Elcserélték az NFL legdurvább elkapásait összehozó Beckhamet

2019.03.13. 09:37

Bombaüzlettel folytatja tovább a remek építkezést a 2017-es szezont még nyeretlenül záró, azóta viszont rohamosan javuló Cleveland Browns, ami március 12-én éjjel megszerezte az NFL egyik legjobb elkapóját, Odell Beckham Jr.-t. A hihetetlen, többnyire egykezes mozdulatairól híres játékosért egy első és egy harmadik körös választási jogot adtak az idei draftról, valamint a csapat egyik legjobb védőjét, Jabrill Pepperst is be kellett áldozniuk, hogy a New York Giants belemenjen a 26 éves játékos elcserélésébe.

Ne maradjon le semmiről!

Érdekes egyébként, hogy a Giants a legutóbbi szezon előtt, tavaly augusztus 27-én kötött 90 millió dolláros, öt évre szóló szerződést Beckhammel, amivel a legmagasabb átlagfizetésű elkapó lett az NFL-ben.

A 2014-ben az NFL-be kerülő Beckham újoncként ligaelső volt a meccsenként 108,8 yardos elkapási átlagával, azóta a 2047-es, sérülés miatt nagyon rövidre vágott szezonja kivételével minden évében a legjobb 10 között volt az elkapók között a Pro Football Focus értékelése alapján. 2014-ben az év újonc támadójátékosának választották, háromszor szerepelt a Pro Bowlon. Eddig 59 mérkőzésen 390 elkapásnál, 5476 elkapott yardnál és 44 touchdownnál jár, karrierjét nézve átlagosan 92,8 elkapott yardot termel meccsenként, ami a második legtöbb Julio Jones mögött. A Brownsban Jarvis Landryvel halálos elkapópárost alkothatnak majd az iránytó Baker Mayfield nagy örömére.

Hogy mennyit nyert a Browns az elkapó megszerzésével, azt jól mutatja, hogy Beckham érkezésével 12-1-ről 7-1-re esett az oddsa annak, hogy megnyerik a csoportjukat, és a bajnoki esélyeik is hasonlóan javultak, 25-1-ről 14-1-re.

Pár napon belül Beckham lett a második sztárelkapó, aki új csapathoz került, a hétvégén Antonio Brownt cserélte el a Pittsburgh Steelers az Oakland Raidershez.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!