Az ember, akinek sikerült megállítania az öregedést

2019.01.29. 12:00

Negyven fölött már baromi nehéz topformában játszani az NFL-ben, mégis, a New England Patriots-irányító Tom Brady nem nagyon akar öregedni, és vasárnap éjjel megszerezheti hatodik bajnoki címét. Ezzel rekorder lenne a sportág történelmében a negyvenegy éves játékos. Ellenben akárhányszor jutott el a nagydöntőig az utóbbi években, mindig felmerült a kérdés, mikor fejezi már be a játékot. A kérdésre idén is válaszolt. 

Egészen pontosan úgy hangzott a kérdés, hogy mekkora esély van arra, hogy a Super Bowl után visszavonul, mire Brady rögtön rávágta, hogy

nulla. 

A felvetés abból a szempontból logikus, hogy egy újabb Super Bowl-győzelem esetén rekorderként, bajnoki címmel a háta mögött vonulhatna vissza, és nem egy csúnya sérülés vagy formahanyatlás végén. 

Ne maradjon le semmiről!

A New England Patriots-játékosa korábban többször elmondta, hogy ha rajta múlik, és elkerülik a sérülések, akkor negyvenöt éves koráig simán játszana a ligában, ami irányítóként már tényleg ritkaság. Ekkora távra negyven fölött azért nehéz tervezni, tavaly májusban el is mondta, hogy egyeztetett feleségével, a modell Giselle Bündchennel,

és abban maradtak, hogy két évet még biztosan ráhúz.

"Még két Super Bowl" - hangzott az ígéret tavaly, mielőtt a döntőben kikaptak az Eaglestől. Van még jócskán negyven fölötti aktív játékos az NFL-ben, például az Indianapolis Colts rúgója, Adam Vinatieri, aki negyvenhat évesen már a bajnokság pontrekordere, viszont olyan poszton játszik, ami jóval kevésbé veszélyes sérülések szempontjából. 

Brady formájáról sokat elmond, hogy a Super Bowlos ellenfelük, a Los Angeles Rams hetvenegy éves védőkoordinátora, Wade Phillips azt nyilatkozta a napokban, hogy amíg ő maga eléggé öregszik, addig Tom Bradyn egyáltalán nem vehetők észre az öregedés jelei. Csak hogy még inkább érezzük, az irányítóklasszis mennyire nem akar elkopni: az idei lesz zsinórban a harmadik Super Bowlja, és tavaly választották meg harmadjára a szezon legértékesebb játékosának. 

Ebben a szezonban 66 százalékos pontossággal passzolt összesen 4355 yardot, és közben kiosztott 29 touchdownt, miközben 11 interceptiont jegyzett. És ismét Super Bowlig vezette a csapatát. 

Ami pedig az egészségét illeti: idén a térdével kapcsolatban ugyan voltak aggodalmak, viszont egyetlen mérkőzést sem hagyott ki. Sőt, a sérülések esélyét latolgató Sportsinjurypredictor honlapja szerint a következő idényre is csak 25 százalék az esélye annak, hogy Brady megsérül. 

Egészségének megőrzésére amúgy is rengeteg figyelmet fordított az elmúlt években. Tavaly beszélt arról, hogy huszonöt évesen állandóan fájt mindene a meccsek után, elképzelni nem tudta volna, hogy még több mint egy évtizeden át játsszon. Aztán elkezdett jobban figyelni a teste jelzéseire, radikálisan változtatott az étrendjén, és azok a fájdalmak, melyek korábban kínozták, szinte teljesen eltűntek. 

"Egyszerűen csak próbálok jobban vigyázni magamra a sok negatív és pozitív tapasztalatra alapozva. Ha az ember tizenhét évet tölt el az öltözőben, akkor idővel megtanulja mit csináljon és mit ne, és mi az, ami működik, hogy regenerálódjon. Az én esetem talán egy kicsit különbözik a többitől. Még ha ramatyul is vagyok, rögtön kezelem a problémát, és a szerdai edzésre már készen állok" - mondta. 

A New England Patriots-Los Angeles Rams Super Bowl eseményeit vasárnap éjjel élő tudósításunkban követheti a 120 yardon.