30 millió dollárt bukhat az NFL-sztár totális leolvadása miatt

2019.09.06. 13:15

Nehéz értelmezni az NFL egyik legjobb elkapójának, Antonio Brownnak a nyári cselekedeteit. A tavalyi szezon legtöbb elkapott touchdownját szerző játékos márciusban hosszas sértődés után elérte, hogy új csapathoz kerüljön, de hiába cserélték el az Oakland Raidershez, ott még azelőtt megutáltatta magát, hogy egyetlen percet is játszott volna. Ami sisakhisztinek indult, az előbb egy milliókat kereső játékos 54 ezer dolláron való befeszülésébe, majd most már akár 30 milliós bukásba torkollhat.

Nézzük röviden Antonio Brown elmúlt fél évét. Februárban javíthatatlan szintig rontotta kapcsolatát akkori csapatával, a Pittsburgh Steelersszel, leginkább azért, hogy a Steelers hagyományaival szembemenve a szerződéshosszabbításában a lehető legnagyobb garantált részt harcolja ki, a játékosoknak ugyanis ez a legfontosabb, hiszen sérülés, vagy bármi más esetén így is maradna nekik biztosíték arra, hogy pénzhez jusson.

Ne maradjon le semmiről!

Brown addig viselkedett hisztis gyerekként, amíg el nem érte, hogy a Pittsburgh elcserélje egy csapathoz, ahol hajlandók az igénye szerint megfizetni. Ez a csapat az Oakland Raiders lett, ami a csereügylet utáni napon hároméves, 50,125 millió dolláros szerződést adott Brownnak úgy, hogy az 50 millió dollárból 30 millió kifizetését garantálták neki. Úgy tűnt tehát, hogy Brown elérte a célját, minden mehet tovább nyugodtan.

Ehhez képest a szezon indulása előtt pár nappal úgy állunk, hogy Brown a folyamatos hisztijei és balhéi miatt lehet, hogy a teljes garantált összeget bukja, amiért annyit harcolt, és még a csapatát is maga ellen fordította, amikor úgy kellett visszafogni, hogy nehogy nekimenjen a csapat általános igazgatójának egy veszekedés végén.

Egy nyár a hisztiben

Brown az 50 milliós hosszabbítás után is meglehetősen furcsán viselkedett egész nyáron. Egyrészt furcsa sisakügyletbe bonyolódott, amikor kiderült, hogy az általa használt sisaktípus már nem számít elég biztonságosnak az NFL mérései alapján. Brown ahelyett, hogy simán keresett volna egy használható modellt, egy hónapos hadjáratba kezdett, visszavonulással és a liga beperlésével fenyegetőzött, hogy a végén persze egy sok millió dolláros reklámszerződés után mégis találjon egy jó sisakot.

Közben sérült is volt – nem megfelelő előkészítéssel használta a -100 foknál is hidegebb környezetet teremtő kriokamrát, amiben lefagyott a talpbőre, de ha nem lett volna a sérülés, a sisak hiánya miatt akkor sem edzhetett volna.

Itt kezdődött a nagyon gyorsan súlyos szintre eszkalálódó probléma, a Brown által kihagyott edzések miatt ugyanis a csapat 54 ezer dollárra büntette, az 50 milliót kereső Brown pedig ezen megsértődött, és Instagramon, a büntetést tartalmazó levelet nyilvánosságra hozva adta ki haragját.

A csapat szerint kár volt nyilvánosságot is bevonni, Brown szeptember 4-i posztját ugyanis csütörtökön óriási balhé követte a csapaton belül, amikor Brown és a Raiders általános igazgatója, Mike Mayock összevesztek a dolgon. Olyannyira, hogy állítólag

Ez, illetve a szeptember 4-i kifakadás nagyon sokba kerülhet Brownnak, a nyilvánosságra hozott levélben ugyanis szerepel, hogy amennyiben vét a csapat belső szabályzata ellen, további retorzióra számíthat, és könnyen elképzelhető, hogy a Raiders a 30 millió dolláros garantált összeget jó viselkedéshez kötötte az aláírt szerződésben. Ennek értelmében akár semmissé tehetik a 30 milliós garantált kifizetést, főleg, ha a szezon előtti hiszti miatt el is tiltják, ahogy arról elég sok szakíró beszél.

A ProFootballTalk állítólag meg is szerezte Brown szerződésének másolatát, amiből kiderül, hogy ha eltiltják, 29,625 millió dollárnak mondhat búcsút, legalább egy időre. Ez nem azt jelenti, hogy sosem kapja meg ezt a pénzt, csak annyit, hogy meg kell érte dolgoznia, nem hullik az ölébe. Csakhogy amilyen leolvadással indított az Oaklandnél, már egyáltalán nem biztos, hogy hosszú lesz a maradása, korai elbocsátás esetén pedig sokat spórolhat így a Raiders, még ha egy sztárt is buknának.