Halálra hajtottak egy játékost, a csapatot félelemben tartották

GettyImages-888537856
2018.08.17. 18:45

A Maryland Terrapins egyetemi amerikaifutball-csapat 19 éves játékosa, Jordan McNair akkora terhelést kapott az egyik alapozó edzésen, hogy összeesett, és később a kórházban meghalt. Nemcsak az derült ki, hogy az esetnél hibázott az edzői stáb, hanem az is, hogy megfélemlítésre, megszégyenítésre alapozva próbáltak minél keményebb sportolókat faragni a játékosokból. A botrány kibukása után mindenkit felfüggesztettek, Maryland állam kormányzója tombol, a tragédia pedig egy még komolyabb, eddig a felszín alatt megbújó problémára világított rá.

Jordan McNair még egy májusi foglalkozáson lett rosszul, miután a sokadik sprintet nyomta le a csapattársaival a kánikulában. A napokban közzétett vizsgálati anyagból kiderült, hogy súlyos hőgutát kapott, és ezért esett össze, a teste ugyanis 41 fokosra melegedett. Majdnem egy óra telt el a rosszullét után, amikor a csapat stábja végre mentőt hívott, és a falember poszton játszó McNairt kórházba szállították. Két héttel később halt meg, de sokáig senkit nem vontak felelősségre. Aztán augusztus elején az ESPN kiderítette, hogy

az edzői stáb egy olyan rendszert működtett D.J. Durkin vezetőedző irányításával, ami a megfélemlítésre, megalázásra és a végletekig hajszolásra épült.

Az egyetemi amerikaifutball-bajnokság óriási biznisz még egy olyan nem túl jó programmal rendelkező egyetemnek is, mint a Maryland: a csapat a Big Ten főcsoport gyengébb erői közé tartozik, de az intézmény így is súlyos dollármilliókat keres rajtuk évente. A meccseket több tízezer néző előtt játsszák, és a legnagyobb sportcsatornák adják a meccseiket. Minél sikeresebb egy csapat, annál többet szakít az egyetem, miközben a játékosok fizetsége a sportösztöndíj, bérezést nem kapnak a meccsekért, és csak két százalékuk jut el a profi ligáig, az NFL-ig. Az egyetem érdeke tehát, hogy minél jobb és erősebb csapata legyen. 

Hányásig etetés, dobálás, megszégyenítés

Az, hogy egy kemény, fizikális sportnál az edzők időnként durván beszélnek a játékosokkal, és olykor brutális fizikai terhelésnek vetik alá őket, az nem annyira meglepő, vagy legalábbis senki nem rökönyödik meg rajta, aki ismeri a sportágat. D.J. Durkin és stábja viszont ezen belül is túlment az ésszerűség határain.

A vezetőedző 2015-ös kinevezése után Rick Court erőnléti trénert szerződtette az elsők között, a beszámolók szerint ő volt az, aki az élen járt a játékosok megfélemlítésében. Gyakorlatilag Court szerepe az volt, hogy őt gyűlöljék Durkin helyett, de egy idő után a többi edzőt is elkapta a gépszíj. 

Court és a stáb több tagja rendszeresen szekálta a súlyproblémákkal küzdő játékosokat, az ételt büntetésként alkalmazta. Az egyik túlsúlyos játékost, aki nem tudott lefogyni, például arra kényszerítették, hogy édességeket faljon a pálya mentén, miközben néznie kellett, ahogy a társai edzenek. Akinek pedig nem sikerült a testtömegét növelnie, azzal rendszeresen ott ültek az étkezéseknél az edzők,

volt, akit szó szerint hányásig zabáltattak, megmondták neki, hogy addig kell ennie, amíg nem vissza nem jön az étel.

Amikor Court berágott az erősítő edzéseken, akkor súlyokat dobált a játékosai felé dühében, de rendszeresek voltak az olyan szintű verbális alazások, melyek több játékost is kikészítettek. Olyan is előfordult, hogy azt az amerikafutballistát alázták, aki a brutális túlterhelés hatására elájult. A legextrémebb esetről a csapat egyik volt játékosa számolt be a lapnak: azt mondta, hogy Courték egyszer kötélhúzó-versenyre kényszerítettek egy sérült csapattársat: egyedül kellett kiállnia a teljes védelemmel szemben, és akárhányszor vesztett, az edzői stáb lehordta a sárga földig.

Azt gondolnánk, sok év kell ahhoz, hogy idáig fajuljanak a dolgok egy csapatnál, ám ez sem érvényes a Marylandre. A csapat egykori védője, J.T. Ventura még ott játszott, amikor Durkin 2015-ben átvette őket, és majdnem a teljes stábot lecserélte, minden áron a maga képére akarta formálni az amúgy nem túl sikeres programot. „Megpróbálták kicsinálni az embereket. Több csapattársamat is tolvajnak nevezték, amiért sportösztöndíjat kaptak, viszont az edzésen nem elég jók. Ha valaki összeesett, azt az orvosi stáb segítségével felrángatták, és visszaküldték edzeni. Közben Court folyamatosan ordibált” – emlékezett vissza Ventura.

Ne maradjon le semmiről!

A szadizmusnak meg is lett az eredménye: az elmúlt két és fél évben több mint húszan hagyták ott az egyetemi csapatot, ami nagyon komoly szám.

Ez benne van a kultúrában

Miután az ESPN lehozta az anyagot a Marylandnél dúló állapotokról, az egyetem vezetése úgy döntött, hogy azonnal felfüggeszti Durkint edzői állásából, és valószínűleg nem is folyathatja már a munkáját. Az erőnléti edző Rick Courtot kirúgták. Durkinnek egyébként ez volt az első állása vezetőedzőként, korábban olyan szakemberek alatt dolgozott, mint az NFL-t is megjárt Jim Harbaugh vagy a két csapattal is egyetemi bajnok Urban Meyer. Vagyis jó volt az ajánlólevele, ezért is kaphatott vezetőedzői munkát 37 évesen, ami ebben a szakmában szép eredmény. 

Viszont ennek a karriernek itt most jó eséllyel vége. Az egyetem vezetése kedden tartott sajtótájékoztatót McNair halálával kapcsolatban, és teljes felelősséget vállaltak. Azt mondták, hogy a futballcsapat edzői és orvosi stábja is több hibát vétett, a független vizsgálat eredménye szerint nem adtak a játékosnak vizet, és a tünetek alapján nem sikerült azonosítaniuk, hogy mi baja van.

A botrány elég nagy figyelmet kapott Amerikában, még az állam kormányzója is dühösen felszólalt, hogy rúgják ki Durkint, és a történtek egyúttal megint felszínre hoztak egy olyan problémát, ami már jó ideje a szőnyeg alá van söpörve: mennyire lehet túlhajszolni a 18-22 éves egyetemi sportolókat.

Paul Finebaum amerikai sportújságíró említette meg a marylandi esettel kapcsolatban, hogy a játékosok kiképzése, és az ezzel kapcsolatos visszaélések mélyen gyökeredzenek abban a macsókultúrában, ami a sportágat körülveszi. Mert hát legendák és botrányok bőven voltak az elmúlt években, de már évtizedekkel ezelőtt is.

Az egyetemi amerikafutball legendája, a hatszoros bajnok Bear Bryant az ötvenes évek közepén például annyira kikészítette egy felkészülés alatt a csapatot a Texas A&M-nél, hogy

a játékosok fele vagy belebetegedett a kiképzésbe vagy otthagyta a csapatot.

Tízórás edzéseket tartott a negyven fokos melegben a nyár közepén tíz napon át, nem csoda, hogy sokan kikészültek.

Tim Beckmant, a szintén az egyetemi bajnokságban szereplő Illinois vezetőedzőjét 2015-ben azért rúgták ki, mert kiderült, hogy a sérülteket is játékra kényszerítette, valamint rendszeresen nyomást gyakorolt az orvosi stábra, hogy engedje játékra a még nem egészséges amerikaifutballistákat. Azóta sem edzősködött. 

Az is sokat elmond, hogy a top programnak számító Alabama edzője, Nick Saban nemrég arról beszélt, hogy az egykori játékosai, akik ma már az NFL-ben játszanak, azt mondták neki, a profi liga nem is annyira kemény dolog az alabamai évek után, annyira kemény kiképzést kaptak.

A legnagyobb probléma, hogy ki tudja, hány egyetemi amerikaifutball-programnál lépnek át a határokon a siker érdekében, és igyekeznek elbagatellizálni vagy összezárni, ha valami kibukik. A dél-keleti főcsoportban (SEC) szereplő South Carolina edzője, Will Muschamp kapásból azt nyilatkozta a marylandi botrány kirobbanása után, hogy szóbeszédekre nem kell adni, ezért nem is érdemes foglalkozni az üggyel. Ennek némileg ellentmond, hogy a Maryland vezetése elismerte, hogy hibázott a stábja, és vizsgálatot rendelt el a programnál zajló visszaélések kivizsgálására.

Önmagában az, hogy éveken át szemet hunytak súlyos problémák fölött, komoly betegsége az egyetemi sportprogramoknak. A szinte semmiből évek alatt a csúcs közelébe jutó texasi Baylornál szándékosan tussolták el a játékosok nemi erőszak- és bántalmazásügyeit az edzői stáb tudtával és beleegyezésével. Az egykori sikeredző Art Briles egyébként annyira kiutált lett Amerikában, hogy jelenleg egy olasz csapat vezetőedzője lett.

Felmerül az is, hogy a játékosok miért nem jelezték korábban, mi megy a csapatnál, de igazából már az is valami, hogy az érintettek beszélni mertek a médiával a történtekről. Ez néhány évvel ezelőttig aligha történt volna meg, mivel benne volt a pakliban, hogy elvesztik a sportösztöndíjukat, ha kiderül, hogy ki köpött. Az egyetemi játékosok között sok a nehéz társadalmi és családi helyzetből érkezett fiatal, akiknek a sport az egyetlen kiugrási lehetősége, esélye a normális életre, így nem akarnak kockáztatni. Viszont ma már legalább megvan arra a lehetőségük, hogy egy másik egyetemi programhoz átmenjenek. 

A történtek után végül megszólalt az erőnléti edző Rick Court is, közleményében azt írta, mindenben együtt fog működni a halálesetet kivizsgáló hatóságokkal, és az események alapvetően változtatták meg benne a munkájával kapcsolatos hozzáállását. Egyúttal részvétét fejezte ki a családnak. 

Nem a marylandi egyébként az egyetlen botrány, ami az elmúlt két hétben kirobbant az egyetemi bajnokságban, ugyanis a bajnoki címre esélyes Ohio State edzőzsenijét, Urban Meyert is felfüggesztették nemrég. Meyer a vádak szerint tudhatott arról, hogy egyik edzője, Zack Smith rendszeresen bántalmazta feleségét, és ennek ellenére nem rúgta ki. Ha ez beigazolódik, valószínűleg Meyernek is mennie kell, azaz egy hónapon belül két edző is belebukik egy olyan botrányba, ami megelőzhető lett volna.

Felhasznált források: ESPN, CNN, SDS, Sports Illustrated

(Borítókép: DJ Durkin és Derwin Gray (55) - Fotó: G Fiume / Getty Images)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?