Furábbnál furább kirúgásokkal állnak elő az NFL-ben

2018.10.05. 16:08

A 2018-as NFL-szezon a támadórekordok megdöntése mellett alighanem a furcsa kirúgásokról fog szólni, legalábbis a Seahawks ausztrál újoncának produkcióját most a Colts-játékos, Rigoberto Sanchez folytatta a hajnali New England Patriots elleni meccsen.

A Colts már elég korán komoly hátrányba került, de amikor 71 másodperccel a lefújás előtt 38-24-re szépítettek, már nem volt vesztenivalójuk, és kockáztattak egy onside kickkel, hátha sikerül visszaszerezniük a labdát (meg aztán majd még egyszer), és durván 35 másodpercenként touchdownt szerezve valahogy hosszabbításra mentik a meccset.

Ne maradjon le semmiről!

Már az első onside kick sem jött be, így második nem is volt utána, mégis érdemes a rúgásra kitérni, Rigoberto Sanchez ugyanis totálisan szokatlan módon végezte el a kirúgást.

Onside-nál az a lényeg, hogy a rúgócsapat visszaszerezze a labdát, ez viszont egyáltalán nem könnyű dolog, egyrészt, mert a labdának legalább 10 yardot kell előrefelé haladni, tehát itt addig el kell jutnia, ahol a Patriots-játékosok felállnak szép vonalban, másrészt ugye a tojásformájú labdát nem is annyira lehet irányítani, miután lepattan. Három taktika a leggyakoribb ilyenkor:

  • vagy a labda tetejét lövi meg a rúgójátékos, hogy az egyből felperdüljön, és esetleg esélye legyen a társainak megszerezni azt,
  • vagy futás közben csak elsodorja a labdát, és a pálya közepén, 10 yard kíséret után megpróbálnak rávetődni,
  • vagy közepesen távolra megpróbálja lágyan beívelni a visszahordó csapat első vonala mögé,
  • de persze olyat is láttunk már, amikor izomból megpróbálták eltalálni a visszahordók első sorában álló játékost, hogy a róla visszapattanó labdát szerezzék meg, de ez elég ritka.

A Colts viszont teljesen új irányba kanyarodott – a normál esetben punter Sanchez még rúgóállványt sem használt, hanem az oldalára fektetett labdát csavarta meg, hogy az óriási pörgés közben haladjon előre.

A terv nem vált be, a Patriotsnál a rögbis múltú Nate Ebner még azelőtt rávetődött a labdára, hogy az megtett volna 10 yardot, ezzel pedig megakadályozta a kétségbeesett Colts-felzárkózási kísérletet.

Szeptember közepén a Seahawks ausztrál puntere, Michael Dickson hajtott végre ejtett labdából kirúgást, az egy fokkal hatékonyabb volt, igaz, ők nem is arra mentek, hogy visszaszerezzék a labdát.