Visszaadta egy város hitét, királyként vonult el a naplementébe

Űrszámok – olyanokat ért el, amire senki sem volt képes

Drew Brees pályafutása során 80 358 yardot passzolt az alapszakaszban, amivel vezeti a liga örökrangsorát. Ő volt az a játékos, akinek a legkevesebb mérkőzés kellett az 50 000 (183), a 60 000 (215) és a 70 000 (248) passzolt yard eléréséhez, és az egyetlen, aki 80 000-ig eljutott.

A liga történetében 12 alkalommal fordult elő, hogy valaki legalább 5000 yardot passzolt egy idényben, ebből öt fűződik a nevéhez, rajta kívül senkinek sem sikerült egynél többször eljutnia eddig!

Kétszer is az Év támadójának, 2006-ban az Év emberének választották meg, hatszor volt az idény legpontosabb irányítója, hétszer volt az övé a legtöbb passzolt yard, négyszer a legtöbb touchdown. Kétszer volt a legjobb az ő irányítómutatója, 571 TD-passzával a második helyen áll az örökranglistán.

A 7142 pontos átadása rekordnak számít, 67,7 százalékos passzpontossága csak Deshaun Watson 67,8-as mutatója mögé szorul, övé volt egy idényen belül a legjobb passzolási százalék (74,4), ő passzolt a legtöbb egymást követő mérkőzésen touchdownt (54), övé volt az egy meccsen bemutatott legjobb passzolási százalék (96,7).

Hiába minden, sosem tartották a legjobbnak

Ezek alapján joggal gondolhatnánk, hogy sorban állnak az elismerések a neve mellett, de hiába volt ő az év irányítója 2006-ban, érte el 2008-ban 24 év szünet után csupán második játékosként az 5000 yardos határt, állított fel rekordot 5476-tal 2011-ben, vagy volt a legjobb irányítómutatója 2009-ben és 2018-ban is, egyszer sem kapta meg az Év legértékesebb játékosának járó MVP-címet.

A 2006-os idényben volt csapattársa LaDainian Tomlinson (róla még lesz szó) NFL-rekordot érő 28 touchdownt futott, volt mellette 1815 futott és 508 elkapott yardja, valamint három elkapott és két passzolt(!) hatpontosa is, a San Diego Chargers pedig 14–2-vel a liga legjobbjaként zárt. LT-nek 44, Breesnek csupán négy voksa volt.

A 2009-es kiírásban a legtöbb pontot és yardot szerző Saints támadósorát vezetve a ligaelső Indianapolis Coltsot irányító Peyton Manning mögé rangsorolták – jócskán (39,5–7,5), a döntőben aztán jött a nemes „bosszú” (erről szintén beszélünk még).

A 2011-es remeklése két szavazatra volt elég a Green Bayjel 15–1-es mérleggel záró Aaron Rodgers (4643 passzolt yard, 45 TD, 122,5-ös irányítómutató-rekord) mögött, a 2018-as idényben pedig egyéni legjobbja, a kilenc első helyes szavazat is karcsúnak bizonyult Patrick Mahomes (5097 yard, 50 TD) 41-ével szemben.

Négy második helye viszont legalább rekord – ha már az első egyszer sem jött össze.

Sportolói család, nagyapja harcolt a világháborúban

Drew Brees 1979. január 15-én, Dallasban látta meg a napvilágot ügyvéd édesapja és édesanyja első gyermekeként. Brees felmenői egyaránt sportoltak korábban, apja kosarazott, anyja atletizált, de anyai nagybátyja például egyetemi sztárirányító, anyai nagyapja pedig neves futballedző volt – korábban pedig harcolt az okinavai csatában, amely 1945 júniusában a szövetségesek győzelmével ért véget. Drew hétéves korában szülei elváltak, és megosztoztak a gyerekek felügyeleti jogán, ami rendkívül nehéz időszakot hozott hősünk életében, ennek következtében viszont igen szorossá vált a kapcsolata két évvel fiatalabb öccsével, Reiddel. Később apja újabb házasságából született egy féltestvére, Audray.

Egészen a középiskolás koráig nem foglalkozott a kontakt futballal, sokoldalúságát baseballban és kosárlabdában is igyekezett hasznosítani, olyannyira, hogy azt fontolgatta, hogy utóbbival szeretne foglalkozni az egyetemen. Egy súlyos térdsérülés után végzős évében a helyi bajnokság legértékesebb játékosának választották meg, miután hibátlan mérleggel vezette sikerre csapatát. Utolsó évében 3528 yardot és 31 TD-t passzolt, a gimis karrierjét pedig 28 sikerrel és egy döntetlennel zárta, mégsem tudta felhívni magára a nagyobb texasi egyetemek figyelmét.

Egyetemi rekordhalmozó

Csupán két ösztöndíjajánlatot kapott, végül a jobb oktatás miatt a Purdue-ra esett a választása, ahol ipari menedzsmentből diplomázott. Gólyaként még rendkívül kevés lehetőséget kapott, de másodévesen már ő lett a kezdő a sokelkapós felállást favorizáló edzőnél, utolsó két évében pedig az együttes kapitánya volt. Lehetősége lett volna már a 2000-es játékosbörzére is kijönni, de ő a tanulmányai befejezése érdekében visszament az egyetemre, és az Ohio State és a Michigan drámai legyőzésének köszönhetően a Purdue 1967 óta először végzett a konferenciája élén – hármas holtversenyben. Az 1999-es Heisman-választáson a negyedik, egy évvel később a harmadik legjobb egyetemi játékos lett.

Főiskolai pályafutása során 19 sulirekordot állított fel, 13 konferenciacsúcsot döntött meg, és két NCAA-rekord birtokosa volt, egy 99 yardos TD-passzával, valamint az egy meccsen bemutatott 83 passzkísérletével. A 11 792 passzolt yardja, 90 TD-passza is a Big Ten legjobbja volt, részben róla nevezték el a 2011-ben életre hívott év irányítója díjat (Griese–Brees), amelyet a konferencia legjobbja kap meg. 2009-ben iskolája „halhatatlanjai” közé választották be.

Egy kör pihenő, legendás Chargers-draft

A 2001-es játékosbörzén a San Diego Chargers rendelkezett az 1/1-es választási joggal, a mindenki által első kiválasztottnak várt Michael Vicket viszont passzolta a kaliforniai csapat, és inkább cserélt az Atlantával, az érte többek között érkező 1/5-ön a Hírességek Csarnokába beválasztott futó, LaDainian Tomlinson jött, a 2. kör első húzásával pedig a csupán 184 centi magas, nem túl atletikus Brees érkezett. Amikor egy draft alatt két „halhatatlant” húzol, akkor azért általában jól végzed a munkád. De ebből mégsem a Chargers profitálhatott végül.

Döcögős kezdés, érkezett az utód, megtáltosodott

Az első évében Doug Flutie cseréjeként csupán egy meccsen jutott szóhoz, de 2002-ben már megnyerte a kezdő posztot, és úgy tűnt, minden remek, hiszen az első hét meccs után 6–1-gyel állt az együttes. Utána azonban jött egy törés, csupán 8–8 lett az idény vége, a vesszőfutás pedig tovább tartott, 2003-ban 1–7-tel indított a Chargers, Brees pedig a padon találta magát. Az év végére visszaállt, de a 11 meccsen jegyzett 2108 passzolt yard, 11 TD-passz és 15 interception nem volt fényes mutató, a San Diego pedig újra 1/1-es lett.

Ezzel pedig ki is választották Eli Manninget, aki közölte, hogy nem igazán vonzza a San Diegó-i piac, úgyhogy vele ne számoljanak, így egy csere keretén belül az 1/4-es Philip Rivers került ide (sok egyéb mellett választási jog mellett).

Ezen a drafton is belenyúlt a tutiba a Chargers, hiszen összesen öt, később Pro Bowlba jutó játékost draftolt, Brees pedig új életre kelt, 11–4-es mérleget hozott össze kezdőként, 27 TD-passzára csak 7 interception jutott, 104,8-as irányítómutatója pedig 2009-ig egyéni csúcsot eredményezett – no meg az Év visszatérője címet.

Egy évre visszahívta a Chargers, majd sérülése után lemondott róla

A Jets elleni playoffzakó után az együttes franchise taget tett lejáró szerződésű játékosára, akit nem cserélt végül el, így az új idényben is ő volt a kezdő, itteni karrierje legjobbjának számító 3576 yardig jutott, az utolsó fordulóban viszont rendkívül súlyos vállsérülést szenvedett, ami után még a pályafutása is veszélybe került.

A Chargers ajánlott neki egy ötéves, 50 millió dolláros szerződést, ebből viszont csupán kétmillió volt az első éves alapfizetése, és főleg teljesítményhez kötött ösztönzők révén juthatott volna a pénzéhez. Miután a San Diego nem javított ajánlatán, Brees új ajánlatok után nézett.

A Miaminál nem bíztak a felépülésében, New Orleans köszönte

A Saints mellett a Dolphins volt a másik esélyes, a floridai együttesnél viszont tartottak tőle, hogy a vállsérülése miatt sohasem lesz régi az alacsony játékos, és végül inkább a háromszoros Pro Bowl-szereplő Daunte Culpepperért cseréltek a Delfinek – hogy aztán a sérülése miatt négy meccs jöjjön össze neki Miamiban...

A New Orleans mindenesetre köszönte, hat évre 60 millióért szerződtette, a többi pedig már történelem.

A porig rombolt várost élesztették újjá, az Év embere lett

A 2005-ös Katrina hurrikán (holtversenyben) minden idők legnagyobb amerikai anyagi kárát okozva tombolt a környéken, többek között a Saints idényére is rányomta a bélyegét, hiszen saját otthonában nem léphetett pályára, és csupán három győzelmet aratott a New Orleans.

A szurkolóknak kellett valami, amibe kapaszkodni tudtak, a Saints Sean Payton vezetőedző és Drew Brees irányító elhozásával próbálkozott – 15 év távlatából nézve a liga egyik ikonikus duóját megszerezve kijelenthető, óriási sikerrel tették a New Orleans-iak!

Rögvest első évben 4418 yardig jutott, 10–6-os mérleggel a Saints a konferencia második legjobbja lett, a Rams legyőzése pedig rögvest NFC-döntőt jelentett, más kérdés, hogy ott a Bears könnyedén legyőzte a New Orleans-iakat. Breest a 2006-os idényben az Év emberének választották meg – Tomlinsonnal közösen –, köszönhetően tevékeny szerepvállalásában a környék újjáélesztése során.

Gyenge védelmek miatti szenvedés, aztán Super Bowl-győzelem!

A 2007-es és 2008-as idényre rányomta a bélyegét a gyengén teljesítő védelem, előbb 388, majd 393 pontont engedett a csapat, így pedig hiába volt remek a támadósor, a 7–9-es és a 8–8-as mérleg a playoffhoz sem volt elegendő.

A 2009-es kiírásra megerősödő egység annyit már hozzá tudott tenni, hogy ne menjenek el rajta a meccsek, sőt, még labdákat is bőszen szerzett, ezzel pedig a csapat szárnyalni kezdett, december közepére 13–0-val állt. Ekkor jött egy törés, az utolsó három meccsét elbukta a gárda, de az első kiemelés így is összejött, a Cardinals sima, a Vikings hosszabbításos legyőzése után pedig jöhetett a gárda történetének első Super Bowlja.

Peyton Manningék ellen nem kezdett jól a gárda, az első negyedet tízpontos hátrányban zárta, a második félidőre 6–10-zel jött ki úgy, hogy az ellenfél várhatta a kezdőrúgást, így az első támadás lehetőségét. Ekkor ritkán látható merész húzással a Saints visszaszerezte a labdát, a negyedik negyedben pedig bedarálta ellenfelét (31–17).

Hol a védelem?

Azóta viszont mintha átok ülne a Szenteken, hiszen valami mindig közbejött. A 2010-es idényben az egy negatív mérleggel csoportgyőztes Seattle mutatott be óriási bravúrt hazai pályán, egy évvel később a San Francisco kilenc másodperccel a vége előtt fordított a konferencia-elődöntőben, majd a következő öt évből négyszer a playoff sem lett meg (454, 424, 476 és 454 pontot engedve).

Remek drafttal vissza a favoritok közé, de valami mindig elromlik

A 2017-es játékosbörze viszont elképesztően jól alakult a csapat számára, hiszen a remek cornerback Marshon Lattimore, a kiváló támadófalember Ryan Ramczyk, a safety Marcus Williams, a liga egyik legjobb futója, Alvin Kamara és a tavaly 13,5 sacket jegyző Trey Hendrickson is ekkor érkezett az együtteshez, amely vissza is tért a győztes útra – azóta sorozatban négyszer nyerte meg a csoportját.

A 11–5-ös alapszakasz után a playoffban a csoportrivális Panthers legyőzése után a Vikings ellen hiába jött vissza 0–17-ről, és vezetett az utolsó másodpercekben 24–23-ra, egy döbbenetes hiba után Stefon Diggs 61 yardos touchdownjával a Minnesota ünnepelhetett.

Egy évvel később az utolsó meccset elengedve is 13–3-mal zárt a Saints, Brees 74,4 százalékos passzhatékonyságával NFL-rekordot állított fel, 115,7-es irányítómutatójával pedig ligaelső volt. A rájátszás első körében a címvédő Eagles 14–0-val kezdett, de ezt követően érvényesült a papírforma, a New Orleans 20–14-re győzött. Hogy aztán a konferenciadöntőben egy csúnyán elnézett szabálytalanság miatt ne tudja lezárni a Rams elleni meccset, és végül hosszabbításban alulmaradtak a Szentek.

A 2019-es idényben öt meccsről kidőlt Brees sérülése miatt, a keret erejét jellemzi, hogy Teddy Bridgewaterrel 5–0-val zárta ezt az időszakot a Saints és 13–3-mal a harmadik kiemelést megszerezve az éppen becsúszó Minnesota ellen jöhetett (volna) a revans. Hiába volt itt is nagy Saints-feltámadás, a hosszabbításban Kyle Rudolph TD-elkapásával ismét a Vikings örülhetett, főszereplőnkön pedig ebben az idényben már azért alaposan látszottak a visszaesés jelei.

A legutóbbi idényben már Brees passzainak átlagos mélysége volt a legalacsonyabb a ligában, kiemelkedő pontossága és az elkapások utáni nagy játékok miatt még így is hatékonyak maradtak a Szentek, és a trónkövetelő Buccaneers 38–3-as idegenbeli leigázása és söprése után úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. Igen ám, de a 49ers elleni ütközeten kidőlt Brees, mint kiderült, ezen a két meccsen összesen 11 bordája tört el, valamint a tüdeje is megsérült és légmell alakult ki nála.

A Saints Taysom Hill-lel együtt is gond nélkül elintézte a Falconst, majd az irányító nélkül maradt Broncos ellen is könnyedén hozta a védelmi háborút, mielőtt újra két vállra fektette az Atlantát. A Philadelphia ellen már a védelem sem tudta hozni a meccset, a Chiefs ellen pedig hiába tért vissza Brees, a címvédő gond nélkül nyerte az összecsapást. A Minnesota és a Carolina könnyed legyőzésével 12–4 jött össze, a 2. kiemelésnek köszönhetően a 7. helyen bejutó Chicago Bears elleni összecsapás újabb sima meccset hozott. Jöhetett a harmadik csata Tom Brady új csapata ellen, és bár az alapszakaszban mindkétszer nyerő házigazda a harmadik negyedben még 20–13-ra vezetett, a remekül összeálló Buccaneers-védelem vezérletével a Tampa Bay végül 30–20-ra nyert. Brees 34 passzkísérletéből csak 19 volt jó, alig 134 yardért, egy TD-passza mellé jutott három interception is, karrierje legrosszabb, 38,1-es irányítómutatójával búcsúzott – a rivális pedig végül hazai pályán megnyerte a Super Bowlt.

Brees az idény után belement a fizetése átütemezésébe, hogy a fizetési sapkát illetően borzalmas helyzetben lévő együttesén segítsen, és bár már kezdett úgy tűnni, hogy valóban komolyan gondolja, hogy még egyszer nekifut az újabb Lombardi-trófeáért folytatott csatának, végül napra pontosan 15 évvel a szerződtetését követően, március 14-én bejelentette, ennyi volt.

A lezárás nem sikerült ugyan a legszebben, afelől egy percig se legyen kétség, öt év múlva Drew Brees bekerül a Hírességek Csarnokába – mint minden idők egyik legjobb irányítója.

(Borítókép: Al Diaz/Miami Herald/Tribune News Service via Getty Images)