Vérengzés az NFL-ben: a liga ötöde repült

2018.01.01. 20:04

Szokásosnak mondható az NFL-ben az alapszakasz utáni első hétfőre eső újratervezés, nem volt ez másképp a 2017-es szezonban sem, még ha pont az új év első napjára is esett az, amikor az elégedetlen csapatok kivágják a vezetőedzőiket.

Ne maradjon le semmiről!

Az első fecske még a New York Giants volt a szezon közben, náluk repült az általános igazgató is Ben McAdooval együtt, sőt, a GM-et már pótolták is Dave Gattlemannel, de új vezetőedzőjük még nincs.

Melléjük csatlakozott kirúgással még négy csapat, a Chicago Bears, a Detroit Lions, az Indianapolis Colts és az Oakland Raiders hétfőre.

A Bearsnél azután lett elegük John Foxból, hogy sorban harmadik évben a csoportjuk utolsó helyén zártak. Az utódnak döntenie kell majd, hogy az újoncszezonján túllevő Mitchell Trubiskyvel képzeli-e el a jövőjét irányítóposzton.

Chuck Pagano sorban harmadszor maradt le a rájátszásról a Coltscal, hat év alatt 53-45-ös mérleget hozott össze, idén nehezítette a dolgát, hogy a kezdőirányító Andrew Luck egész szezonban sérült volt.

Szintén a csalódás az oka Jack Del Rio kirúgásának a Raidersnél, tavaly ott voltak a rájátszásban, úgy tűnt, elindultak felfelé, erre idén 6-10-zel zártak.

A Detroit Lionsnál már érdekesebb Jim Caldwell kirúgása, aki pont tavaly hosszabbított. Négy év alatt 36-28-as mérleget hozott össze két playoff-szerepléssel.

Az Arizona Cardinals éléről visszavonult a 65 éves Bruce Arians, akiről már szezon közben is lehetett hallani, hogy nyugdíjba menne egészségi problémái miatt.

A hetedik áldozat Marvin Lewis lehet a Cincinnati Bengalsnél, róla pár hete írták, hogy ki fogják rúgni, de a csapat még semmi hivatalosat nem közölt Lewis 15 éve vezette a cincinnati csapatot, de egyetlen playoff-győzelmet sem aratott velük.

Kik jöhetnek szóba?

A legtöbbet emlegetett nevek között találkozhatunk a New England Patriots két koordinátorával, a támadókat mozgató Josh McDanielsszel és a védőkért felelő Matt Patriciával, akiket úgy 5-6 éve minden csapatnál szóba hoznak. Egyszer eljön az ideje, hogy Patricia először, McDaniels másodszor is vezetőedző legyen, nem sürgeti őket semmi, valószínűleg oda mennek majd, ahol papíron minden klappol.

Szintén második esélyét kaphat az a Pat Shurmur, akik a Browns élén 9-23-mal zárt, idén viszont szinte csodát tett a Vikingsnál, és a csereirányító Case Keenummal ment be simán a playoffba. Shurmur most támadókoordinátor, sok csapatból ki tudna hozni annyit, mint idén a Minnesotából.

Jim Schwartz első próbálkoza sem ment jól, öt évet volt a Detroit Lionsnál, közepes sikerrel, ám amilyen védelmet összerakott az NFC-t megnyerő Philadelphia Eaglesnél két év alatt, arra sokan felfigyeltek.

Mike Vrabel 2010-ben még játszott, most a Houston Texans védőkoordinátora, őt is sok helyen emlegetik, mint nagy esélyes, de nem biztos, hogy idén jön el az ideje.

A legérdekesebb név – a szintén minden évben előkerülő – Jon Grudené, aki 2003-ban Super Bowlt nyert a Tampa Bay Buccaneersszel, de 2009 óta az ESPN szakkomentátora. Lényegében mindig elővették, mint lehetséges edzőjelöltet, azzal a kitétellel, hogy csak tökéletes ajánlatért hagyna fel a kommentátorkodással. Ez a tökéletes ajánlat egy tehetséges, fiatal irányító, egy nagyjából rendben levő keret stabil védelemmel, amin csak minimálisan kell alakítani, inkább csak a maximumot kellene kihozni belőle. Ez az ajánlat lehet idén az Oakland Raiders, ahonnan ráadásul rengeteg pénzt és tulajdoni hányadot is ajánlanának az 54 éves Grudennek.

Nem véletlenül kapna persze részesedést a csapatból, 1998-2001 között már volt náluk vezetőedző.