Az NFL legnagyobb összeesküvés-elmélete

2019.09.24. 23:06
A 2019-es szezonban ünnepli százéves fennállását az NFL, a neves alkalomból pedig sorrendbe rakták a liga történetének száz legnagyobb játékát. A győztes a Pittsburgh Steelers futójátékosának, Franco Harrisnek az 1972-es elkapása lett, ami Immaculate Reception, vagyis szeplőtelen elkapás néven lett ismert. Bár mind a Steelers, mind az ellenfél Oakland Raiders szempontjából döntő hatása volt a hihetetlen mozzanatnak, az utóélete és a hozzá kötődő összeesküvés-elméletek talán még a pályán történteknél is jobban hozzájárultak, hogy ez legyen a száz év legnagyobb pillanata.

Az NFL és az Associated Press hírügynökség nyolcvan újságírót kért fel, hogy segítsenek összeállítani a liga százéves fennállása apropójából a liga száz legnagyobb, legfontosabb, leglátványosabb játékát.

A győztes egy 1972-es rájátszásbeli párharcon született touchdown lett: a Steelers-futójátékos Franco Harris csodás körülmények között összehozott 60 yardos elkapása, amit az elmúlt lassan ötven évben majdnem annyit elemeztek, mint a Kennedy-gyilkosságot. Ahogy Kennedy esetében, a pontos igazságot valószínűleg az Immaculate Reception, vagyis szeplőtelen elkapás névre keresztelt megmozdulás kapcsán sem tudjuk meg sosem.

2019-ben indul az egyetemi amerikaifutball-bajnokság 150., illetve az NFL 100. szezonja, a jeles együttállást a szezon során több, a sportág történetével foglalkozó anyaggal ünnepeljük a 120 yardon és az Indexen.

Kétségbeesett helyzetből jött a csoda

A dátum 1972. december 23-a, két nappal karácsony előtt. A helyszín a pittsburghi Three Rivers stadion, a Pittsburgh Steelers NFL-csapat pályája, az esemény pedig az 1972-es NFL-szezon rájátszásának első köre az Oakland Raiders ellen.

Ne maradjon le semmiről!

A korszak két talán legjobb védelme alaposan kitett magáért a pályán, még a félidőben is 0-0 volt az állás, és 77 másodperccel a lefújás előtt is csak 13 pontot látott a közönség: a Raiders irányítója, Ken Stabler egy 30 yardos futással szerzett touchdownt, amivel 7-6-ra fordított a Steelers ellen. A hazai csapatnak nem sok esélye maradt arra, hogy megszerezze története első sikerét a rájátszásban: pár játékkal később negyedik kísérletnél 22 másodpercük maradt arra, hogy 60 yardra a Raiders gólvonalától valahogy pontot szerezzenek, vagyis szinte egyetlen esélyük volt csak.

A Steelers vezetőedzője természetesen passzjátékot hívott, futással esélyük sem lett volna komolyabb haladásra, az eredeti célpont pedig a Steelers újonc elkapója, Barry Pearson lett volna. (A Noll által behívott játék 66 Circle Option névre hallgatott.)

Csakhogy a Steelers irányítója, Terry Bradshaw szinte azonnal hatalmas nyomás alá került, így a védők elől menekülve nem Pearsont, hanem az előtte 20-25 yardra keresztbe mozgó futójátékost, John „Frenchy” Fuquát vette célba. Amint a labda Fuqua közelébe ért, a Raiders rettegett védője, a hatalmas ütközései miatt csak orgyilkosnak becézett Jack Tatum óriási erővel találta el Fuquát és a labdát is, ami visszafelé pattant nagy sebességgel.

Ekkor az eredetileg blokkoló, majd az elkapókhoz apró késéssel csatlakozó másik futójátékos, Franco Harris reagált hihetetlen reflexszel, és elkapta a felé pattanó labdát, majd több védőt kikerülve 45 yardot sprintelt a gólvonalig, az így szerzett touchdownnal eldöntve a meccset. Harris egyéni döntésből csatlakozott a játékhoz, eredetileg csak annyi volt a dolga, hogy védje az irányítót, de felismerte, hogy Bradshaw segítségre szorulhat, így nekiindult.

A szöveges leírás nem adja vissza, mekkora káosz is volt a pályán, amiből kitörve Harris TD-t szerzett, úgyhogy a folytatás előtt nézzék meg videón az elkapást és a touchdownt.

Az NFL 100 éves történetének legjobb játéka: Franco Harris és az Immaculate Reception (1972)

Hihetetlen, és még nagyon bonyolult is

A helyzetet több faktor is bonyolította, leginkább Tatum és Fuqua ütközése. Az 1972-ben érvényben levő NFL-szabályok szerint ugyanis egy passzjátéknál csak az volt a jogosult elkapó, aki a támadócsapatból elsőként hozzáért a labdához a passz indítása után. Amennyiben védőjátékos kapott bele a labdába, ez semmissé vált – és pont ez a fő kérdés az Immaculate Reception esetében.

Bradshaw passza a fehér mezes Raiders-védő Tatumról, vagy fekete mezt viselő Fuquáról pattant hátrafelé? Ha Tatumról, akkor minden rendben van, touchdown a játék vége, ha viszont Fuqua ért bele, akkor abban a pillanatban, hogy Harrishez került a labda, le kellett volna fújni a játékot, hiszen ő nem volt jogosult elkapó ebben a helyzetben. (Ezt a szabályt végül 1978-ban eltörölték.)

A kérdés a bírókat is megosztotta – jól látszik, ahogy a pályán még javában tanácskoznak, miközben a Steelers játékosai a vélt győzelmet ünneplik, a nézők pedig kezdik ellepni a pályát.

A pályán, a berohanó nézők között tanácskozó bírók Harris touchdownja után
A pályán, a berohanó nézők között tanácskozó bírók Harris touchdownja után
Fotó: youtube

Egyetlen bíró mutatta csak be a touchdownt jelentő jellegzetes karmozdulatot, az égbe emelt karokat fej felé mutató tenyérrel, a többiek elsőre nem tudták megmondani, mi is történt. Két bíró azt állította, Tatum és Fuqua egyszerre ért a labdához, hárman tartózkodtak, mert nem az ő dolguk volt az eset figyelése, nincs szavuk a kérdésben.

Hogy döntés szülessen, a főbíró Fred Swearingen a Steelers oldalvonala mellett rendszeresített telefonhoz sietett, hogy a sajtólelátón tartózkodó egyik NFL-felügyelővel beszéljen. Ő Art McNally volt, aki egy gyors ismétlés alapján úgy látta, Tatumról pattant le a labda, tehát a touchdown szabályos volt, de ez szóba sem került, Swearingen csak annyit mondott, hogy két bírója szerint touchdown volt, McNally pedig azt válaszolta, akkor így folytassák. Swearingen bemutatta a TD-t, majd 15 perc kellett, mire leterelték a pályáról az azt elözönlő nézőket, hogy az extrapontot jelentő rúgással kialakulhasson a 13-7-es végeredmény.

Bár McNally nyíltan nem foglalt állást, mivel látta visszajátszáson, hogy mi történt, sokan úgy tekintenek az esetre, mint az első NFL-játék, aminek ügyében tévés videó alapján hoztak döntést, feltételezve, hogy McNally elmondta volna, amit tud, ha Swearingenék másképp látták volna a helyzetet.

Már a telefon is összeesküvés-elméleteket szült

A telefonálás kapcsán a Raiders akkori edzője, John Madden az évek múlásával egyre vadabb verzióban tálalta a történteket. Az edzői pályát otthagyva kommentátorként is legendává váló Madden 2002-ben már egy meccs közben úgy emlékezett vissza az 1972-es meccs végére, hogy a bíróknak csak az ítélet megszüléséhez 15 perc kellett, és hát nyilvánvaló, hogy kivel beszéltek a Steelers telefonján előtte.

Több Raiders-játékos pedig úgy tudja, vagy állítólag a pályán úgy hallotta, a bírók a biztonsági személyzet méretéről érdeklődtek, nehogy bajuk legyen a pályára berohanó tömegben, ha esetleg a hazai közönségnek nem tetsző döntésre jutnának Harris touchdownja kapcsán.

A bíróknak végül sikerült rendet tenni, ami után a Steelers elkönyvelhette 39 éves fennállása óta az első sikerét a rájátszásban. Sokkal tovább viszont nem jutottak, az AFC főcsoportdöntőben a végül hibátlan, 14-0-s szezon végén bajnok Miami Dolphins állította meg őket.

Három összeesküvés-elmélet tartja lázban az embereket

Tulajdonképpen 1972 óta folyamatosan foglalkoztatja az embereket, hogy akkor végül is a labda a raiderses Tatumról vagy a steelerses Fuquáról pattant-e le.

A mérkőzés után hét nappal előkerült egy felvétel a Game of the Week című műsorban, amit addig senki nem látott. Sokan azt várták, hogy ez lesz az a kameraszög, amiből majd perdöntő módon kiderül, mi is történt, de nem sokkal több látszott a két új szöget is kínáló felvételen, mint korábban.

Az eredeti tévés közvetítést ezzel a pár kockával kiegészítve sokan a sportvilág, de legalábbis az NFL Zapruder-filmjének nevezik – ez az a nagyjából 26,6 másodperces videó John F. Kennedy 1963-as meggyilkolásáról, amit a legtöbbet elemeztek, és amit a merénylet másnapján a Life magazin 150 ezer dollárért vett meg a videót készítő Abraham Zaprudertől, hátha kiderül belőle valami.

Harris 1972-es elkapásáról több másik videó is volt, de az egyiket egy helyi, pittsburghi tévé készítette, és mivel nem olyan anyag volt, amit állandó jelleggel használtak volna, vagy rávettek mást, vagy kidobták. A másikat az NBC tévétársaság csinálta, ez 1998-ban került elő, és bár ez sem perdöntő, de úgy látszik, mintha Fuqua tényleg nem ért volna a labdához, és az Tatum melléről pattant vissza.

A három, mai napig élő összeesküvés-elmélet közül a leggyakoribbat már említettük: ez azt taglalja, hogy Fuqua hozzáért-e a labdához, vagy Tatumról vágódott-e.

Egy másik elmélet arra próbál (hasztalan) választ kapni, hogy a nagy sebességgel visszafelé pattanó labda érintette-e a földet, mielőtt vagy amikor Harris elkapta azt. A probléma, hogy egyetlen videófelvételen sem látszik teljes terjedelmével a labda, bár a kameraszögek alapján valószínűsíthető, hogy tisztán a levegőben kapta el azt Harris.

A két ügyben egyébként sem Harris, sem Fuqua nem ad egyértelmű választ a rá vonatkozó pillanatra. Harris csak arra emlékszik, ahogy már a kezében van a labda, és azzal fut, előtte minden elég homályos az emlékeiben. Árulkodó lehet persze, hogy még a Steelers akkori irányítója, Terry Bradshaw is azt mondja, hogy ha nem ért volna volna földet a labda, Harris nem titkolózna, de ez már a múlt titka marad örökre.

A harmadik elmélet a touchdown után a pályára rohanó nézők problémáját vizsgálja. A touchdown után azonnal elözönlötték a nézők a pályát, volt, aki a lelátóról a pályára ugorva a lábát is eltörte a 2-2,5 méteres falról lezuhanva. A helyzet olyasmi volt, mint a 2017. februári Super Bowlon, amikor a New England Patriots és az Atlanta meccsén a mindent eldöntő játékot nézték vissza a bírók a hosszabbításban. Hivatalos döntés még nem volt, de a konfetti már repült – szerencsére a videó az eredeti döntést igazolta.

Csakhogy 1972-ben senki nem látta a bírókat, ahogy felmutatják a touchdown jellegzetes kézjelét, a fej mellett egyenesen a levegőbe mutató karokat. Mire a bírók hosszas tanácskozás végén dűlőre jutottak, már óriási embertömeg volt a pályán, akiket szinte lehetetlen lett volna leterelni, vagy ha visszavonják a touchdownt, lincselésbe is fajulhatott volna a mérkőzés – áll a harmadik, közkedvelt összeesküvés-elmélet. Van olyan Raiders-játékos, aki bizton állítja, hallotta, ahogy a bírók azt kérdezik a szervezőktől, hogy mekkora biztonsági személyzet áll rendelkezésre.

(A hangulat olyan lehetett, mint augusztusban a Craiova–Budapest Honvéd Európa Liga-selejtezőn, ahol szintén kulcskérdés lett a bírók biztonsága egy sorsdöntő ítéletnél.)

A CIA igazgatóját sem hagyta nyugodni az ügy

Az eset heves vitákat váltott kis, sőt, vált még ki a mai napig is, még úgy is, hogy az touchdownt megelőző pillanatokról minden elérhető videót képkockáról képkockára kielemeztek. Az elemzők között olyan nevet is találunk a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) korábbi igazgatója, Michael Hayden is, aki minden nyomot megvizsgálva egyébként arra jutott, hogy az elkapás nem volt szabálytalan, Terry Bradshaw passza után Franco Harris volt az első Steelers-játékos, aki a labdához ért, így a touchdown érvényes volt, vagy Fuqua nem ért a labdához.

A kérdéses jelenet talán legjobban kikockázott pillanata. Balra a raiderses Tatum, jobbra a Steelers-játékos Fuqua, a labda pedig már túljutott Fuquán
A kérdéses jelenet talán legjobban kikockázott pillanata. Balra a raiderses Tatum, jobbra a Steelers-játékos Fuqua, a labda pedig már túljutott Fuquán
Fotó: youtube

Hayden erről az NFL filmes részlege, az NFL Films által készített, az Immaculate Receptionről szóló 2012-es dokumentumfilmben beszélt.

A név sokat dobott a legendává váláson

A szeplőtelen fogantatásra utaló szójáték ugyan szinte azonnal a játék után elhangzott, a név tényleges elterjedésére azért várni kellett. Eredetileg Michael Ord, egy Steelers-szurkoló találta ki helyi bárban a meccset nézve. Ord felállt egy asztalra, egy kanállal addig ütögetett egy poharat, amíg rá nem figyelt mindenki, majd kibökte, hogy szeretné, ha innentől kezdve csak Immaculate Receptionként, vagyis szeplőtelen elkapásként hivatkoznának a sorsdöntő touchdownra.

Az elnevezés megtetszett az Ord társaságában tartózkodó Sharon Levoskynak, aki gyorsan betelefonált az egyik helyi műsorközlőnek, Myron Cope-nak, hogy szerinte használnia kellene az elnevezést.

Cope így is tett, a név viszont csak lassan terjedt el, sem a hivatalos összefoglalókba, sem az újsághírekbe nem került be ez a kifejezés. Sőt, igazából majdnem egy év kellett, hogy a média elkezdje azt használni, de végül 1973 szeptemberétől lábra kapott Ord ötlete.

Nem segítette a dolgot azt sem, hogy a Steelerst alapító Art Rooney fia, a csapatnál akkoriban lényegében ki nem nevezett elnökként dolgozó Dan Rooney sokra tartotta a családi és a vallásos értékeket, és nem kedvelte a Jézus fogantatására utaló elnevezést, amire egyfajta szentségtörésként tekintett.

1974-re sikerült meghonosítani az elnevezést, ami utána azonnal országos ismertségre tett szert, ha valaki kimondta, hogy Immaculate Reception, mindenki egyből tudta, hogy miről is van szó. Ez is nagyban közrejátszott ahhoz, hogy a touchdownnal véget értő történelmi megmozdulás jelentősége ekkorára nőtt.

A játék, ami örökre megváltoztatott egy várost

A Pittsburgh Post-Gazette 2012-ben ezzel a felütéssel emlékezett vissza a 40 évvel korábbi eseményekre, és egyáltalán nem túloztak.

Az 1933-ban, még Pittsburgh Pirates néven alapított Pittsburgh Steelers történetének első közel négy évtizede a balszerencséről szólt – minden igyekezetük ellenére sem jött össze a siker szinte semmilyen téren, még úgy sem, hogy 1938-ban az NFL addigi történetének legnagyobb szerződését adták a később az Amerikában az Alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróságba kerülő Byron White-nak.

A Steelers 1947-ben jutott először a rájátszásba, és 1972-ig ez volt az egyetlen alkalom, hogy bármit fel tudtak mutatni. A csapat történetében a vezetőedző Chuck Noll 1969-es kinevezése hozott fordulatot. Noll kiváló szemmel szúrta ki a tehetségeket, a vezetése alatt sorban olyan későbbi legendákat vittek újoncként a csapathoz, mint

  • 1969-ben a később minden idők egy legrettegettebb védőjátékosaként számon tartott „Mean” Joe Greent,
  • 1970-ben a csapattal később négyszer Super Bowl-győztessé és kétszeres Super Bowl MVP-vé váló irányítót, Terry Bradshaw-t, illetve a kiváló védőt, Mel Blountot,
  • 1971-ben a Steelers védelmének alapját egy évtizedig jelentő Jack Hamet,
  • majd 1972-ben történetünk egyik főszereplőjét, a futójátékos Franco Harrist.

Noll legendájához azért az is hozzátartozik, hogy 1974-ben egyetlen draft alatt négy olyan játékost is (Lynn Swann, Jack Lambert, John Stallworth és Mike Webster) kiválasztott, aki később bekerült a Hírességek Csarnokába – hasonlóra azóta sem volt képes senki, de még az is ritka, hogy valaki egyszerre két későbbi Hall of Fame-játékosra bukkanjon. A 1974-es mesternégyes mellett a fentebb említett ötös is bekerült a Hírességek Csarnokába, ami jól mutatja, hogy Noll mennyire erős csapatot rakott össze pusztán a játékosok tehetségének felismerésével.

Noll munkája 1972-re ért be, a Steelers abban az évben fennállása első csoportgyőzelmét szerezte, és mehettek is a rájátszásba, ahol a kor egyik meghatározó csapata, az 1967-70 között sorban négy AFL/AFC-döntőt játszó, 1967-ben azt meg is nyerő Oakland Raiders volt az ellenfelük, és nem kis meglepetésre a feltörekvő pittsburghi csapat meg tudta állítani a régi dinasztiaként számon tartott Raiderst.

A pillanat annyira transzformatív volt a város, a szurkolótábor és a csapat életében, hogy a touchdownnak emléket állító kiállításrész központi szerepet foglal el a város történtei múzeumában – amellett, hogy egy életnagyságú szobor is készült Franco Harrisről az elkapás pillanatában, Harris akkori cipői, a touchdownt hozó labda, de még a pittsburghi pálya műfűborításának eredeti darabja is a falra került.

Ugródeszka a másik oldalnak is

A Raiders vezetőedzője, a csapatot 1978-ig irányító John Madden sosem tette túl magát az eseten, ami szerinte minimum egyértelmű bírói hiba volt. Madden a következő években kőkeményen sulykolta játékosaiba, hogy micsoda gyalázat történt 1972 karácsonya előtt két nappal, aminek meg is lett az eredménye: egyrészt 1976-ban Super Bowlt nyertek, másrészt a Steelers elleni meccset követő évtizedben senki nem nyert annyi meccset az NFL-ben, mint a Raiders.

Madden ugyan 1978-ban vátozott a csapattól, de Tom Flores vezetésével 1980-ban és 1983-ban is Super Bowl-győzelmet ünnepelhettek.

Egyetlen ember tudja az igazságot

A touchdown érvényességével kapcsolatban a döntő mozzanat az, hogy hozzáért-e a labdához az irányító Bradshaw eredeti célpontja, John „Frenchy” Fuqua. Fuqua a már említett dokumentumfilmben, illetve számtalan más alkalommal is csak annyit mondott, hogy

talán igen, talán nem, és hogy ő az egyetlen, aki tudja az igazságot arról, kit érintett előbb a labda, de ezt sosem fogja elárulni.

Ez egyébként nem meglepő ismerve az egykori futójátékos Fuqua elég extravagáns természetét. A Frenchy becenév Fuqua saját maga által választott becenevére eredeztethető vissza, előszeretettel hívatta magát a francia grófnak (The French Count), a furcsa név mellett pedig furcsa öltözködéssel is igyekezett kitűnni a tömegből. A harsány, látványos ruhái mellett kedvelt kiegészítője volt az olyan magas talpú platformcipő, aminek sarkát átlátszó műanyagból készíttette el, ebbe pedig az aznapi ruhájához illő színű egzotikus halat tett víz kíséretében.

A most 72 éves Fuqua az NFL-ből visszavonulva hivatásos szónok lett, a beszédeibe szinte kivétel nélkül beleszövi valahogy az 1972-es esetet, elég gyakran azt ígérve, hogy aznap lesz a nagy pillanat, amikor végre elmondja, hogy mi is történt. Valószínűbb persze, hogy viszi az igazságot a sírba, de még ha el is mondaná, mi is történt. a két szurkolótábornak mindegy lenne. A Steelers oldalán szentül hiszik, hogy égi jel volt a csapat sikerkorszakának indítására a csodás, természetesen szabályos elkapás, míg a Raidersnél a másik állítás áll megdönthetetlen módon: Fuqua a védő előtt hozzáért a labdához, és szabálytalan touchdown, illetve rossz ítélet született.

Bármelyik oldalt is nézzük, a következő évtized alapján mindkét csapat a lehető legjobban jött ki az 1972. december 23-i mérkőzésből, és két, egymással versengő, a maguk főcsoportjában meghatározó csapat jött létre. Az Immaculate Reception utáni 11 szezonból háromszor a Raiders, négyszer a Steelers képviselte az AFC főcsoportot a Super Bowlban. Ha így vesszük, tényleg az Immaculate Reception a legnagyobb, de mindenképp legnagyobb hatású játéka az NFL 100-es történetének.

A főszereplő Harris is erre mutatott rá:

Bár a 70-es évek tele voltak különleges pillanatokkal, ez az egy kiemelkedik közülük. Annyi minden kapcsolódik hozzá, a pályán történt bizonytalanságok, a vitás események, ahogy az emberek kötődnek hozzá, ahogy az elnevezés született, ahogy a végén a bírók tanácskoznak, majd aztán a megőrülő szurkolók, ettől annyira kiemelkedő ez a játék, főleg, hogy ráadásul pont karácsony előtt volt.

Meglepően sok modern játék a top 10-ben

  1. Franco Harris és az Immaculate Reception, 1972, Oakland Raiders–Pittsburgh Steelers
  2. A 49ers-játékos Dwight Clark elkapása Joe Montana passzából, más néven Az Elkapás. 1982, Dallas Cowboys–San Francisco 49ers
  3. A New York Giants-elkapó David Tyree sisakos elkapása a Super Bowl XLII-ben a New England Patriots ellen, 2008
  4. A Tennessee Titans és a Music City Miracle, minden idők egyik leghíresebb visszahordása, aminél a titanses Frank Wycheck oldalpasszából Kevin Dyson szerzett 75 yardos touchdownt 2000-ben a Buffalo Bills elleni playoffmeccs utolsó másodperceiben.
  5. A Patriots-védő Malcolm Butler Super Bowl-győzelmet érő labdaszerzése a Super Bowl XLIX-ben, 2015, New England Patriots–Seattle Seahawks.
  6. A Steelers-elkapó Santonio Holmes Super Bowl-győzelmet érő elkapása a Super Bowl XLIII-ben, 2009, Pittsburgh Steelers–Arizona Cardinals.
  7. A Steelers-védő James Harrison 100 yardos interceptionből szerzett touchdownja a Super Bowl XLIII-ben, 2009, Pittsburgh Steelers–Arizona Cardinals.
  8. A Packers-irányító Bart Starr legendás 1 yardos futása az 1967-es NFL-döntőben, a később a hideg időjárás miatt Ice Bowl-nak keresztelt Dallas Cowboys elleni mérkőzésen.
  9. A Minnesota Vikings hatalmas, 61 yardos passzjátéka, amivel megverték a 2017-es szezon rájátszásában a New Orleans Saints csapatát. A passzt Case Keenum dobta Stefon Diggsnek.
  10. A Super Bowl LII-on a Philadelphia Eagles által szerzett trükkös touchdown a New England Patriots ellen.


  • Vennék
  • Hírek