Punterből lett szupersztár az NFL-válogatón

2020.02.28. 11:38

Hiába vizsgálják szinte mikroszkóp alatt az NFL-csapatok játékosmegfigyelői és a média az egyetemi amerikaifutball-bajnokság játékosait, az NFL-draftot megelőző válogatón, a combine-on évről évre felbukkannak olyan tehetségek, akik váratlan teljesítményükkel kerülnek a figyelem középpontjába. Egy éve ez az izomkolosszus DK Metcalf volt, aki azóta a Seattle Seahawksban is bevált, idén viszont némi meglepetésre egy punter lett a fizikai felmérők eddigi legnagyobb sztárja, Michael Turk ugyanis 25-ször nyomott bele a fekvenyomó padon a 102 kilós súlyba.

Ne maradjon le semmiről!

A punterek esetében nem feltétlenül beszédes a felsőtestben rejlő erő, ezért is lehet, hogy Turk egyedüli rúgójátékosként vállalta be a fekvenyomást, ahol aztán komoly meglepetést is okozott.

Az Arizona State punterétől látott 25-ös teljesítményt érdemes kontextusba helyezni: egyetlen tight end volt csak erősebb nála, történelmi viszonylagban nézve pedig olyan jelenlegi kiváló NFL-játékosokat nyomott le, mint Frank Clark, Jadeveon Clowney, DeMarcus Lawrence, Devin White, Chandler Jones, vagy épp Michael Bennett.

Turk a legutóbbi szezonban 59-szer puntolt, a leghosszabb rúgása 75 yardos volt, 20 rúgása pedig 50 yardnál is messzebbre szállt. A nagybátyja, Matt Turk 17 szezonon át volt punter az NFL-ben.

5 századon múlt a rekordbeállítás

Az Alabama elkapója, Henry Ruggs nagyon fogadkozott a combine előtt, hogy a 40 yardos sprinten megdönti majd az eddigi rekordot, John Ross 2017-ben elég 4,22 másodperces futását, ám ez végül ha csak egy hajszál híján is, de nem sikerült neki. Ruggs 4,27 másodperc alatt futotta a 40 yardot, vagyis 5 századdal elmaradt a csúcstól, de így is messze az eddigi leggyorsabb az idei válogatón, a második helyen ugyanis 4,35 másodperces futással jön mögötte Quez Watkins.

Szintén a sebességével tűnt ki egy másik elkapó, még úgy is, hogy több mint két tizeddel lassabb volt Ruggsnál: a Notre Dame egyetem elkapója, Chase Claypool 4,42 másodperc alatt futott 40 yardon, ami azért különleges, mert Claypool 193 centi magas és 108 kiló (összehasonlításképp Ruggs 180 centi és 85 kilós). Claypool ezzel a második játékos lett a combine-ok történetében, aki 106 kilónál nehezebben 4,45 másodpercnél gyorsabb volt 40 yardon, az eddigi egyetlen ilyen játékos a NFL történetének egyik legjobb elkapója, Calvin Johnson volt.



  • Hírek
  • Csok