A beijesztős tizenegyes amerikaifociban is megy

2018.10.01. 18:50

Szokatlan extra pontot sikerült összehoznia még szombaton a Georgia Bulldogsnak az egyetemi bajnokságban a Tennessee Volunteers elleni mérkőzésen – a rúgó Rodrigo Blankenship előtt csak másodikra tudta megfogni a labdát a holder, ezért Blankenshipnek rögtönöznie kellett.

Ne maradjon le semmiről!

Mivel a rúgójátékos első szándékból nem tudta elrúgni a labdát 23-0-s állásnál a harmadik negyedben, sőt, a lendülete majdnem túl is vitte azon a ponton, ahonnan rúgnia kellett volna, egészen természetellenes módon kellett megbirkóznia az extra ponttal.

Egy apró szökelléssel hátrább került, majd nulla nekifutásból, egyetlen lendítéssel rúgta el a labdát, ami így is átment a két kapufa között. Blankenship szerencséjére a blokkolócsapat játékosai az első ütemre készültek, a másodiknál már esélyük sem volt blokkolni, még úgy sem, hogy a labda éppen csak, hogy eljutott a kapuig.

A Georgiának nagy mázli kellett ahhoz, hogy sikerüljön a rúgás, bár sok minden nem múlt volna rajta, így is 38-12-re nyertek, és szerezték meg idei ötödik győzelmüket az ötödik fordulóban. Blankenshipnek viszont fontos volt a rúgás, az idei szezonnal együtt három éve, amióta a Georgiánál játszik, még nem hibázott extra pontot ugyanis, 116-nál még hibátlan.