Pofonegyszerű, mégis halálos az NFL legújabb divatjátéka

DwwcPBkXcAADOjR
2019.01.19. 17:45

Az NFL-ben időről időre felbukkan néhány erősebb trend, amit kellő siker esetén egyre többen kezdenek másolni. Van, ami erősen a meglévő emberállománytól függ, és ezért csak korlátozott mértékben tud elterjedni, van viszont, aminek a jelentősége sokkal hosszabb távon mutatkozik. Ilyen az elmúlt években vírusként terjedő támadójáték, a jet sweep (vagy más néven jet motion), ami az egyetemi és NFL-edzők koponyájának köszönhetően olyan evolúción ment át, amire feltalálója, Bob Stitt álmában sem gondolt volna.

És nem véletlen, hogy a legsikeresebb csapatok jók benne. Pedig a jet sweep feltalálója az NFL közelében sem járt, mégis valami olyat talált ki, ami forradalmasította a profi játékot.

Igaz, Stitt arról sem álmodott, hogy egyszer az NFL legnagyobb és legsikeresebb csapatainál és játékosainál látja viszont azt, amit bő 15 éve kiötlött, részben kényszerűségből.

A jet sweep nem más, mint egy – eredetileg – pofonegyszerű, de végletekig halálos passzjáték, ami minimalizálja a hibaszázalékot. A lényege, hogy a támadócsapat a játék indítása előtti pillanatokban keresztbe futtat egy játékost a támadófal mögött, majd az pont akkor kapcsol csúcssebességre, amikor a center által feladott labda az irányítóhoz ér, aki csak egy apró pöccintéssel adja tovább a már rég sprintelő társának a labdát. Nagyjából így.

A dolog zsenialitása, hogy mivel az irányító – leggyakrabban – előrefele pöccinti a labdát, úgy is passzjátéknak számít a játékvariáció, hogy adott esetben még egy araszt sem tesz meg a levegőben a labda. Ha megfogja a keresztbe futó ember, ész nélkül nyargalhat tovább, ha valami véletlen folytán kicsúszik a kezéből, a labda földet érésének pillanatában sikertelen passz miatt vége a játéknak. Ez a nagy előnye annak, ha az irányító úgynevezett shotgunban áll fel, tehát pár yardra a center mögött, és így a labdát kapó ember előtte fut át keresztbe, nem pedig mögötte rohan, hiszen a visszafele dobott labda ejtés estén fumble-nek számít, és arra szabadon rávetődhet bárki, akár a védelem is.

Örülnek ennek az irányítók is, a Kansas City Chiefs fiatal sztárja, Patrick Mahomes azért is imádja, mert ugyan nem sokat kell csinálnia, de az ő statisztikai mutatóit is nagyban növeli minden egyes sikeres jet sweep játék, hiszen beszámít a passzaihoz és passzolt yardjaihoz.

Egyszerű blokkolási sémákkal is sikerre vihető, de igény esetén a végtelenségig lehet bonyolítani, hogy végképp elveszítse a fonalat a védelem.

A jet sweep-divat persze nem új keletű, olyannyira, hogy a 2017-es szezonban bajnok Philadelphia Eagles például már 2015-ben okosító videót hozott házi YouTube-csatornáján, a növekvő jelentőség viszont mindenképp újdonság.

Közvetlen eredete persze nem más, mint az egyetemi bajnokság – ahogy a legalább ennyi kreativitást igénylő, de sokkal rövidebb életet megélő Wildcat esetében is volt –, ahol már 2013-ban ez volt az egyik legmeghatározóbb játék.

A Football Study Hall cikke mutatott rá a trendre a 2013-as szezon után, etalonként kiemelve a Wisconsin Badgers támadósorát, ahol a két futójátékosnak, Melvin Gordonnak és James White-nak köszönhetően fejlesztették tökélyre a jet sweepet az úgynevezett inside zone blokkolási sémával, rengeteg opciót adva a támadócsapatnak.

Ne maradjon le semmiről!

Ha a két név ismerős, nem véletlen: Melvin Gordon a Los Angeles Chargers játékosaként 10 TD-vel hatodik helyen zárt a kategóriában a szezonban, idén futáskonként 5,1 yardos átlaggal is a top 10-ben volt, csapatával pedig ott volt a rájátszásban. Pont a James White-ot alkalmazó New England Patriots ellen estek ki, és bár White főleg a passzjátékba integrált futójátékosként lett meghatározó (elég csak a 2017-es Super Bowlra, vagy pont a Chargers elleni meccsre gondolni, előbbiben 14 elkapása volt 110 yardért, most vasárnap pedig 15 elkapásból termelt 97 yardot).

Egyetemi éveik alatt sem voltak rosszak – egy ideig például Gordoné volt az egyetemi rekord egy meccsen futott legtöbb yardot nézve 408-cal, és övé a valaha volt második legtöbb futott yard egy szezonban 2587-tel (csak 41-gyel maradt le a rekordtartó Barry Sanders mögött) –, ami kellett is, hiszen az erős futójáték a jet sweep alapja: ha a védelem nem fél a középső futástól, nem tömörül be, nem lesz hely a szélen a szélvészgyors, keresztbe futó labdás embernek.

Szemléltetésül, a Wisconsinon így nézett ki egy jet sweep Gordonékkal:

AZ NFL-ben viszont már ilyen lett a játék – szemléltetőnk pedig a Kansas City Chiefs, illetve a liga egyik leggyorsabb játékosa, Tyreek Hill:

Persze nem véletlen, hogy pont a Chiefset tettük ide, hiszen vasárnap főcsoportdöntőn fogadják a New England Patriotsot – a 2018-as szezon előtt az NFC-oldalon szintén főcsoportdöntős Los Angeles Ramsszel együtt ez a három csapat járt az élen a jet sweepek alkalmazásában, de nem kizárólag a topcsapatok fegyvere ez, szinte nincs is támadóalakulat, ahol ne használnák valamilyen mértékben.

De miért is kattantak ennyire rá?

Itt át is adnánk a szót egy, az ESPN-nek névtelenül nyilatkozó NFL-es védőkoordinátornak:

A védőkoordinátorok szempontjából azt jelenti, hogy mindent ellenőrizni kell, mert végtére arra vezethető vissza az egész, hogy egyetlen apró hibával hatalmas területet adunk a támadóknak. Ez már rég nem ugyanaz, mint a Wildcat. A jet motion (vagy a ghost motion – amikor nagyobb ívben, az irányító mögött kerül a keresztbe futó játékos) okozza a legnagyobb gondot, hogy le tudjuk védekezni.

A kulcs persze ez, ahogy a tavaly divatos RPO estében is: létszámfölényt kialakítani a védelem kárára. Ha a védők a jet sweepre számítanak, és széthúzzák a védelmet, a várt futás irányába tolódva, középen futhat, vagy (akár a túloldalra) passzolhat a támadócsapat, ha pedig betömörülnek, mehet a szélre a futás. Na meg az, hogy az elég bonyolult, a védők reakcióinak olvasására épülő run-pass-optionnel (futó-passzoló-lehetőség) szemben a jet sweep tényleg rém egyszerű:

a futás irányának oldalán kell két embert jól blokkolni, és az azon az oldalon a szélen felálló elkapónak kell eltüntetni a cornerbacket akár egy jó blokkal, akár egy nyílegyenes sprinttel.

vlcsnap-2019-01-16-10h21m23s022

A semmi közepén indult

A mostani legnagyobb NFL-fejtörést okozó húzás egy olyan edző fejéből pattant ki, aki az NFL közelébe sem került, nagyjából vita nélkül mindenki Bob Stittre vezeti vissza. Stitt jelenleg az egyetemi bajnokság első osztályában nem túl nagy sikerrel szereplő Texas State támadókoordinátora – frissen nevezték ki a 2018-as szezon után, tehát az lesz a dolga, hogy valahogy felrázza a csapatot.

A nagyjából 1600 lakosú, rettentő pici nebraskai Texumseh-ben született Stitt a közeli Doane egyetemen volt futójátékos, majd itt folytatta edzőként is. Kisebb kitérő után 1990-ben visszatért a Doane-hez, ahol rábízták a támadócsapatot, ott, majd a texasi Austin és az oktatásáról híres Harvard egyetemen is sorra döntötte a támadórekordokat az általa vezetett egység. Majd jött az igazi áttörés:

2000-ben vezetőedző lett a harmadosztályú Colorado Mines Orediggers csapatánál, ahol aztán szabadjára engedhette a fantáziáját.

Ennek meg is lett az eredménye, 15 szezon alatt 110-62-es mérleget, 64 százalékos győzelmi mutatót ért el, és nyert három főcsoportbajnoki címet, köztük 1969 óta az elsőt.

Itt kezdett el kísérletezni azzal, hogyan tudná a lehető leghatékonyabban a keresztbe futó embernek adni a labdát, és minél többet használták a jet sweepet, ráadásul minél nagyobb sikerrel, annál többen kezdtek el érdeklődni iránta. Az akkoriban a Texas Technél vezetőedző Mike Leach hívta el egy konferenciára beszélgetni, ám végül úgy látta, az ő rendszerébe vélhetően kisebb hatékonysággal lehetne csak átültetni a játékot. A konferencián viszont ott volt Leach egyik segédedzője, Dana Holgorsen is, akinek megtetszett a dolog, és a Texas Techet elhagyva a Houston, az Oklahoma State, majd a West Virginia egyetemnél is csúcsra pörgette az ötletet.

Előtte persze kellett egy kis finomhangolás – Holgorsen már a Houstonnál dolgozott, amikor újra összefutott a városban Sitt-tel, aki örömmel hallotta, hogy az ő ötletét viszik tovább a helyi csapatnál. Lenézett az edzésre is, majd egyből azt kérdezte, hogy miért kézből kézbe megy a labda, miért nem pöccintik, hiszen az gyorsabb. Negyed órára be is állt az edzésre, hogy mindent átadjon az akkori Houston-irányító Case Keenumnak.

A sors keze volt, hogy akkor besegített, Holgorsen ugyanis már a frissített verzióval tette meg a tőle telhetőt népszerűsítési oldalon, például amikor a West Virginiával 70-33-ra verték az elmúlt három szezonban két bajnoki címet nyerő Clemsont a 2012-es Orange Bowlban. Akkori irányítója, Geno Smith úgy szerzett Orange Bowl-rekordot jelentő hat touchdownt, hogy kettő volt csak egy arasznál hosszabb, mert mind jet sweepből jött.

Ott vagyok a tévében!

Amikor Stitt NFL-t néz otthon, lelkesen kiabál a fotelből feleségének: Drágám, már megint az én játékomat hívták be!

Örülök. Akkor most már úgy is fognak fizetni téged, mint azokat a fickókat?

– érkezik általában a válasz Joantől.

Márpedig mostanában gyakran kiabálhat, főként a Kansas City Chiefsnek és a Los Angeles Ramsnek köszönhetően, ugyanis a 2017-es szezontól kedzve alapjátékká kezd válni a jet sweep. Az első játék (Stitt szerint) Keenumé volt, az első touchdown viszont a Chiefsé, az első héten De'Anthony Thomas kapta meg Mahomestól a TD előtt. Ami a Texansnál még csak alkalmanként behívott trükkös játékelem volt, az a Chiefsnél, a Ramsnél, és bizonyos fokig a New England Patriotsnál, a New Orleans Saintsnél és a Miami Dolphinsnál is az alapstratégia része lett. (Összességében még több csapatnál került be a rendszerbe, de náluk a legfajsúlyosabb.)

Példának okáért itt egy szinte tökéletes jet sweep a Dolphinstól.

Stittre tehát nagy vasárnap vár, a fenti öt csapatból négy ugyanis egymás ellen játssza majd a főcsoportdöntőket.

Sőt, bizonyos mértékben már akár jegyzetelgethet is, a Rams ugyanis élen jár a jet sweep-újításban a vezetőedző Sean McVayjel, akit a liga egyik legnagyobb koponyájának tartanak, pedig még csak 32 éves. McVay egyébként nem annyira szereti a shotgun formációt, de a közvetlenül a center mögé felálló irányítóval is megoldja, hogy pörögjön a variáció. Ha kell, azért shotgunból is megcsinálják.

Elég megnézni, mit műveltek a főcsoport-elődöntőben a Dallas Cowboys ellen: az úgynevezett inside zone blokkolási sémával kombinálták a jet sweepet, azzal pedig, hogy a csapat legveszélyesebb játékosaival már korábban jelezték az ellenfeleknek, hogy érdemes figyelni a nagy átfutásokra, kényszerhelyzetbe hozták a védelmet. Itt például már nem is a keresztbe átfutó Robert Woods kapja a labdát, hanem a futójátékos C.J. Anderson, mert vele kevésbé számolt a védelem, mint a jet sweep lehetőségével. (És ezt még vagy háromszor etették meg a Cowboysszal múlt hétvégén.)

Elég jó módszer arra, hogy folyamatosan zavarban tartsuk a védelmet, mert annyi mindent csinálunk az ilyen jet(/fly) mozgásokból. Néha a keresztbe elfutó ember kapja, néha nem, a védelem sosem tudhatja. Ugyanolyan jól működik, mintha play-action lenne

– összegzett a Rams-irányító Jared Goff arra utalva, amikor az irányító csak úgy csinál, mintha átadná a futójátékosnak a labdát, de valójában passzol – ez ugyanis a play-action.

A másik nagy újítás a Cleveland Brownstól jött a szezon közben. Az irányító Baker Mayfield soha nem látott jet sweep-dimenziót nyitott azzal, hogy egy álpasszal játszotta el, az előtte átfutó játékosnak adja a labdát. Valójában hátrafele mozogva, és a labdát is hátrafele feldobva önmagát hozta újra játékba, majd passzolt 48 yardos touchdownt Jarvis Landrynek. Azzal, hogy a labda hátrafele mozgott, még passzolhatott, hiszen így nem számított előrepassznak.

És ki tudja, a főcsoportdöntőkben meg aztán a Super Bowlon milyen újításokon ámulhatunk még Stittel együtt.

A főcsoportdöntők programja

2019. január 20., vasárnap, 21.05

  • NFC: Los Angeles Rams–New Orleans Saints

2019. január 21., hétfő, 00.40

  • AFC: New England Patriots–Kansas City Chiefs

Források: The Ringer | ESPN