Madárgyilkos stadionban rendezik a Super Bowlt

2018.02.04. 13:03

A 2016-ban átadott, szinte vadonatúj minneapolisi stadionban rendezik a Super Bowl LII-t, ami a megépítése után nem sokkal arról lett híres, hogy tucatszám ölte meg a környék madarait.

2016-ban, az augusztus és november közötti vándorlási időszakban legalább 60 elpusztult és 14 elájult madarat fotóztak helyi madarásztársaságok az 1,1 milliárd dollárból épült stadion közvetlen környezetében. Az ok egyértelműen az volt, hogy az állatok nekirepültek ez épületnek. Az akkori számadatok valójában jóval magasabbak lehettek, mert az önkéntesek nem vizsgálták át a stadion környezetét mindennap, illetve a rögzített adatok közé nem kerültek be a megfigyelés idejére eltávolított állatok sem.

A dolog nem volt meglepetés, a stadion építése előtt több szervezet jelezte, hogy az épület veszélyes lehet a madárpopulációra, miután 18,5 ezer négyzetméternyi tükröződő üvegfelület borítja az épületet, amit a madarak nehezen tudnak megkülönböztetni az égbolttól.

A Minnesota Vikings ezért felvette a kapcsolatot a világhírű ornitológus John Hames Audubonról elnevezett Nemzeti Audubon Társasággal, hogy egy 2017-18-es tanulmány után esetleg változtassanak a stadion borításán. Egyelőre nem tudni, milyen adatokat kaptak. Pedig a manhattani Javits Centernél 90 százalékkal csökkentette a madárpusztulást a tükröződő üvegfelület mintásra cserélése, a megoldás tehát elég kézenfekvő lenne.

A hatalmas üvegfelület egyébként két célt szolgál: rengeteg napfényt enged az épületbe, ami a fűtéssel is segít. A látvány ennek megfelelően elég szép tud lenni a 73 ezres stadionban, még ha nem is olyan gyönyörű, mint a Dallas Cowboys arlingtoni stadionja.

Ne maradjon le semmiről!

Azért nem csak a madárgyilkolás említhető

Több elég menő dolgot is beépítettek a minneapolisi stadionba amellett, hogy a tető hatvan százaléka az üvegborításnak köszönhetően átlátszó. Egyrészt, van egy óriási vikinghajó a stadion oldalában, belül pedig egy hatalmas vikingkürt, amit minden hazai Vikings-meccs előtt megfújnak.

A pénzesebb szurkolók a pálya szintjén, közvetlenül az oldalvonal ülhetnek 23 speciális VIP-boxban, durván 7,5 méterre a pályától. Az már más kérdés, hogy mennyit takarnak ki előlük a különböző pálya mellett dolgozó emberek. A részleghez tartozik egy bár is, ami közvetlenül a Vikings öltözője és a pálya között van, a nagy sokat fizető vendéket így testközelből láthatják a pályára vonuló játékosokat. Szegény Adrian Peterson ennek a kellemetlen felét tapasztalta meg, amikor sérülése után a báron keresztül kellett becipelni az öltözőbe.

Az egyik felső szinten egy hatalmas interaktív játszótéren ki lehet próbálni, hogy milyen gyakorlatokat csinálnak az amerikaifutballisták – a dolog teljesen ingyenes meccsnapon a belépőjeggyel rendelkező nézőknek, a részleget a Vikings tartja fenn saját költségen. 

A 2018-as szezon végén az Atlanta Falcons, majd sorban a Miami Dolphins, a Tampa Bay Buccaneers és a Los Angeles Rams/Chargers stadionja lesz a Super Bowl helyszíne. Ezeket még pályázat útján választották ki, a 2022-es szezontól viszont már csak kijelöli az NFL a helyszíneket, nem lesz verseny a stadionok között.