Ez volt a Patriots-korszak vége az NFL-ben?

2018.02.06. 19:57

Több szempontból is történelmi vereséget szenvedett vasárnap a New England Patriots a Super Bowlban a Philadelphia Eaglestől, ami után rengeteg a bizonytalanság a 2001 óta tizenhét szezon alatt nyolc döntőt megjáró, öt bajnoki címet nyerő csapatnál. Nem a vereség miatt, ha nyernek, valószínűleg ugyanennyi kérdőjel lenne, csak teljesen más szájízzel. A felvetés viszont ugyanaz:

mi van, ha a 2001 óta tartó Patriots-dominancia utolsó felvonását láttuk?

Történelmi összeomlás

Az Eagles elleni 41-33-as vereség elég nagy mélypont volt a vezetőedző Bill Belichick patriotsos pályafutása során, már ami a védelmet illeti.

Amióta 2000-ben átvette Belichick a csapatot,

  • soha egyetlen csapat sem szerzett ellenük 538 yardot, amennyit az Eagles,
  • és csak egyszer, pont a mostani szezon elején engedtek több pontot egy meccsen az ellenfélnek, a Kansas City Chiefs akkor 42-t szerzett ellenük.

Cserébe a Patriots által szerzett 613 támadóyard a legtöbb lett, amivel csapat kikapott 1940 óta.

Egy dolog egyértelműen látszik: a csapat támadófele még úgy is rendben volt, hogy a legjobb elkapójuk, Brandin Cooks agyrázkódás miatt kiesett meccs közben, és hogy az irányító Tom Brady már 40 éves.

Ne maradjon le semmiről!

A védelem volt a fő gond az Eagles ellen, semmi emlékezeteset nem tudtak felmutatni – az egy labdaszerzésük ugyan első kísérletnél, de hosszú passzból jött, ami után saját 10 yardjukról kezdve 90 yardos támadás végén touchdownt szereztek 15-12-re szépítve, de nem sorsfordító játék volt azért.

A védelem Super Bowlban mutatott gyenge teljesítménye önmagában elég gondot jelentene (az alapszakaszban azért nem engedtek ennyi pontot átlagosan), úgy viszont, hogy a védő, támadó és speciális csapat koordinátora is elhagyja őket a szezon végén, majdnem óriási bajról beszélhetünk.

Edzőexodus

A támadócsapatot vezető Josh McDaniels és a védőkért felelős Matt Patricia is 2012 óta töltötte be koordinátori állását a Patriotsnál, McDaniels 2006-08 között is ellátta már ezt a feladatot, mielőtt megpróbálkozott a vezetőedzőséggel a Denver Broncosnál.

Ő az Indianapolis Coltshoz megy, kedden be is jelentették az Indianapolisnál, míg Patriciát hétfőn tették hivatalossá a Detroit Lionsnál. A speciális csapat koordinátora, Joe Judge egyikükkel tarthat, mindkét szálról pletykálnak, úgyhogy nem tudni, hol folytatja a lejáró szerződése után, csak az a biztos, hogy nem a New Englandnél. (Frissítés: Cikkünk megjelenésekor a Colts már hivatalosan bejelentette, hogy McDaniels lesz az új vezetőedző a csapatnál, ám McDaniels később visszamondta a megállapodást, és mégis maradt a Patriotsnál.)

A 2004-es szezon végén hasonló exodus volt a Patriotsnál, de akkor sokkal könnyebb helyzetben voltak, hiszen nyertek a Super Bowlban az Eagles ellen, és három helyett csak két koordinátort vesztettek. Egyelőre nem tudni (maximum gyér pletyka szintjén), kivel pótolják majd Patriciát és McDanielst, akikről az egész NFL úgy tartja, zsenik abban, amit csinálnak.

Vagyis a főedző Belichicknek 65 évesen két új szárnysegédet kell találnia, akár a mostani stábból előléptetéssel, akár külső ember bevonásával. Egyik sem lesz könnyű, és bár a Patriots igazolta az elmúlt két évtizedben, hogy szinte bármilyen helyzethez tudnak alkalmazkodni, a mostani lesz talán a legnagyobb erőpróba ilyen szempontból.

Amikor 2004-ben elment két koordinátoruk, 2007-ig nem jutottak újabb Super Bowlba, és a 2014-es szezon végéig nem nyertek újabb bajnoki címet. Most három megy el, és ki tudja, hány edzőt visznek magukkal az új stábba. De nem csak az edzőcsere gond, ugyanis a keret is nagy változáson mehet át.

Elkezdhet széthullani a keret is

Kezdjük csak ott, hogy a csapat második legjobb támadójátékosa, Rob Gronkowski röviddel a vesztes Super Bowl után máris arról beszélt, hogy elgondolkodik a folytatáson. Vezetőedőpje, Belichick gyorsan reagált is erre, mondván nem öt perccel a lefújás után kell egy ekkora volumenű döntést meghozni, de jelzésértékű, hogy egyáltalán felmerült a 28 éves Gronkowskiban, hogy befejezi.

Ha nem maradna, az hatalmas érvágás lenne nekik, de még ha folytatja is, akkor sincs túl rózsás helyzetben a keret. Összesen hét kezdőjátékosuk szerződése járt le a Super Bowl lefújásával – a támadófalban Tom Bradyt védő Nate Solder és Cameron Fleming, az elkapó Danny Amendola, a futójátékos Dion Lewis, a mostani Super Bowlban teljesen jelegelt, három éve még bajnoki gyűrűt érő megmozdulással villanó védő, Malcolm Butler, illetve a speciális csapatrész két ásza, Matthew Slater és Nate Ebner.

Butler a Seattle Seahawks elleni utolsó perces interceptionjével vert helyzetből csinált bajnokot a csapatból, lényegében totálisan ismeretlen játékosból egyből kezdővé vált. A következő három alapszakaszban 48 meccsből 47-en kezdett is, a Super Bowlban viszont vártatlanul csak a rúgócsapatokban kapott helyet. Állítólag azért, mert betegsége miatt csak egy nap késéssel követte a csapatot Minneapolisba, a döntő helyszínére, ott pedig nem vett figyelem egy takarodót, és inkább füvezni ment a barátaival. Belichick nem árulta el, miért padoztatta egyik legjobb védőjét, amiért egyébként sokan kritizálták a vereség után.

Velük együtt összesen tizenhárom játékos szerződése jár le, ami a keret negyede.

Valószínűleg nem hagyja ott őket mind a 13 játékos, de ha el is megy valaki, fontos posztokon veszthetnek embereket. Nyáron 19,3 millió dollárt költhetnek majd, hogy a fizetési plafon alatt maradjanak, ami nem sok pénz, a 24. legtöbb csak a ligában – az átlag 38,8 millió csapatonként. Ennyi pénzből mindenkit nem tudnak megtartani, tehát valószínűleg maximum szinten tudják tartani a csapatot, jobbak nem lesznek.

Ha nem marad a csapattal a támadófalat edző Dante Scarnecchia (aki már többször visszavonult egyébként), nehezebb lehet a 41 éves Bradyt védő egységet összerakni. A 70 éves edző 1982 óta van a Patriotsnál két rövid kihagyással (1989-90-ben a Coltsnál volt, 2014-15-ben pedig nyugdíjas volt). Abban a két évben, amikor inkább pihent, a Patriots támadófala borzasztó volt, Brady szinte végig nyomás alatt játszott – ezért is hívták vissza Scarnecchiát.

Szintén probléma, hogy az irányító Bradynek nincs minőségi cseréje – a Patriots a 2017-es szezon alatt két helyettesét is elcserélte. A másodikként elpasszolt Jimmy Garoppolo remek szezont zárt a San Francisco 49ersnél, Brady viszont nem húzhatja 1-2 évnél tovább az NFL-ben, vagyis sürgősen kellene valami utódlási ötlet minden idők egyik legjobb irányítója helyett.

Brady ugyan többször is elmondta, hogy 45 éves koráig tervez játszani, de erre semmi garancia nincs. Nem hogy 45, de még 41 éves irányítóból sem volt sok eddig az NFL-ben. Warren Moon 25 touchdownt passzolt ennyi idősen, ezzel ebben a korosztályban ő a legjobb, a második helyen Vinny Testaverde 17-tel, jelentős lemaradással követi. Persze Brady nem átlagos játékos, de a végtelenségig ő sem folytathatja.

A védelmen sem sokat segít, hogy elmegy a koordinátor Patricia. Nyilván a Super Bowlban mutatott összeomlás egyedi eset volt, ettől még Patricia az egyik legjobb védőkoponya a ligában. A keret nem lesz sokkal erősebb, mert nincs pénzük erősíteni, az új védőkoordinátorral érkező – némileg – új védőséma pedig vagy beválik, vagy nem. A javulás nem ártana, ha romlanak, Bradyéken még nagyobb nyomás lehet a támadóknál.

Az, hogy a Patriots az elmúlt 17 évben példátlanul sikeres volt, az általános vélekedés szerint Brady és Belichick közös munkája miatt volt. De ugyanilyan fontos volt a folyamatosság: volt persze elég sok távozó játékos és edző a csapatnál, de talán annyira sűrű holtszezonjuk, mint a mostani, még nem volt. És mindez pont akkor, amikor már az utolsó lehetőségek jönnek Bradyvel, és emiatt még fontosabb lenne az állandóság.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?