Brady visszatér New Englandbe – így vegye ki a szabadnapokat!

brady pats
2021.05.13. 14:41
Kisorsolták a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2021-es alapszakaszának menetrendjét. Ennek apropóján bemutatjuk az első alkalommal 17 meccses alapszakasz legérdekesebbnek tűnő párosításait, és hogy mikor miért érdemes éjszakázni a hazai szurkolóknak. Az idény magyar idő szerint szeptember 10-én hajnalban a címvédő Tampa Bay Buccaneers Dallas Cowboys elleni ütközetével rajtol el.

Tom Brady hazatér

New England Patriots–Tampa Bay Buccaneers

A mérkőzés időpontja: 2021. október 4., 2.20

A Hazafiak a 2000-es évek dinasztiáját kiépítve hatszor lettek bajnokok Tom Brady irányításával, ezzel a New England-i csapat a liga történetének holtversenyben legeredményesebb klubja lett.

Tavaly az idén nyáron már a 44. életévét betöltő passzmester a távozás mellett döntött, a liga történetének leggyengébb győzelmi mutatójával bíró, 13 éve playoffot sem látó Tampa Bay Buccaneershöz igazolt, ahová követte a szintén korábbi Patriots-játékos Rob Gronkowski, valamint a New Englandben csupán egy meccset kapó Antonio Brown is, a Kalózok pedig az NFL-ben első csapatként a saját stadionjukban bajnoki címet ünnepelhettek a Kansas City Chiefs 31–9-es kiütése során. A gárda ráadásul első bajnokként képes volt arra, hogy mind a 22 kezdőjét megtartsa, így a floridaiak újabb menetelésre készülhetnek. 

Mindeközben az eligazolók és a koronavírus miatt kiülők nélkül alaposan visszaeső Patriots a 2000-es idény óta először zárt több vereséggel, mint győzelemmel (7–9). A New England a mostani holt szezonban masszív erősítésekbe kezdett, amit megfejelt az együttes kiváló draftja is, így minden adott, hogy a gárda visszatérjen a playoffosok közé.

Egyelőre viszont nagyon úgy fest, hogy a Buccaneers előrébb jár a csapatépítésben, ha pedig Brady irányításával győzne a floridai csapat New Englandben, akkor a már 44 éves irányító is kipipálhatná a 32. csapatot is a ligában, korábban erre Drew Brees, Brett Favre és Peyton Manning volt képes (ennek természetesen alapfeltétele, hogy az irányító legalább egyszer klubot váltson, ezért is szerepel csak 31-gyel a listán Aaron Rodgers és Ben Roethlisberger).



A vendégek sikerét továbbá az is elősegítheti, hogy a párharcra kifejezetten korán, már a 4. fordulóban sor kerül, így pedig nagy előnyben lehet a már összeérett csapat a formálódóval szemben.

Hálaadásnapi tripla

Detroit Lions–Chicago Bears

Dallas Cowboys–Las Vegas Raiders

New Orleans Saints–Buffalo Bills

A mérkőzések időpontjai: 2021. november 25., 18.30, 22.30, 2.20

Minden év kiemelt eseménye a hálaadásnapi három mérkőzés, amelyen hagyományosan a Dallas és a Detroit az egyik házigazda. Ezúttal a Lions a csoportrivális Bearst fogadja (ezen a meccsen már jó eséllyel az idén draftolt Justin Fields kezdhet a Chicagóban), a harmadik találkozón pedig a Saints és a Bills csap össze. Az amerikaiak ünnepe csütörtökre esik, másnap pedig black fridayt tartanak a tengerentúlon, a hazai NFL-fanatikusoknak leginkább a szemük alatti karikák feketéllenek pénteken...

Karácsonyi mérkőzések

Green Bay Packers–Cleveland Browns

Arizona Cardinals–Indianapolis Colts

A mérkőzések időpontjai: 2021. december 25., 22.30 és 2.15 

Karácsony napja idén szombatra esik, az NFL-nél ilyenkor rendszerint egy vagy két meccset is leszervez erre a napra. Idén sem alakult másképp, elsőként az Aaron Rodgers vezette Green Bay Packers lép pályára a playoffba a 2002-es idényt követően visszajutó Cleveland Browns, majd az idén már Carson Wentzcel próbálkozó Indianapolis Colts szerepel a nagy erősítéseket eszközlő Arizona vendégeként.

Ifjú titánok csatái

Cincinnati Bengals–Jacksonville Jaguars

New York Jets–Jacksonville Jaguars

A mérkőzések időpontjai: 2021. október 1., 2.20 és december 26. 19.00 

Az már nagyjából 2019 januárjában eldőlt, hogy a 2021-es drafton Trevor Lawrence nevét mondja ki első választottként Roger Goodell komisszár, a játékosbörzéhez közeledve pedig az is biztosnak látszott, hogy Zach Wilson lesz a második kiválasztott. 

A két jövőbeli klasszis első csörtéjére karácsony másnapjáig kell várni, a Jacksonville Jaguars és a New York Jets december 26-án 19 órakor mérkőzik meg egymással, Lawrence pedig a tavalyi 1/1-es Joe Burrow vezette Cincinnati Bengalsszel is összecsap (ott szeptember végén, nálunk már októberre fordul a naptár), külön pikantériát ad ennek a párharcnak, hogy a két irányító tavaly az egyetemi nagydöntőben is egymásnak feszült, akkor az LSU örülhetett a Clemsonnal szemben.

Nemzetközi ütközetek

Atlanta Falcons–New York Jets

Jacksonville Jaguars–Miami Dolphins

A mérkőzések időpontjai: 2021. október 10., 15.30 és október 17. 15.30

A liga népszerűségének növekedésével az elmúlt másfél évtizedben sorra bővült az Egyesült Államok területén kívül megrendezett összecsapások száma, 2019-ben már négy londoni és egy mexikói mérkőzésnek is örülhettünk, de a koronavírus-járvány kirobbanása itt is éreztette a hatását, tavaly egy ütközetet sem rendeztek meg külföldön.

Idén ismét örülhetnek az európai drukkerek, hiszen az Atlanta Falcons a Tottenham stadionjában fogadja a New York Jetset, ugyanebben a stadionban pedig a hazajáró Jacksonville Jaguars és a Miami Dolphins is megvív egymással, vagyis

Európában is láthatjuk az 1/1-est és az 1/2-est is!

Elvágyódó bajnokok csatája

Green Bay Packers –Seattle Seahawks

A mérkőzés időpontja: 2021. november 14., 22.25

A Green Bay Packers mindig megkerülhetetlen, a Super Bowl-érát megelőző időszakot is figyelembe véve 13-szor ülhetett már fel a liga trónjára, ami az NFL legjobb mutatója. Rengeteg „halhatatlan” erősítette a „sajtfejűeket”, és Aaron Rodgersnek is bérelt helye van már Cantonban. A 37 éves passzmester az előző két évben egyaránt konferenciadöntőbe jutott a wisconsini együttessel, viszont a tavalyi első körös irányítóhúzás, valamint a csapat nem megfelelő menedzselése (például a nem megfelelő elkapószemélyzet) miatt állítólag elcserélését kérte, sőt a visszavonulását is belengette.

Russell Wilson hozzá hasonlóan nyert már Super Bowlt csapata irányítójaként, és idén ő is megpendítette, hogy szívesen elmozogna az ország északnyugati feléről, már csak azért is, mert a támadófal mögött rendre az életéért kell menekülnie. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint mindkét klasszis marad a helyén, és kisebb-nagyobb duzzogás után úgyis elitszintű teljesítménnyel vezetik együttesüket az új idényben.

A két együttes számos óriási csatát vívott már egymással, túlságosan messzire nem is kell visszamenni néhány kiemelt ütközethez, hiszen 2015 januárjában a Seahawks otthon 0–16-os félidei hátrányból nyert drámai végjáték után hosszabbításban 28–22-re, tavaly januárban pedig 3–21-ről jöttek vissza kis híján Wilsonék (23–28).

Mindenki Mahomesék ellen – AFC trónja a tét

Baltimore Ravens–Kansas City Chiefs

Kansas City Chiefs–Buffalo Bills

A mérkőzések időpontjai: 2021. szeptember 20., 2.20 és október 11. 2.20

A New England-i dinasztia a 2018-as idényben még egy utolsó nagy dobással megakadályozta, hogy a Kansas City Chiefs hazai pályán kiharcolja a Super Bowlba jutást, ez egy évvel később a Titansnek, idén januárban pedig a Billsnek sem sikerült, így Patrick Mahomesék képviselték az Amerikai konferenciát a legutóbbi két nagydöntőben.

Az idei főcsoportdöntő visszavágóján a Chiefs ismét hazai pályán próbálhatja legyőzni a tavaly óriásit fejlődő Josh Allen vezette Bölényeket, míg a 2019-es alapszakaszgyőztes Baltimore Ravens Lamar Jackson irányításával szeretne most már végre felérni az AFC csúcsára – remek ütközetekre van kilátás!

Az első Super Bowl visszavágója

Kansas City Chiefs–Green Bay Packers

A mérkőzés időpontja: 2021. november 7., 22.25

Ez a két csapat játszotta 1967. január 15-én az első Super Bowlt,

amelyen végül a korszak nagy csapata, a Packers Bart Starr vezérletével 35–10-re diadalmaskodott, majd egy évvel később az akkor oaklandi Raiders ellen megvédte a címét. A Green Bay a hozzá hasonlóan Hall of Famer irányító Brett Favre (1997. január 26.), és ahogyan már említettük, Aaron Rodgers (2011. február 6.) irányításával is a csúcsra ért, a Chiefs pedig ötven évvel a sikerrel zárult negyedik Super Bowl után tavaly februárban lett ismét bajnok, immár Patrick Mahomesszal a fedélzeten.

Rodgers eddig háromszor (2011, 2014, 2020), Mahomes egyszer (2018) volt az alapszakasz legértékesebb játékosa, a győztes döntőkben egyaránt őket választották meg a legjobbnak. Érdekesség, hogy nem sokon múlt, hogy idén már februárban összecsapjanak a felek, hiszen mindkét együttes konferenciadöntőbe jutott, de Tom Bradyék meglepték a Packerst Green Bayben.

Már megint Tom Brady...

Tampa Bay Buccaneers–Buffalo Bills

A mérkőzés időpontja: 2021. december 12., 22.25

Az előzőhöz hasonlóan akár ez is lehetett volna a Super Bowl párosítása, ha a Bills legyőzi a Chiefs az AFC-finélában, így a tavalyi kiírás legjobb négy csapata most kipróbálhatja az „alternatív döntőket” is.

Ha valakinek, hát Tom Bradynek nem kell bemutatni a Buffalo Billst, utóbbi együttes szurkolói pedig alighanem csak annyit sóhajthatnak fel, hogy már megint ő...

Az együttesnél tavaly 20 év után fellélegezhettek, hogy végre elment a divízióból, ennek örömére csoportgyőztes is lett a gárda. Most Tom Brady a bajnoki címvédő Buccaneersszel törhet borsot a Bills orra alá, ehhez pedig úgy ért, mint senki más a ligában.

Brady eddig 35 alkalommal lépett pályára a Buffalo ellen kezdő irányítóként, ebből 32–3 volt a mérlege, átlagosan 12,4 ponttal győzött a Patriots, az irányító 8669 yardot és 70 TD-t passzolt, 97,9-es irányítómutatóval.

A 32 siker természetesen a legtöbb, amelyet egy irányító egy adott csapat ellen fel tud mutatni (Favre-nak 26 volt a Lions ellen), és 2001 és 2021 januárja között több meccset nyert a Bills pályáján, mint bármelyik irányító – a buffalóiakat is beleértve...

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2021-es idényét?

NFL 2021, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2021. szeptember 10., 2.20: Tampa Bay Buccaneers–Dallas Cowboys
2021. szeptember 12., 19.00: Atlanta Falcons–Philadelphia Eagles
2021. szeptember 12., 19.00: Buffalo Bills–Pittsburgh Steelers
2021. szeptember 12., 19.00: Carolina Panthers–New York Jets
2021. szeptember 12., 19.00: Cincinnati Bengals–Minnesota Vikings
2021. szeptember 12., 19.00: Detroit Lions–San Francisco 49ers
2021. szeptember 12., 19.00: Houston Texans–Jacksonville Jaguars
2021. szeptember 12., 19.00: Indianapolis Colts–Seattle Seahawks
2021. szeptember 12., 19.00: Tennessee Titans–Arizona Cardinals
2021. szeptember 12., 19.00: Washington Football Team–Los Angeles Chargers
2021. szeptember 12., 22.25: Kansas City Chiefs–Cleveland Browns
2021. szeptember 12., 22.25: New England Patriots–Miami Dolphins
2021. szeptember 12., 22.25: New York Giants–Denver Broncos
2021. szeptember 12., 22.25: New Orleans Saints–Green Bay Packers
2021. szeptember 13., 2.20: Los Angeles Rams–Chicago Bears
2021. szeptember 14., 2.15: Las Vegas Raiders–Baltimore Ravens 

(Borítókép: Tom Brady ezúttal ellenfélként léphet pályára a Gillette Stadionban – Adam Glanzman / Getty Images Hungary)