Betilt 10 sisakot az NFL, Tom Bradyét is

2018.04.17. 12:06

Az NFL-játékosok szakszervezete minden évben rendel egy kutatást, hogy megállapítsák, a piacon kapható sisakok közül melyik mekkora védelmet nyújt. Az idei kutatás eredményeképpen a liga a 34 elérhető sisak csaknem harmadát, összesen tízet betiltatott, vagyis a 2019-es szezontól nagyjából 200 játékosnak kell új sisak után néznie, köztük az ötszörös bajnok New England Patriots-irányító Tom Bradynek is. A tiltás a liga nagyjából tizedét érinti, szezon közben ugyanis az edzőcsapattal együtt egyszerre majdnem 2000 igazolt játékos van az NFL-ben.

Ne maradjon le semmiről!

Az NFL először tiltatott be sisakokat a független szakértői vizsgálat nyomán, hogy a lehető legjobb védelmet biztosítsa a pályára lépő játékosok fejének és agyának, egyúttal csökkentse a hosszú távú agykárosodás lehetőségét.

A betiltott sisakok között van olyan is, amelynek gyártója már nincs is a piacon, vagy olyan, amelyik cég azóta több frissebb, jobb védelmet adó modellt is kiadott. Az előbbi kategóriába tartozó sisakokat azonnal betiltották, azokat, amiket valaki még hordott 2017-ben, egy évig még maradhatnak.

A független teszt ezúttal is a Vicis Zero1 sisakot hozta ki a legjobbnak, olyannyira, hogy az első két helyen a modell 2018-as és 2017-es verziója áll. Ennek darabja 240 ezer forintba kerül, tavaly nagyjából 50 NFL-játékos döntött a legjobb típus mellett.

A legutóbbi NFL-szezonban hivatalosan 291 agyrázkódás történt, hogy ez milyen problémákat okoz, arról egy tavalyi kutatási eredmény kapcsán számoltunk be részletesebben.