Rég csináltak ekkora hülyeséget az NFL-ben

2018.10.29. 10:56

Rettentő furcsa jelenetet sikerült összehoznia a Pittsburgh Steelersnek a csoportrivális Cleveland Browns elleni mérkőzésen vasárnap az NFL-ben, egy kirúgásnál ugyanis teljesen elfelejtették, hogyan is kell játszani.

Ne maradjon le semmiről!

Az eset a harmadik negyedben történt azután, hogy a Browns két pontot jelentő akciót, safetyt engedett, ezzel lett 16-6 a Steelers javára. Ilyenkor nem elég, hogy az addig támadó csapat pontokat szenved el, még a támadás jogát is át kell adnia, méghozzá egy úgynevezett safety punttal, tehát még csak nem is rendes kirúgással szabadulhatnak a labdától.

A Brownsnak nem volt választása, elrúgták a labdát, de szerencséjükre elég nagy zavar támadt a Steelersnél: hárman is tolongtak ott, ahol a labda földet ért, az eredetileg a visszahordási feladatokkal megbízott Ryan Switzert pedig megzavarta, hogy Roosevelt Nix helyette mutatta be a fair catchet, vagyis hogy nem akarnak visszahordani – azt gondolta, hogy a jelzés után Nix el is kapja a labdát, de csak egymásra vártak.

Az ilyenkor szabadon megszerezhető labdára a Browns játékosai vetették rá magukat, vagyis egy rúgással visszaszerezték a labdát, és vagy 60 yardot haladtak is. Ezután touchdownnal kerültek közelebb a Steelershez, de végül simán, 33-18-ra kikaptak.

Két hete az egyetemi bajnokságban a Rutgers Scarlet Knights felejtette el, hogy a kirúgásnál elég fontos megszerezni a labdát, ők a Marylandnek adtak remek támadópozíciót a bakival.

Az Oakland Raiders elleni meccsen 99 éves rekordot döntött az Indianapolis Colts rúgójátékosa, Adam Vinatieri, aki két mezőnygólja és négy extra pontja után az NFL 99 éves történetében legtöbb pontot szerző játékos lett. Vinatieri egy másik rúgót, Morten Andersent előzte meg. A 45 éves, a jelenlegi NFL-ben legidősebb Vinatieri 2550 pontnál jár, a szezon végéig még tovább növelheti a rekordot.

Eredmények

  • Philadelphia Eagles–Jacksonville Jaguars 24–18
  • Baltimore Ravens–Carolina Panthers 21–36
  • New York Jets–Chicago Bears 10–24
  • Tampa Bay Buccanneers–Cincinnati Bengals 34–37
  • Seattle Seahawks–Detroit Lions 28–14
  • Denver Broncos–Kansas City Chiefs 23–30
  • Washington Redskins–New York Giants 20–13
  • Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers 18–33
  • Indianapolis Colts–Oakland Raiders 42–28
  • San Francisco 49ers–Arizona Cardinals 15–18
  • Green Bay Packers–Los Angeles Rams 27–29
  • New Orleans Saints–Minnesota Vikings 30–20

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?