Egy KO és egy thriller döntött a Super Bowl-résztvevőkről

2018.01.22. 00:58

A New England Patriots-Jacksonville Jaguars-főcsoportdöntő előtt minden arról szólt, hogy a Patriots-irányító Tom Brady keze vajon rendbe jön-e az idény eddigi legfontosabb meccsére. Brady edzésen sérült meg hét közben, össze kellett varrni a kézfejét, aztán csapata első támadása alatt kiderült, hogy ez semmit nem számít. Ettől függetlenül fergetegeset játszott a két csapat. 

A Patriots első támadását úgy vezette végig az összeragasztott kezű Brady, hogy minden passza sikeres volt, összesen nyolcszor próbálkozott, mind a nyolc célpontot talált, és végül egy mezőnygóllal vezettek 3-0-ra. Ezután viszont a Jaguarsé volt a terep: a védelmük a szezonban látott formát hozta, és közben pörgött a támadójáték is: Corey Grant és Leonard Fournette volt a főszereplő, kettejükkel az élen hamar fordítottak, aztán megléptek 14-3-ra.

Ezzel el is hallgattatták a New England-i közönséget, és lehetett volna még nagyobb bajban a hazai csapat. A Jaguars ugyanis túl későn indított el egy játékot 11 pontos előnyben, és first down helyett megtorpant a támadásuk, a meccs egyik kulcspontja volt ez. 

Ezután ugyanis beindult a Patriots. Ehhez kellett két Jaguars-szabálytalanság is, az egyik elég nagy veszteséggel járt, ugyanis agyrázkódás miatt elvesztették a csapat egyik kulcsfiguráját, a tight end Rob Gronkowskit. Nagyot kapott a fejére, ezután már nem is tért vissza. 

De ez nem rázta meg a csapatot, mert a tavalyi Super Bowl-hőse, James White touchdownnal fejezte be a támadást, és ezzel 14-10-ra zárkóztak. Maradt még majdnem egy perc a félidőből, azonban a Jaguars úgy döntött, hogy nem próbálkoznak meg támadást vezetni, inkább kitérdelték a hátralévő időt.  

A második félidőben aztán beindult a trükközés, előbb a Jaguars próbálkozott egy flea flickerrel, ami működött, és a tamadást egy 54 yardos mezőnygóllal fejezték be, ezzel 20-10-re mentek. 

Mélyülhetett volna a Patriots válsága, mert labdát vesztettek a következő támadásban, ám az  egyre inkább összeálló védelmük ezt korrigálta, és megállította a Jaguarst, majd beindult a Tom Brady-Danny Amendola tengely, ennek köszönhetően újabb touchdownnal zárkóztak 20-17-re.

Ne maradjon le semmiről!

Bár sok volt még hátra, de elég egyértelmű volt, mi lesz a vége. A Patriots időnként úgy játszott, mint a tavalyi Super Bowlban, amikor 28-3-ról álltak fel, Tom Brady sérült kézzel is nagy játékokat szállított, miközben a Jaguars támadójátéka teljesen megtorpant, a futójátékukat teljesen levette a pályáról a Patriots védelme. A 39 éves James Harrison, akit a rájátszás előtt a Pittsburgh Steelerstől igazoltak, többször is villant, és odaért a Jaguars-irányító Blake Bortleshoz.

A kulcsjáték végül két és fél perccel a vége előtt jött, amikot Tom Brady kiosztott egy passzt Danny Amendolának, aki bravúrral szerzett touchdownt, mindkét lábát a célterületen belül rakta le, és touchdownjával 24-20-ra fordítottak. 

A hátralévő időben a Jaguars már nem tudott pontot szerezni, így a címvédő Patriots ismét döntőbe jutott, ez lesz a Belichick-Brady-páros nyolcadik Super Bowlja. A Jaguars ettől függetlenül hatalmasat menetelt ebben az évben, a szezon előtt kevesen tettek volna arra, hogy a végén a Super Bowl-részvételért játszhatnak. 

Váratlanul sima lett a másik főcsoportdöntő 

A Minnesota Vikings az előző körből az utolsó másodpercekben, drámai végjátékkal jutott tovább a New Orleans Saints meccsen, és a Philadelphia Eagles elleni főcsoportdöntőben azért játszott, hogy az NFL történetének első olyan csapata legyen, amely hazai pályán léphet pályára Super Bowlon, a rendezést ugyanis korábban elnyerték. 

Az első negyedben be is indult a csapat, és Case Keenum kiosztott egy touchdownpasszt, de aztán nem sokkal később megint Keenum volt a főszereplő, csak nem úgy, ahogy szerette volna. Az egyik passzánál odaértek hozzá, és a passzát az eaglesös Patrick Robinson lehalászta, majd az interception után egy kalandos visszahordásba kezdett, és végül egy regimentnyi blokk után touchdownt szerzett. 

A második negyed elején rátett egy lapáttal a hazai pályán játszó Eagles, és egy kompakt támadás végén már a vezetést is megszerezte. LeGarrette Blount futójátékos ugyanis mind a 113 kilóját kihasználva tankként robogott be a célterületre, ezzel már 14-7-re mentek. 

Aztán a Vikings-irányító Case Keenum gyötrelmei folytatódtak a második negyed végén: a célterület közelében az újonc Derek Barnett ért oda hozzá az Eaglesből, és kitütötte a kezéből a labdát, amit aztán a philadelphiaiak kaparintottak meg. És aztán ahogy az lenni szokott, a következő támadásból touchdownt szerzett az Eagles: Nick Foles irányító egy félpályáról feldobott labdát  Alshon Jeffrey felé, aki le is halászta, és 14 pontosra növelte az előnyt. Tényleg úgy tűnt, hogy minden bejön az Eaglesnek ezen az estén. 

Erre még rátettek egy mezőnygólt a félidő előtt, így 24-7-re megléptek, vagyis elég komoly előnyt építettek ki. A harmadik negyedben sem vett vissza a sebességből a hazai csapat, sőt: egy csodálatosan kivitelezett trükkös játékkal vitte be a végső csapást: a flea flickerből 31-7-re léptek már meg, és innen már nem volt visszaút a Vikingsnak. 

Az Eagles-gépezet azért ezután sem lassított, és az utolsó negyedben már 38 pontnál járt, mindezt egy olyan védelem ellen, ami a számok alapján több szempontból is a liga legjobbjának számított. A végeredmény 38-7-es Eagles-kiütés lett a vége, az irányító irányító Nick Foles nagyot játszott: 352 passzolt yardja volt, és kiosztott 3 touchdownpasszt, mindezt interception nélkül. 

A Philedelphia Eagles 2004 után tér vissza a Super Bowlba: akkor a Patriotssszal játszottak, és elbuktak, most ugyanez az ellenfél vár majd rájuk. A döntőt február 4-én rendezik. 

Főcsoportdöntők:

New England Patriots-Jacksonville Jaguars 24-20

Philadelphia Eeagles-Minnesota Vikings 38-7

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!