Majdnem amputálni kellett a lábát, de két év és 17 műtét után visszatért az NFL-sztár
További 120 yard cikkek
-
Több mint 1000 milliárd forintot költöttek el egy este alatt
- Vérfertőzéssel és nemi erőszakkal vádolják az NFL korábbi sztárját
- Több ezer milliárd forint forog kockán, mégsem tudják magukat komolyan venni
- Fojtogatás: családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe a sztársportolót
- Újabb hét nő vádolta meg szexuális visszaéléssel a Super Bowl-győztes sportolót
Az olyan inspiráló történetekre, mint amilyen Alex Smithé, mindig szükség van, 2020-ban meg pláne. A Washington irányítója 2018 novemberében szörnyű sérülést szenvedett a Houston Texans ellen, jobb lábában minden eltört a bokája és a térde között, ami csak eltörhet, ráadásul a műtét után elfertőződött a seb, és húsevő baktérium támadta meg. Az eredeti operációt további 16 követte, a bal combjából ültettek át bőrszövetet, valamint majdnem egy évig merevítőt kellett hordania. A komplikációk miatt az is felmerült, hogy térd fölött amputálni kell a lábát, de az irányító nem egyezett bele.
Az viszont egészen biztos volt, hogy véget ért a pályafutása, hiszen közeledett a 35-höz, ráadásul egy ilyen sérülés után nem sokan térnek vissza, pláne úgy, hogy fertőzés miatt még az életük is veszélybe kerül.
Smith azonban nem nyugodott bele a sorsába, egyetlen cél lebegett a szeme előtt: újra pályára lépni az NFL-ben. A csodával határos gyógyulás és a rengeteg befektetett munka meghozta gyümölcsét, júliusban megkapta az engedélyt az orvosoktól. Csak harmadik számú irányítókét számított rá Ron Rivera, de mivel Dwayne Haskins eddig csapnivalóan játszott, ezért őt a Los Angeles Rams elleni meccsre már nem is nevezte a vezetőedző, helyette Kyle Allen kezdett. Ő viszont megsérült a második negyedben, így a 693 nap után először aktív státuszú Smithnek végre eljött az ideje, ráadásul a családja is szemtanúja lehetett a nagy pillanatnak.
Alex Smith’s family giving him a standing ovation as he takes the field for the first time is nearly two years is everything 👏👏 pic.twitter.com/HYecOJBloN
— Field Yates (@FieldYates) October 11, 2020
Más kérdés, hogy ezen a Washingtonon ő sem tudott segíteni, a csapat a második félidőben összesen –6 (!) yardot tett meg támadásban, Smitht hatszor sackelték, ebből Aaron Donald, a liga legfélelmetesebb játékosa egymaga hármat vállalt. De legalább Smith hamar átesett a tűzkeresztségen.
Sajnos alig pár órával később a Dallas Cowboys kiváló formában lévő irányítója, Dak Prescott kísértetiesen hasonló sérülést szenvedett el egy futásnál, a képsorokon egyértelműen lehet látni, hogy eltört a bokája, és alighanem hosszú felépülés vár rá is, remélhetőleg komplikációk nélkül. Az első műtéten már túl is esett, amely a hírek szerint jól sikerült.
A videót csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
Helyette Andy Dalton állt be, de nem ő, hanem a futó Ezekiel Elliott és a rúgó Greg Zuerlein vezették győzelemre a csapatot a New York Giants ellen. Utóbbi ezzel a mezőnygóllal, szó szerint.
ZUERLEIN FOR THE WIN. #DallasCowboys #NYGvsDAL pic.twitter.com/VBBTtyOUJ7
— NFL (@NFL) October 11, 2020
A Cowboysban továbbra is fantasztikusan játszik az újonc elkapó, CeeDee Lamb, aki az NFL történetében másodikként érte el azt a bravúrt, hogy első öt meccsének mindegyikén legalább 5-5 elkapást jegyzett.
Az újonc wide receiverekről szólt a pennsylvaniai derbi, azaz a Pittsburgh Steelers–Philadelphia Eagles-csata is. Előbbinél Chase Claypool összesen négy touchdownt (három elkapott, egy futott) szerzett, ez eddig rajta kívül mindössze két elsőévesnek sikerült egy meccsen. A túloldalon Travis Fulgham teljesítményét érdemes kiemelni, akinek október 3-ig még szerződése sem volt. Ekkor hívta fel őt a Philly a gyakorlócsapatból (korábban két együttesnél is csak odáig jutott), másnap pedig győztes touchdownnal jelentkezett. A Steelers ellen sem rajta múlt a siker, 10 elkapásból 152 yardot és egy TD-t szerzett, nem is olyan rossz ez valakitől, akit eddig minden NFL-csapat levegőnek nézett.
Have a DAY, @TravisFulgham!
— NFL (@NFL) October 11, 2020
Fulgham's TD brings the @Eagles within 2. #FlyEaglesFly
*: #PHIvsPIT on FOX
*: NFL app // Yahoo Sports app: https://t.co/BGCKhfX8uY pic.twitter.com/gX4On88jNI
De nem az övék, hanem egy rutinos játékosé, Jarvis Landryé volt a nap elkapása, aki a védője hátáról szedte össze Baker Mayfield passzát:
Jarvis catches it off the back of the defender * @God_Son80
— NFL (@NFL) October 11, 2020
*: #INDvsCLE on CBS
*: NFL app // Yahoo Sports app: https://t.co/EaI7PvMdjg pic.twitter.com/HU2OQJK8Wd
Az ő remek játékának is köszönhetően a Cleveland öt forduló után 4–1-gyel áll, ilyen rajtot utoljára Bill Belichickkel vett a csapat még 1994-ben.
Szintén kiválóan rajtolt a Seattle Seahawks, amely mind az öt eddigi mérkőzését megnyerte, ez a klub történetének legjobb szezon eleji sorozata. Most a Minnesota Vikings volt az áldozat, amely hiába vezetett 13–0-ra, valamint 26–21-re, az utolsó szó 15 másodperccel a vége előtt Russell Wilsoné és DK Metcalfé volt.
4TH AND GOAL. RUSS TO DK. GO-AHEAD TD. #Seahawks
— NFL (@NFL) October 12, 2020
*: #MINvsSEA on NBC
*: NFL app // Yahoo Sports app: https://t.co/fJGRlSb2nV pic.twitter.com/Q5lJL01KsV
Russell egyelőre MVP-formában játszik, nem úgy, mint a tavalyi díjazott Lamar Jackson, igaz, a Ravens így is menetel egyelőre. Jackson lábon továbbra is verhetetlen, még a játékvezetőt is sikerült beültetnie a hintába.
Elszenvedte idei első vereségét a címvédő Kansas City Chiefs, amely ráadásul egy igazi pisztolypárbajt veszített el a Las Vegas Raidersszel szemben 40–32-re. Patrick Mahomes 340 yardja, 2 touchdownja és egy interceptionje mellett egy ilyet is bemutatott.
The angle of this @PatrickMahomes throw. 😳
— NFL (@NFL) October 11, 2020
📺: #LVvsKC on CBS
📱: NFL app // Yahoo Sports app: https://t.co/BGCKhfX8uY pic.twitter.com/69BciOxPMt
Az Atlanta Falcons vezetőségénél a Carolina Panthers elleni vereséggel betelt a pohár, és nemcsak Dan Quinn vezetőedzőt, hanem Thomas Dimitroff általános igazgatót is menesztették.
NFL, 5. játékhét:
Kansas City Chiefs–Las Vegas Raiders 32–40
San Francisco 49ers–Miami Dolphins 17–43
Dallas Cowboys–New York Giants 37–34
Seattle Seahawks–Minnesota Vikings 27–26
Pittsburgh Steelers–Philadelphia Eagles 38–29
Atlanta Falcons–Carolina Panthers 16–23
Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals 27–3
Houston Texans–Jacksonville Jaguars 30–14
New York Jets–Arizona Cardinals 10–30
Washington Football Team–Los Angeles Rams 10–30
Cleveland Browns–Indianapolis Colts 32–23
csütörtökön játszották:
Chicago Bears–Tampa Bay Buccaneers 20–19
hétfőn játsszák:
New Orleans Saints–Los Angeles Chargers
Tennessee Titans–Buffalo Bills
A New England Patriots–Denver Broncos mérkőzést elhalasztották.
Rovataink a Facebookon