A pokol bugyrai nyíltak meg

GettyImages-73923093
2019.01.06. 08:28

1988 utolsó napján legendás meccsen találkozott egymással az NFL-rájátszásban a Chicago Bears és a Philadelphia Eagles. A csak Fog Bowlként elhíresült meccs felét nem hogy a nézők (se a helyszínen, se a tévék előtt) nem látták, de maguk a játékosok is csak alig. Hat nap híján 30 évvel később újra ez a két csapat játszik egymással a playoffban.

Ne maradjon le semmiről!

A játékosok, illetve a mérkőzésen dolgozó edzők, operatőrök és kommentárok csak úgy emlékeznek az 1988. december 31-i meccsre, mintha az az Alkonyzóna egyik része lett volna. A köd hirtelen, lényegében a semmiből fedte be a chicagói Soldier Fieldet, majdnem ellehetetlenítve a játékot.

A mérkőzés előtt pont az időjárással nem foglalkozott senki, a fő szál a két vezetőedző, Mike Ditka (Bears) és Buddy Ryan (Eagles) ellentéte volt. A páros négy évig dolgozott együtt a Chicago Bearsnél, Ditka volt a vezetőedző, Ryan pedig a korszak (és mai napig az egész NFL egyik) legrettegettebb védelmének atyja volt. Ryan persze pályázott a vezetőedzői állásra 1982-ben, de a tulajdonos Ditkát választotta – ezért is volt akkora dolog, hogy '88-ban a rájátszásban találkoztak, már vezetőedzőként (1986-ban és 1987-ben is játszott egymás ellen a két edző, de még az alapszakaszban, ahol kisebb volt a tét).

Az év utolsó napján szokatlanul enyhe idő volt, Chicagóhoz mérten pedig pláne. A nap sütött, és délután egészen 3 fokig emelkedhetett volna a hőmérséklet. Ez nem jött be, de a helyi idő szerint délután fél 1-kor kezdődő meccsen így sem volt rossz idő – a mérkőzés elején még minden zavartalan volt, sőt, tökéletes amerikaifutball-idő várta a játékosokat.

A meccs a második negyed végéig zavartalanul ment, de két perccel a lefújás előtt elkezdett köd szivárogni a stadionba, eleinte csak a déli oldal felől, majd már szinte mindenhonnan. Az állás ekkor 17-6 volt a Bearsnek, az Eagles még szépített 17-9-re, aztán minden a feje tetejére állt a félidő után.

A hatalmas ködhöz lényegében minden körülménynek klappolnia kellett – a pálya és a levegő hőmérsékletének és a páratartalomnak is, ezek kellettek ahhoz, hogy talajszinten keletkezzen átláthatatlan felhőréteg. A jelenség neve advekció, ez vízszintes hőáramlást jelent, ami során nagyobb légtömegek vízszintes irányú mozgással adnak át hőenergiát.

1988-ban az történt Chicagóban, hogy a szél melegebb, de páradús légtömeget fújt a Michigan-tó felől a hideg városba, ahol a pára egyből kicsapódott, és bumm, így lett a felhő.

A meccset közvetítő CBS kommentátorállásában Verne Lundquist és Terry Bradshaw elsőre azt hitték, hogy füst ömlik a stadionba, és már várták, mikor szűrődik be az adásba a tűzhöz vonuló tűzoltóautók hangja, de gyorsan tudatták velük, hogy nem füst, hanem köd az, amit látnak. És amitől semmit nem látnak.

vlcsnap-2019-01-04-11h44m06s004
Fotó: The Timeline: The Fog Bowl / NFL Films

A kommentátorállásból Lundquisték csak foltokból tudták kivenni, mi történik, a kamerák majdhogynem használhatatlanok voltak, az oldalvonalról nem látszódott a pálya, a pályáról pedig a nézőtér. Nagyjából három méterre látott mindenki. A főbíró Jim Tunney minden egyes játék előtt bemondta a mikrofonjába, hogy hányadik kísérletnél tart a támadócsapat, és hány yardot kell megtenniük az újabb first downért, hogy legalább ennyiből tudják követni az edzők és nézők, mi történik ott, amiből alig valamit érzékeltek. A köd annyira meglepte a Bears-edző Mike Ditkát, hogy jó sokáig le sem vette az amúgy edzőként védjegyévé váló napszemüvegét.

Az NFL Films operatőre, Bob Smith így írta le a hangulatot később egy dokumentumfilmben:

A harmadik negyedre minden úgy nézett ki, mintha megnyíltak volna a pokol bugyrai, és onnan áradna a gőz. Vagy mintha isteni közbeavatkozás lenne, és a mennyből szállna alá valami.

A játékosok egyébként szinte mind egyetértettek abban, hogy nem szabadott volna tovább játszaniuk, hiszen semmit sem láttak, de a főbíró Tunney-nak kellett volna a halasztásról vagy a megszakításról döntenie, ő pedig továbbengedte a játékot.

A Bears-edző Ditka, persze azért, mert ők álltak nyerésre, be akarta fejezni a meccset, pedig ő is csak néző volt, alig lehetett elképzelése arról, mi történik. A magaslatból készített, a stratégia alakításához használt fotókon például ennyi látszott:

vlcsnap-2019-01-04-12h04m25s465
Fotó: The Timeline: The Fog Bowl / NFL Films

A hátrányban játszó Eagles kétségbeesésében nem tehetett mást: passzolniuk kellett, nehéz helyzetbe hozva a vakon dolgozó irányítót, Randall Cunninghamet, aki ugyan végül 407 passzolt yarddal zárt, de nem tudott egy touchdownt sem összehozni, és háromszor is eladta a labdát. Ha rendesen begyakorolták a játékvariációkat, az irányítónak papíron vakon is tudnia kell, merre lehet az elkapója – a védők viszont a ködben rettentő könnyedén szem elől téveszthették őket. Cunningham szerencsétlenségére ahogy a célterület közelébe értek, a lerövidült látómező nem volt akkora hátrány a Bearsnek, ami rendre meg tudta állítani az Eaglest. A második félidőben mindkét csapat egy-egy rövid mezőnygólt lőtt csak, bár az is kétséges, hogy egyáltalán azok sikeresek voltak-e, hiszen a pályáról felfelé is alig lehetett látni. Mindenesetre megadták őket.

Cunningham harmadik eladott labdáját Maurice Douglass szedte le a levegőből a negyedik negyed végén – az Eagles 16 yardra volt az újabb pontszerzéstől 20-12-es hátrányban, vagyis az egyenlítésért küzdöttek. Az oldalvonalon azt sem tudták, minek örültek a nézők a lelátón.

Nem láttam semmit, azt sem, hogy elkapta-e a labdát. A többieket kérdezgettem, hogy mi történt, akkor mondták, hogy Douglass interceptiont csinált. Na, remek, mondtam, és minden ment tovább

– emlékezett vissza az esetre a chicagói csapatot edző Mike Ditka. Az eset a másik oldalvonalhoz közel, az Eagles oldalán történt, a Bears-edzők ezért nem láttak sokat a döntő pillanatból.

A Bears végül 20-12-re nyert, de a következő fordulóban, a főcsoportdöntőben nagyon kikaptak hazai pályán a San Francisco 49erstől – a Joe Montana vezette vendégcsapat 28-3-as győzelemmel gázolt át rajtuk, majd később 20-16-ra nyert a Super Bowl XXIII-ben a Cincinnati Bengals ellen.

A Fog Bowl után egyik vezetőedző sem takarózott a köddel – erre a vereséget szenvedő Ryannek lett volna több oka, de gyorsan rövidre zárta a kérdést annyival, hogy a köd ugyanakkora hátrány volt mindkét félnek, nincs miről beszélni. A főbíró Tunney is főszerepbe került a lefújás után, de azzal védekezett, a szabályok értelmében nem tehetett mást, ők, mármint a bírók remekül látták a kapufákat a pálya másik végéről is, úgyhogy nem volt akadálya a folytatásnak.

A játékosok persze cáfolták ezt, hiszen a pálya közepéről nem láttak ki az oldalvonalig, de nem az ő döntésükön múlt a dolog. A helyzetet az NFL is figyelemmel kísérte, ám mivel a köd sem a játékosok, sem a nézők biztonságát nem fenyegette, nem avatkoztak közbe halasztással. (Ilyesmire csak viharos erejű szél, vagy villámlás esetén van példa.)

A Fog Bowl II-re viszont még várni kell, vasárnap délutánra felhős, de nem ködös időt várnak Chicagóba, ahol akár plusz fok is lehet a kezdőrúgásnál, tehát hiába találkozik újra a playoffban a Bears és az Eagles, a ködös körítés elmarad. Mondjuk így gondolták 30 éve is.

Az NFL-rájátszás két vasárnapi meccse

  • 19.05 – Los Angeles Chargers–Baltimore Ravens
  • 22.40 – Philadelphia Eagles–Chicago Bears

Forrás: The Timeline: The Fog Bowl (NFL Films)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!