Bowlingbábuként dőltek a védők a 131 kilós futó előtt

2018.09.15. 19:08

A Twitter kedvence lett egyből szombaton az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban szereplő Georgia Southern védőjátékosa, C.J. Wright, aki a második helyen kiemelt Clemson ellen vállalt be egy futást. A 131 kilós, általában védőként pályára lépő Wrighttal nem is nagyon tudott mit kezdeni a két éve még bajnok Clemons védelme, a játékosok úgy dőltek el Wright előtt, mint a bowlingbábuk.

Még az egyetemi bajnokságban is ritka, hogy ekkora játékos kezébe adjanak labdát, Wright viszont szemmel láthatóan eléggé hozzá van szokva a labdával futkosáshoz, jól begyakorolhatták már a variációt az edzéseken.

Wright futásában az is meglepő volt, hogy egyrészt a saját térfelükön vetették be, másrészt első és 10-es helyzetben hívták a futást a hatalmas termetű védőre. Wright végül 4 yardot szállított, nem rajta múlt, hogy három játékkal később puntolniuk kellett.

Wright viszont még nem olyan menő, mint az NFL-ben szereplő védő, Dontari Poe, aki még a Kansas City Chiefsben futva, majd elkapva, végül pedig passzolva is szerzett touchdownt, és mindezt a profik között.