenc, egyben a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman-díj és az NFL-draft első választásának legfőbb várományosa. Hanem azért, mert

vadállat a pályán.

Edzője, James Franklin mondta róla, hogy Barkley kicsit olyan, "mintha megkérték volna Frankensteint, hogy építsen egy futójátékost." Minden tökéletes rajta, a mérete, az alkata, az izomzata. 180 centi magas, 102 kilós, ami lényegében tömény izom. 4,33 másodperc alatt futja a 40 yardot (ez a legjobb idő lett volna a 2017-es combine-ra meghívott futójátékosok kozött), és 32-szer tud fekvenyomni 102 kilóval, ami a negyedik legjobb eredmény lett volna – a védőfalembereknél.

Több embert visz magával időnként, mint a felcsúti kisvasút

A Barkley-ba szorult erő és sebesség egyből lejön a képernyőről, ha valaki Penn State-meccset lát. Elég csak megnézni, mit művelt még 2015-ben, elsőévesként a San Diego State ellen, ahol rongybabaként rázta le magáról a védőket.

Hogy mekkora tehetség, az talán a 2017-es Iowa elleni bajnokin mutatott elkapásából jön át. Egyrészt már az felfoghatatlan, hogy milyen természetességgel veti be kedvenc mozdulatát, az emberek átugrálását, de érdemes figyelni utána is: mielőtt földet érne, oldalról pont telibetalálja az Iowa-védő Amani Hooker a combját. Minden normál játékos ettől elvesztené az egyensúlyát - kierpülne a pályáról a fenébe -, Barkley viszont csak egy ütemet veszít, irányba áll, és pont annyit fut még előre, hogy meglegyen az újabb első kísérlet a csapatának. (A sárga vonal jelzi, meddig kell eljutnia).

Nem véletlenül mondjuk egyébként, hogy a gátfutós átugrás a kedvenc mozdulata, megcsinálta már ezt az Iowán kívül az Ohio State, a Buffalo, az Illionois és a Maryland védői ellen is.

Ja, és passzolni is tud

A Friday Night Light - Péntek esti fények című, Texasban játsztódó amerikafocis film elején van egy jelenet, amikor az egyetemi játékosmegfigyelők előtt produkálja magát az Odessa Panthers sztárjátékosa, James "Boobie" Miles a csapat egyik edzésén. A lelátón nagybátyja kommentálja, milyen sokoldalú is:

Tud futni balra is, jobbra is, mindegy neki. Blokkol, megcsinálja a szerelést, touchdownokat szerez, játszhat snappert, holdert is, de extra pontot is rúg, ha kell. Feltölti a gatorade-es hordót, megsétáltatja a kutyádat és lefesti a hátsó teraszod. Mindegy neki, csak foci legyen. Ja, és passzolni is tud!

Nos, azt nem tudjuk, hogy Barkley hogy áll kutyasétáltatással vagy épp a festegetéssel, a többi viszont nagyjából rá is igaz. Ahogy fejlődött a Penn State-nél, úgy lett egyre nagyobb fegyver az edzői kezében. 2015-ben 1237 yardot és 7 TD-t hozott össze elkapásokkal és futásokkal, visszahordása csak egy volt. Egy évvel később már 1898 yarddal és 23 TD-vel zárt négy visszahordás mellett. Idén öt meccsen van már 970 yardja és 7 TD-je. Amellett, hogy sokkal több yardot szerez eddig átlagosan meccsenként, elkezdett visszahordani is.

Nagyjából úgy lehetnek a Penn State-nél Franklinék, mint a már nem gyártott egyetemi amerikaifocis videójáték megszállottjai, akiknek volt egy sztár a csapatukban, és mindenre elkezdték használni.

Meg is lett az eredménye, a hétvégén az Indiana elleni meccsen egy 98 yardos visszahordott touchdownnal villant Barkley – úgy futott le mindenkit, hogy közben kétszer, de talán háromszor is földre vihették volna, ám nem sikerült.

Rögtön így kezdte a meccset, a java viszont csak ezután jött, amikor touchdownt passzolt DaeSean Hamiltonnak, úgy, mintha mindennap ezt csinálná.

A nem várt problémák

Ahogy minden nagy jövő előtt álló egyetemi játékosnak, úgy Saquon Barkley-nak is veszélyben a megélhetése, amíg amatőrként nem keres pénzt. Anyjának, Tonyának komoly gondot okozott, hogy megtalálja a megfelelő biztosítást fia számára – mindig is szerény körülmények között éltek, soha nem gondolt arra, hogy valamikor többmilliós biztosításokról kell majd dönteni, amiket nem is nagyon értett.

Az NFL jelentette komoly pénzre viszont még várniuk kell, Tonya és Alibay is azt szeretnék, ha Barkley mind a négy évet elvégezné az egyetemen, és csak utána lenne profi, ez viszont plusz egy évig magában hordozza a sérülés veszélyét. Ezt Saquon is érti, ezért is nem foglalkozik még a százezrekkel, milliókkal, inkább örül az otthoni padláson lerakott matracnak, amin felnőtt. "Tudom, hogy nem tökéletes a családom, és hogy nagyon sok nehézségen mentünk keresztül. De pont ezek miatt lettem az mára, aki" – mondja.

Évtizedenként egy ilyen tehetség

De hogy ki is lett Barkley? Jelenleg 5-0-s, veretlen mérleggel áll a Penn State, ami jó eséllyel ott lehet a rájátszás négy csapata között. Barkley a legnagyobb esélyes a Heismanra a fogadóirodáknál, a nyáron, tehát a 2017-es, minden eddiginél jobban induló szezonja előtt a korábbi játékosmegfigyelő Matt Miller az elmúlt évtized legjobb futójátékosának nevezte. Vagyis a 2007-ben drafolt Adrian Peterson óta, legalábbis AP elé még nem merte helyezni Miller Barkley-t, de olyanok, mint Ezekiel Elliott, Leonard Fournette, Marshawn Lynch, Todd Gurley és Melvin Gordon, már igen. Mi a közös bennük? Mind elsőkörös választások voltak a saját draftjukon.

Azóta meg csak még jobbak lettek.



  • Hírek
  • Hírek