Megvan Tom Brady új csapata

2020.03.20. 14:13

Több napos várakozás után végül pont került a hatszoros Super Bowl-győztes irányító, Tom Brady ügyére – a Patriotstól saját döntéséből, 20 év után távozó irányító aláírt a Tampa Bay Buccaneershez, jelentette be a csapat. Az irányító két évre írt alá a tampai csapathoz, fizetése 50 millió dollár lesz, a teljes részt garantálják neki, tehát bármi történik, megkapja az 50 milliót.

Ne maradjon le semmiről!

Brady kedden jelentette be, hogy nem marad annál a Patriotsnál, amivel hat bajnoki címet nyert, és inkább új kihívást keres karrierje végére. A 42 éves irányító elsősorban erősebb csapatot szeretett volna maga köré, különös tekintettel az őt védő támadófalra, és még inkább a passzjátékban bevethető fegyverekre.

Tampában mindkettőt megkapja – a Buccaneers támadófala a hetedik legjobb volt a 2019-es szezonban a Pro Football Focus értékelése alapján, a passzjátékban pedig kategóriákkal jobb célpontokat kap, mint akikkel a Patriotsnál folytathatta volna. Chris Godwin és Mike Evans talán az egész NFL legjobb elkapópárosa, akiket Breshad Perriman is jól kiegészít mellettük pedig ott van két remek tight end, OJ Howard és Cameron Brate is.

Brady keddi bejelentése után szinte biztosra lehetett venni, hogy a Tampa Bay lesz az új csapata (két korábbi kérő, a Tennessee Titans és a Las Vegas Raiders korábban kiszálltak a versenyből, amikor más irányítóval állapodtak meg, a Los Angeles Chargers pedig sosem volt igazán képben), ám mégis csak pénteken lett hivatalos a megállapodás.

Ez részben az Egyesült Államokat is sújtó koronavírus-járvány miatt lett így. Az NFL ugyan nem állt le teljesen, de a csapatoknak megtiltották az ország keresztbe kasul átszelését, így időbe telt, mire olyan, Brady számára elérhető orvost találtak, aki a játékos és a csapat igényeinek is megfelelt, hogy az irányító áteshessen a kötelező vizsgálatokon. Erre végül csütörtökön és pénteken került sor, ami után bejelentették a szerződést.

Brady igazolása nemcsak azért fontos, mert az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó szereplő volt az idei szabadügynök-piacon, hanem azért, mert elég sok támadójátékos kivárt erre a pillanatra, hogy utána beajánlja magát a Tampának, hogy Bradyvel játszhasson. Így most már végleg felpöröghet a piac.

Brady szerződésével együtt 16 játékos kapott eddig 40 millió dollárnál nagyobb értékű szerződést az idei átigazolási időszakban, íme a tíz legértékesebb:

  1. Byron Jones (CB), 5 év, 82,5 millió dollár a Miami Dolphinstól,
  2. Robert Quinn (DE), 5 év, 70 millió dollár a Chicago Bearstől,
  3. Tedd Bridgewater (QB), 3 év, 63 millió dollár a Carolina Pantherstől,
  4. Joe Schobert (LB), 5 év, 53,75 millió dollár a Jacksonville Jaguarstől,
  5. D.J. Reader (DT), 4 év, 53 millió dollár a Cincinnati Bengalstől,
  6. Kyle Van Noy (LB), 4 év, 51 millió dollár a Miami Dolphinstól,
  7. Tom Brady (QB), 2 év, 50 millió dollár a Tampa Bay Buccaneerstől,
  8. Dante Fowler Jr. (LB), 3 év, 45 millió dollár az Atlanta Falconstól,
  9. Halapoulivaati Vaitai (OG), 5 év, 45 millió dollár a Detroit Lionstól,
  10. Graham Glasgow (OG), 4 év, 44 millió dollár a Denver Broncostól,

Az igazolások mellett több jelentősebb csereügylet volt,

  • a Philadelphia Eagles két draftválasztásért (egy 3. és egy 5. körös) szerezte meg a cornerback Darius Slayt a Detroit Lionstól,
  • a Chicago Bears egy 4. körös választásért kapta meg a korábbi Super Bowl-győztes irányítót, Nick Folest a Jacksonville Jaguarstől,
  • a Minnesota Vikings összesen négy draftválasztásért (benne egy idei 1. körös) vált meg az elkapó Stefon Diggstől, aki még egy választási joggal együtt került a Buffalo Billshez,
  • az Indianapolis Colts az idei 13. draftválasztásért szerezte meg a San Francisco 49erstől a védő DeForest Bucknert,
  • a Baltimore Ravens csere útján szerezte meg a Jaguarstől a védő Calais Campbellt, és így vált meg a tight end Hayden Hursttől, aki az Atlanta Falconshoz került,
  • az Arizona Cardinals pedig akciós áron kapta meg a liga talán legjobb elkapóját, DeAndre Hopkinst, akiért egy futójátékost (David Johnson) és két választási jogot (idei 2. és 2021-es 4. körös) adtak a Houston Texasnnak, cserébe viszont kaptak egy 2021-es 4. körös választást is.