Punterkirály lenne a Super Bowl legnagyobb trükkfegyvere

GettyImages-901980174
2019.02.01. 23:30

Ritkán kell egy NFL-csapatnak az ellenfél punterére komolyabban készülnie, azt pedig, hogy veszélyes fegyver, még ritkábban mondják a hatalmas rúgásokért felelős játékosokra. A Los Angeles Rams puntere, Johnny Hekker viszont akár a Super Bowl sorsáról is dönthet – de nem csak a rúgásaival.

A mínuszyardos rúgás sosem jó ajánlólevél

A most 28 éves Hekker 2012-ben került az NFL-be, de az Oregon State egyetemen ösztöndíj nélkül végzett játékos senkinek nem kellett a drafton. Ami persze nem annyira meglepő, amióta 1994-ben hétkörös rendszerre állt át az NFL-draft, évi átlag 1,8 puntert választanak ki, nehéz a kiváltságosok közé férni. Ráadásul Hekker egyetemi pályafutása elég vegyesre sikerült: volt meccs, amikor hat rúgásból 52,5 yardos puntátlaggal iskolai rekordot döntött, 2010-ben egy 74 yardos punttal az Oregon State történetének második leghosszabb rúgását is összehozta, de volt, hogy a rúgásán yardokat veszített a csapata.

Ilyenkor nem hátrafelé rúg a punter, azért számít mínuszyardosnak a punt, mert annak a hosszát a labda kiindulási helyétől (line of scrimmage) mérik, tehát egy nullayardos rúgáshoz kapásból 10-12 yard kell.

Hekkernek a Wisconsin elleni 2011-es meccsen csúszott le annyira egy rúgása, hogy négy yardot vesztettek rajta.

Az NFL-ben végül az akkor még St. Louis Ramstől kapott szerződésajánlatot 2012-ben, és azóta ki sem lehet robbantani a csapatból, hét szezon alatt folyamatosan ő rugdosta a Rams labdáit.

2008-ban egyébként pont azt a Ryan Allent győzte le a punterposztért zajló harcban, aki most a New England Patriotsban rúg majd ellenük a Super Bowlban.

Instant sztár

Hekker középiskolásként még irányító volt a Seattle külvárosának számító Bothell egyik iskolájában, állami bajnoki címet is nyert velük, de nem volt annyira jó, hogy végül egyetemi szinten QB-ként folytassa. Pedig a fizikuma megvan hozzá, 196 centijével és 109 kilójával inkább néz ki irányítónak, mint punternek.

Az egykori dobóképességét pedig szinte egyből megvillantotta – negyedik NFL-meccsén játszott, amikor egy mezőnygól helyett trükközve kétyardos touchdownt passzolt Danny Amendolának.

Ez egyébként önmagában véve is hatalmas trükk volt, Amendolát sikerült úgy eldugniuk a játék indítása előtt a Seahawks oldalvonala mellett, hogy csak akkor tűnt fel mindenkinek, hogy pályán van, amikor már a touchdownelkapást csinálta.

A dolog nem volt véletlen, a Rams abban az évben kinevezett rúgócsapat-koordinátora, John Fassel egyből meglátta a lehetőséget Hekker képességeiben. Kapott ehhez azért némi segítséget, Hekker középiskolai edzője, Tom Bainter adott egy fülest NFL-es kollégájának, hogy érdemes foglalkozni a punter karjaival is. Bainter később elismerte, hogy inkább viccelt a dologgal, de azért valamennyire komolyan is gondolta.

Fassel viszont nem értette a viccet: a 2012-es szezon tizedik fordulójában két trükkös puntot is hívtak Hekkerre a San Francisco 49ers ellen, egyet ráadásul hatalmas kockázatvállalással, Hekkernek ugyanis a saját célterületén belülről kellett passzolnia, és ha itt ront, és mondjuk földre viszik, 2 ponthoz jut a 49ers. Vagy ha csak sikertelenül passzol 10 yardról, nagyon kedvező helyről jöhetett volna az ellenfél.

De Hekker nem hibázott, két passzból 40 yardot hozott csapatának, amivel arra az évre vége is volt a trükközésnek.

Közben eredeti feladatkörében sem volt rossz, 2012-ben, újoncként 82 punttal 45,8 yardos átlagot hozott, majd a következő idényben NFL-rekordot döntött azzal, hogy 44,2 nettó yardos átlaggal zárta a szezont – itt már nem csak a rúgások hosszát mérik az átlagban, hanem abból levonják az esetleges visszahordás hosszát is, tehát ez ténylegesen az a szám, hogy a rúgáshoz képest hány yarddal messzebbről kezd az ellenfél. Hekker 2016-ban tovább javította saját rekordját 46,0 nettó yardos átlagra, ráadásul 2015-ben és 2016-ban is övé volt a legtöbb puntolt yard.

Ne maradjon le semmiről!

A következő nyáron Hekker visszanézte videóról a rúgásait, és úgy találta, hogy rettenetes volt – épp csak az NFL történetének legjobb puntoló szezonjáról van szó –, mert nem oda mentek a labdái, ahová helyezni akarta őket, úgyhogy a szokottnál is keményebb felkészülés jött.

Ugyan azóta komolyabban estek a számai (2016-ban még 4680 yarddal nyert, a következő szezonban viszont már csak 3113, idén pedig 1992 puntolt yard jutott neki), de ez nem az ő hibája: 2017-ben került a Rams élére Sean McVay vezetőedző, amitől sokkal jobb lett a támadójátékuk, és így Hekkerre sokkal kevesebb rúgás jutott.

A kevesebb rúgás persze több szabadon maradt időt is jelent, úgyhogy az elmúlt két évben egyre stabilabban építettek Hekker trükkjeire, na nem mintha 2012 után jegelték volna – 2012 óta (a rájátszással együtt) 20 passzkísérletnél jár, ami a legtöbb nem irányítótól ebben az időszakban.

Sokoldalúságát jól jelzi, hogy a 2018-as szezonban van 43 puntja, egy-egy sikeres extra pontja és mezőnygólja, 2 jó passzkísérlete és egy háromyardos futása – ezzel 1980 óta ő az első játékos, aki egy idényen belül mind az öt statisztikai mutatóban összehozott valamit.

És hát nyilván a trükkök az érdekesebbek, nem a világ végére szálló puntok, bár inkább az utóbbiak miatt kapott 2014-ben 18 milliós szerződéshosszabbítást, amit azóta újabb hosszabbítással fejeltek meg – az így kapott hatéves, 21 milliós szerződés a legnagyobb, amit punterrel kötöttek az NFL-ben.

Ez a passza, ahol még egy állabdaátadást is beépítettek, ugyanazon a 2012-es meccsen volt, ahol az end zone-ból passzolt.

Minden persze azért neki sem jöhet össze, a Saints elleni alapszakaszmeccsen futást bíztak rá trükk gyanánt, de a bírók szerint centik híján túl rövidre sikerült a próbálkozása. Januárban a főcsoportdöntőben aztán passzból szerzett első kísérletet, szóval ott feledtette a dolgot.

De ha nem a trükkök jutnak épp az ember eszébe Hekkerről, akkor valószínűleg az a 2015-ös eset, amikor egy rúgása után a 191 centis, 118 kilós Seahawks-védő Cliff Avrillel kezdett el keménykedni. Óriási méretkülönbség azért nincs köztük, de egy defensive end azért komoly kárt tud tenni egy punterben, ha arról van szó. Nem csoda, hogy miután hátulról fellökte Avrilt, rémülten húzta is össze magát az őt utolérő Avril árnyékára. Később egy újabb rúgása után akkor is földre huppant, amikor Avril védőtársa, Michael Bennett ijesztette halálra.

A hatodik érzék

Punterként az is a munkája része, hogy a mezőnygóloknál és extráknál ő tartja a labdát a kicker Greg Zuerleinnak. 2018. december elején, a Detroit Lions elleni meccsen azzal tűnt ki holderkedés közben, hogy (látszólag) a labdára sem nézve, az egyik kamerába mutatva tartotta meg jól a labdát. De nem erről volt szó, valójában azt mutatta az oldalvonal felé emelt kezével, hogy a Lionsnál egy játékos későn futott le a cserék közé, vagyis jó eséllyel 12-en voltak a pályán, amiért büntetés jár.

Hekker képességeivel már régóta tisztában van a speciális csapatrészre amúgy is elég nagy figyelmet fordító Patriots-edző, Bill Belichick. A két csapat 2016-os meccse előtt arról áradozott, hogy Hekkerben mennyi lehetőség van, és hogy valóságos fegyver, mind a kiváló, hajszálpontos és rettentő hosszú rúgásai, mind pedig a trükkök miatt.

Képes megváltoztatni a játék folyását, akkorákat rúg. Nagyon jó szituációs punter, és természetesen remek fizikai adottságai vannak, de akkor is nagyon kell rá figyelni, amikor nála van a labda. A fő cél a puntvisszahordásnál, hogy maradjon az embernél a labda, ami nem mindig annyira bonyolult, ellenük viszont komoly kihívást jelent ez is

– áradozott a Ramsről Belichick a Super Bowl előtt.

Ekkor és 2016-ban is többször használta a fegyver szót Hekkerre, ami alighanem az első ilyen kapcsolat volt a punterek és a fegyver között a liga történetében.

Vonzza a tekintetet

A Rams egyébként a látottnál sokkal többször is használná a fegyvert, de Hekkerre van bízva, hogy a játék indítása előtt döntsön, az ellenfél felállása alapján van-e értelme a trükközésnek, vagy jó eséllyel elbuknának vele. “Mindig átbeszéljük előre az ilyen játékokat, mert élesben három másodperced van dönteni a pályán. Ha megfelelő a helyzet, akkor persze simán bevállaljuk” – mondja Fassel.

A trükkös játékok miatt Hekkerre irányuló figyelem mellett azért a Rams speciális egységének többi tagja is remekül teljesít. A rúgó Greg Zuerlein például egyike a legjobbnak posztján az NFL-ben – elég csak arra gondolni, hogy nem remegett meg a lába, amikor a főcsoportdöntőben 57 yardos mezőnygólt kellett elvállalni a győzelemért a hosszabbításban. Ő volt az első NFL-rúgó, aki egy meccsen egy 50 és egy 60 yardnál hosszabb mezőnygólt bevágott, karrierje során már két 60 yard fölötti mezőnygólja van, amivel rekorder (Sebastian Janikowskival párban).

És akkor még ott van Cory Littleton is, aki az elmúlt két szezonban összesen öt puntot blokkolt úgy, hogy alig van csapat, aminek évi egynél több blokkolt punt összejön. Littleton ezt nagyban a robbanékonyságának köszönheti, olyan sebességgel indul el a játék indításakor, hogy az ellenfelei nem tudják feltartóztatni. Az pedig csak az óriási plusz, hogy az öt blokkból egyből TD-t, egyből pedig safetyt szereztek.

Cory Littleton négy blokkolt puntja a 2017-18-as szezonokból

A New England Patriots-Los Angeles Rams Super Bowl eseményeit vasárnap éjjel élő tudósításunkban követheti a 120 yardon. A Super Bowl LIII-ről készült cikkeinket itt találja.

(Borítókép: Johnny Hekker. Fotó: Sean M. Haffey / Getty Images Hungary)