A négyes piruett mindenkit váratlanul ért, meg is lett az eredménye

2017.12.17. 08:29

A bowlszezon  az a periódusa az amerikaifutball-évnek, amikor az egyetemi csapatok feltekerik a szórakoztatófaktort, és bátran próbálkoznak olyan trükkös játékokkal, melyeket az alapszakaszban nem feltétlenül húznának meg. Na pont ezt csinálta szombat éjjel a Boise State az Oregon ellen a Las Vegas Bowlon, ráadásul többször a meccsen. 

A mérkőzés elején jártunk, amikor még 0-0-ra álltak a csapatok, viszont a Boise már ott volt a célterület közelében. Ekkor állt ki a jobb szélre négy játékos, akik szinkronban valami egészen váratlant dobtak be: csináltak egy piruettet, mielőtt még elindult a játék.

Ne maradjon le semmiről!

Azon kívül, hogy jól néz ki a dolog, valószínűleg az lehetett a cél, hogy megkavarják egy kicsit az Oregon-védőket, és összejöjjön a touchdown. Össze is jött, bár ebben benne volt az is, hogy kevesebb védő állt fel velük szemben, és egy passz után Ryan Wolpin bebukfencezett a célterületre az őt szerelni próbáló emberen át. 

De a Boise később többször is elszórakoztatta a trükkel a közönséget, sőt, még újabb touchdownt is szerzett, igaz, csavartak egyet rajta. Akkor is kiállt szélre a négy játékos gyémánt-alakban, de aztán átfutottak a másik oldalra, és szétszóródtak, hogy tovább kavarják az Oregon-védelmet. Aztán jött egy futójáték, amit pont az egyik piruettező játékosra éleztek ki, ő vitte be a labdát. 

Kicsit hasonló volt az elképzelés a piruettes trükközésnél, mint a Michigan híres százlábú formációjánál, a lényeg, hogy a védelem ne tudja időben elhelyezni az embereit. 

A zavarkeltésre és a látványra is adott tehát a Boise, amely végül 38-28-ra nyerte meg a bowlmeccset. A mérkőzés elején 24-0-ra elhúztak, de aztán volt a meccsnek egy olyan szakasza, amikor az Oregon védelem előbb egy fumble, aztán egy 100 yardos interception után szerzett touchdownt és zárkózott fel, de aztán a második félidőben ismét meglépett az ellenfelük. 

A Kamuflázs sorozatunkban mutatjuk be a 120 yardon azokat a trükkös játékokat, amik az egyetemi bajnokságban vagy az NFL-ben erre érdemesek.