Végre bejött a legőrültebb trükk az NFL-ben

2019.12.02. 08:47

Több fontos helycsere is jött az NFL 13. fordulójának eredményei után, de a vasárnapi játéknap nem csak a végeredmények, hanem a Miami Dolphins trükközése miatt is emlékezetes volt.

Ne maradjon le semmiről!

Kezdjük is ezzel a fordulóból: a Dolphins azt a trükköt vette elő, aminek verziójával az Indianapolis Colts négy éve, az egyetemi bajnokságban szereplő Indiana Hoosiers pedig két hete égett be csúnyán. A Dolphins a gólvonal közelében verte át csúnyán az ellenfél Philadelphia Eaglest azzal, hogy egy trükkös játéknál a rúgójátékost és a puntert is a pályán hagyták.

A Dolphins a gólvonaltól egy yardra próbálkozott negyedik kísérlettel, és azzal, hogy a kickert és a puntert is beküldték, azt akarták elhitetni az ellenféllel, hogy majd rúgójátékra állnak fel, vagy ha másra is állnak fel eredetileg, majd rúgásra váltanak vissza. Csakhogy nem ez történt, hanem a lehető legjobban megvariáltak mindent. Középen maradt a long snapper, mögötte az a punter, akinek a mezőnygólnál a rúgójátékos előtt kellett volna tartania a labdát. Az irányítóként felálló punter jobbján négyen, a balján öten sorakoztak, azt mutatva, hogy majd valamelyik szélre mehet egy elkeseredett passz. Az Eaglesből ketten azért biztosítottak, nehogy olyan középső futás legyen, amivel négy éve a Colts felsült.

A Miami trükkje viszont itt még csak közeledett a csúcshoz, az irányítóként felálló punter elindult balra, majd mielőtt még a védők elérték volna, az utolsó pillanatban előrepöccintette a labdát, nem másnak, mint a védők mögé betörő rúgójátékosnak. Ezzel Matt Haack és Jason Sanders a forduló leglátványosabb játékát hozták össze.

A touchdownt követő extra ponttal átvette ugyan a vezetést a Miami, de a félidőben így is 21-14-re ment az Eagles, igaz, a végén a Dolphins nagyot hajrázva 37-31-re nyert, vagyis tényleg nagyon kellett a trükközés miatt szerzett plusz négy pont.

A forduló rangadóján, a San Francisco 49ers és a Baltimore Ravens meccsén a hazai pályán játszó Ravens nyert 20-17-re. A Super Bowl XLVII visszavágóján – amit egyébként az idei Super Bowl párosának is várnak – az egész szezonban kiválóan játszó Ravens-irányító Lamar Jackson inkább futásban jeleskedett, 105 passzolt yardja mellett 101 futott yardja volt, mindkét kategóriában gyűjtött egy-egy touchdownt. A Ravens védelme jól korlátozta az ellenfél irányítóját, Jimmy Garoppolót, és bár a futó Raheem Mostertnek 146 yardot engedtek, végül nyerni tudtak.

Győzelmével a Ravens átvette a vezetést az AFC főcsoportban, de ehhez kellett az is, hogy az eddigi első helyett New England Patriots kikapjon a Houston Texans elleni idegenbeli meccsén. A Patriotsnál súlyos betegséghullám miatt több fontos játékos is hiányzott, de így is szorossá tudták tenni a meccset egy nagy második félidei hajrával. Tom Brady ezúttal 300 yard fölé, 3 touchdownig és egy interceptionig jutott, de ez is kevés volt ahhoz, hogy felálljanak a 28-9-es hátrányból a negyedik negyedben.

A Houston utolsó pontszerzése trükközésből jött, több labdaátadás után az elkapó DeAndre Hopkinsszal akartak touchdownt futtatni, de előtte elfogyott a hely a jobbszélen, így visszaadta a labdát eredetileg indító irányítónak, Deshaun Watsonnak, aki nagy vetődéssel szerzett touchdownt.

Megszerezte szezonbeli első győzelmét a Cincinnati Bengals, ami meglepően simán, 22-6-ra verte otthon a New York Jetset. A győzelem ellenére továbbra is nekik van a legnagyobb esélyük az utolsó helyen zárva megszerezni a 2020-as draft első választási jogát, de a New York Gaintsnek is csak két győzelme van, szóval elég nagy csata lehet köztük majd az utolsó helyért.

Eredmények, 13. játékhét

  • Arizona Cardinals-Los Angeles Rams 7-34
  • Denver Broncos-Los Angeles Chargers 23-20
  • Kansas City Chiefs-Oakland Raiders 40-9
  • Detroit Lions-Chicago Beras 20-24
  • Dallas Cowboys-Buffalo Bills 15-26
  • Atlanta Falcons-New Orleans Saints 18-26
  • Baltimore Ravens-San Francisco 49ers 20-17
  • Indianapolis Colts-Tennessee Titans 17-31
  • Cincinnati Bengals-New York Jets 22-6
  • Miami Dolphins-Philadelphia Eagles 37-31
  • New York Giants-Green Bay Packers 13-31
  • Pittsburgh Steelers-Cleveland Browns 20-13
  • Carolina Panthers-Washington Redskins 21-29
  • Jacksonville Jaguars-Tampa Bay Buccaneers 11-28
  • Houston Texans-New England Patriots 28-22
  • kedden játsszák: Seattle Seahawks-Minnesota Vikings