Egyből lelépett a Patriotstól a Super Bowlt nyerő terv összerakója

GettyImages-1093451966
2019.02.05. 10:17

Nem meglepő módon a védelem munkája volt a kulcs a New England Patriots hatodik Super Bowl-győzelmében, hiszen csak három pontot engedtek az alapszakaszban második legtöbb pontig jutó Los Angeles Ramsnek a 13-3-ra megnyert döntőben. A Patriots védelmét irányító Brian Floresnek ez volt a búcsúajándéka: a győztes Super Bowl másnapján kinevezték a csoportrivális Miami Dolphins vezetőedzőjének.

Ha pusztán az eredménysort nézzük, három pontra is mutogathatunk, ahol eldőlt a Super Bowl LIII a New England Patriots és a Los Angeles Rams között: vagy a Patriots-touchdown, illetve az azt megelőző meggyőző támadás, vagy Stephon Gilmore labdaszerzése a negyedik negyed végén, vagy Stephen Gostkowski mezőnygólja, amivel tízpontos, kvázi behozhatatlan előnybe került a Patriots az utolsó két percen belül.

Előbbivel már foglalkoztunk, tulajdonképpen egy nagy villanás elég volt a Patriotsnak a győzelemhez, utóbbi inkább már csak a végső bebiztosítás volt, a Gilmore-interception, illetve a mögötte álló védőmunka viszont remekül megmutatja, mekkora stratégiai átgondoltság volt amögött, ahogy a Patriots készült a döntőre.

Ez a munka persze a vezetőedző Bill Belichickkel kezdődik és végződik, egyértelműen látszanak a kézjegyei a sikeren, de legalább ilyen fontos volt a tökéletes búcsúajándékkal távozó Patriots-védőkoordinátor Brian Flores is, aki a Super Bowl másnapján már meg is kezdte vezetőedzői karrierjét a Dolphinsnál..

Flores ugyanis a tökéletes receptet alkotta meg a szezon második legerősebb támadósorának megállításához – az egész szezonban túlnyomó többségben alkalmazott emberfogásról zónavédekezésre váltott a defense-szel (az első két kísérletnél, harmadikra többnyire embereztek), és igyekezett minél nagyobb nyomást helyezni az irányító Jared Goffra, aki a zónázás miatt alapból kényelmetlenül érezte magát, a rárontó védőkkel pedig csak még jobban alágyújtottak a fazékban.

A dolog bevált, ezt jelezte az is, hogy lefújás után Flores előbb Trey Flowerstől, majd Elandon Robertstől is Gatorade-fürdőt kapott búcsúzásul.

Nincs jobb szó rá, túltett rajtam a Patriots edzősora

– értékelt lényegre törően a vereség után a Rams vezetőedzője, Sean McVay, és vitathatatlan, hogy ez történt.

A pontokban és yardokban is második legjobb támadósor tehetetlen volt a Patriots ellen, az első félidő végén pont nélkül, mindössze két első kísérlettel álltak, Jared Goff is inkább zavart volt, mint magabiztos, ami nem is meglepő, többször sackelték a Super Bowlban, mint az előtte levő két playofftalálkozón összesen.

A negyedik negyedben is hatalmas nyomás volt rajta, amikor Stephon Gilmore megcsinálta az interceptiont, ekkor épp a safety Duron Harmon rontott rá váratlanul. Normál esetben egyébként egy Gilmore-szintű játékos nem is lenne a Patriots csapatában – 2017-ben ötéves, 65 millió dolláros szerződéssel igazolták le, már pedig a Patriots a lehető legritkább esetben költ drága szabadügynökökre. Gilmore-ral kivételt tettek, és megérte, 2018-ban a Pro Football Focusnál őt láttak a szezon legjobb cornerbackjének, a Super Bowlban pedig meccset eldöntő labdaszerzése volt. „Tudtam, hogy nem fogom elejteni. Végig láttam, ahogy repül, azt is tudtam, hogy ívesen fogja dobni. A szezon talán legkönnyebb labdaszerzése volt” – mondta róla Gilmore.

A védőtárs Devin McCourty már jobban kontextusba helyezte a labdaszerzést:

Egész héten erről beszéltünk, hogy zónázni fogunk, nem emberfogást játszani, amire számítanak. Aztán jött ez a nagy pillanat, és Flo [Flores] mindenkit blitzre küldött. Ezt is beszéltük a héten, adódott az alkalom és megcsináltuk. Mindenhonnan szálltak az emberek az arcába, Goff igyekezett megszabadulni a labdától, Steph pedig megszerezte azt.

A zónavédekezés és az irányítóra helyezett nyomás viszont csak egy melléktermék volt valójában. A fő terv ugyanis a Rams futójátékának megállítása volt. Ezt már 2 órával a meccs kezdése előtt sejteni lehetett, amikor a hét inaktív játékos között (minden csapat 53 játékosból áll, a meccsekre viszont csak 46 nevezhető, vagyis a stratégiát és a sérüléseket átgondolva mindig el kell dönteni, ki az a hét, aki nem játszhat) nem szerepelt a 156 kilós védőfalember, Danny Shelton neve.

Shelton játszott a rájátszásban a Los Angeles Chargers ellen, a Kansas City Chiefs elleni főcsoportdöntőt viszont kihagyta, mert ellenük nem annyira a futásra kellett koncentrálni védekezésben, így nem jutott volna neki nagy szerep. A Rams ellen viszont ismét tömhette a lyukakat a fal közepén, és ezt meg is tette – a Patriots védelme 18 futásból csak 62 yardot, vagyis 3,4-es átlagot engedett a Ramsnek egész meccsen, holott az alapszakaszban 137,3 yard volt az átlaguk meccsenként, futásonként pedig 4,5 yard.

Ahogy a 2002-es döntőben, itt is az volt a fő terv a Rams ellen, hogy megállítsák a futójátékot, és sikerült.

Brian nagyszerűen hívta a játékokat egész meccsen. Fantasztikus munkát végzett. Amióta a csapatunknál van, meg sem tudom számolni, hány munkaköre volt – játékosmegfigyelő, meccsstratégia-elemző [quality control], speciális csapatrész-edző, safety-edző, linebacker-edző, védőkoordinátor. Sok mindent csinált már, és mindent jól. Nagyszerű csapatjátékos volt. Fantasztikus ember, fantasztikus fickó

– áradozott róla Belichick, nyilván már a háttérben bejelentett szakítás tudatában.

A következő szezonban pedig már egymás ellen küzdenek, a Patriots és a Miami Dolphins egy csoportban van, két meccsük tehát biztos lesz, hogy összemérjék a tudásukat.