Megegyezett egymással Colin Kaepernick és az NFL

2019.02.15. 22:24

Lezárult az irányító Colin Kaepernick kártérítési pere az NFL-lel szemben, jelentette be a játékos ügynöke, Mark Geragos pénteken. A felek megegyeztek egy meg nem nevezett összegben, ami a legóvatosabb becslések szerint 50-100 millió dollár lehet. 

Még 2016-ban lett komoly botrány abból az Egyesült Államokban, hogy Colin Kaepernick végigülte az amerikai himnuszt csapata előszezonmeccsén – ezt a módját választotta, hogy tiltakozzon a feketék elleni rendőri erőszak miatt. Ezt a továbbiakban is folytatta, több játékostársa is csatlakozott hozzá, ugyanakkor sokaknál, többek között Donald Trump amerikai elnöknél is kiverte a biztosítékot.

A szezon után a 49ers elküldte az irányítót, aki azóta nem is kapott lehetőséget az NFL-ben. A játékos mindezt azzal magyarázta, hogy az NFL tulajdonosai direkt összezártak ellene, emiatt pedig beperelte a ligát – ennek a végeredménye lett a most bejelentett megegyezés.

Érdekesség, hogy a Kaepernick mellett végig kiálló Eric Reid nemrég kapott egy hároméves hosszabbítást a Carolina Pantherstől, így talán az irányítónak is lesz esélye a visszatérésre.

(Via)