Kudarc zárta a történelmi amerikaifocis újítást

2019.02.24. 09:56

A Super Bowl utáni héten indult az NFL-lel együttműködő, nagyjából fiókligának, vagy játékosnevelőnek tekinthető Alliance of American Football (AAF), ahol a játékosok mellett több tervezett, vagy akár csak ötlet szintén felmerült szabályt is tesztelnek.

Ilyen például az, hogy az AAF-ben szinte egyáltalán nincs rúgójáték, egyedül a támadások végi puntot, illetve mezőnygólokat hagyták meg, de nincs se a félidők elején, sem a pontszerzések után kirúgás, nincsenek extra pontok (kétpontossal kell próbálkozni kötelezően a touchdownok után), és ha már kirúgás sincs, akkor az úgynevezett onside kick helyett is mást kellett kitalálni, ha valaki pontszerzés után kockáztatást bevállalva meg akarja tartani a labdát.

A legtöbb amerikaifutball-bajnokságban ilyenkor az onside kick jön elő, amikor legalább 10 yardot kell rúgni a labdába, és aztán megpróbálni megszerezni azt. Az AAF-ben viszont ilyenkor egyből egy negyedik kísérlet jön, amin 12 yardot kell megcsinálni.

Az első történelmi onside-helyettesítővel szombaton, az AAF harmadik fordulójában próbálkozott meg az Arizona Hotshots, ami 20 másodperccel a vége előtt nyolcpontos hátrányban volt a Salt Lake Stallionsszal szemben.

A negyedik és 12-vel Trevor Knight próbálkozhatott, de a kísérlet elég gyengére sikerült, öt yardot, ha megtettek a passzal. De még ha sikeres is lett volna az onside, akkor is 60 yardot kellett volna haladniuk a touchdownért, hogy aztán egy sikeres kétpontossal az AAF első – szintén az NFL-szabályoktól eltérő – hosszabbítására mentsék a mérkőzést.

 Ez a fajta onside-helyettesítés persze inkább kényszermegoldás, hiszen ha nincs kirúgás, akkor valami kell helyette, de ha egyszer az NFL is közelebb jutna a rúgójátékok korlátozásához, ez lehet a modell a folytatásra.

A Salt Lake 23-15-re nyert, a másik szombati meccsen az Orlando Apollos 21-17-re győzte le a Memphis Expresst.