Brady vagy Rodgers a legértékesebb? Felér végre a csúcsra a kis Watt?

brady rodgers
2021.11.11. 18:21
Máris lement az első kilenc forduló a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL). Idényfelező írásunkban megvizsgáljuk, hogyan nézne ki a rájátszás mezőnye, ha most indulna a playoff, valamint eddig kik szolgáltak rá az év végi díjazásokra.

Ha most kezdődne a playoff

Őrülten szoros a versenyfutás az Amerikai konferenciában, amelyben a sorozatban öt meccset nyerő, de időközben Derrick Henryt elveszítő Tennessee Titans vezet 7–2-es mutatóval, és jelenleg Ryan Tannehillék pihenhetnének az első körben. A hetedik helyért ötös holtverseny van az 5–4-es csapatok között, közülük jelenleg a New England Patriotsé lenne ez a hely, a hatszoros bajnok a Baltimore Ravenshöz (6–2) utazna a rájátszás első fordulójában, az 5–3-asok csatáján pedig a 3. kiemelt Los Angeles Chargers a Pittburgh Steelerst, a 4. kiemelt Buffalo Bills pedig a Las Vegas Raiderst fogadná. Az elmúl két évben döntős Kansas City Chiefs és a Cleveland Browns jelenleg csak a 8. és a 9. helyen áll, így nem lenne playoffszereplő.

A Nemzeti főcsoportban kicsit jobban szétszóródott a mezőny, az Arizona Cardinals most a csereirányítójával is nyert (8–1), ezzel megelőzte a koronavírusos Aaron Rodgers nélkül kikapó Green Bay Packerst (7–2), de bukott a héten a Dallas Cowboys (6–2), a Los Angeles Rams (7–2) és a New Orleans Saints (5–3) is, a címvédő Tampa Bay Buccaneers 6–2-vel pihent a hétvégén, a hetedik helyre most az Atlanta Falcons (4–4) férne be. A wild card körben Packers–Falcons-, Buccaneers–Saints- és Cowboys–Rams-meccseket láthatnánk.

Az idény legértékesebb játékosa (MVP)

Minden díjnál két kiemelkedő játékost mutatunk be. Itt rögvest ez két halhatatlant jelent, hiszen Tom Brady (Tampa Bay Buccaneers) és Aaron Rodgers (Green Bay Packers) is ott lesz a Hírességek Csarnokában öt évvel a visszavonulásukat követően, az fix.

A hétszeres bajnok Brady 44 évesen sem lassít, nyolc meccsen 25 TD-passzt osztott ki, amivel vezeti a ligát még úgy is, hogy az élboly nála eggyel több találkozón szerepelhetett. A passzolt yardok átlagában (331,3) is ligaelső, ha így folytatja, 5631 yarddal és 53 TD-vel zárna, mindkettővel 22 éves karrierje legjobbját (5235, 50) felmutatva – és az rendben van, hogy most már nem 16, hanem 17 meccset játszanak a csapatok, de még a 16-ra vetített értékeket tekintve is remekül állna (5300, 50). A rekordokat amúgy Peyton Manning tartja 2013-ból (5477, 55). A címvédő Buccaneers 260 szerzett pontja eddig a liga harmadik legjobbja, de a Cardinals (277) és a Rams (261) is egy meccsel többet játszott, az átlagot tekintve így ebben is első Brady csapata. A Pro Football Focus elemzései szerint eddig 23 úgynevezett nagy dobást (big-time throw) mutatott be, ami az oldal megfogalmazásában olyan passz, amely térben és időben kitűnően helyezett, és amely általában nagy távolságba vagy az elkapási tartományt figyelembe véve szűk helyre érkezik, amivel ugyanúgy remekül áll, mint a csupán négy olyan játékával, amelyben benne volt a labdaeladás veszélye, vagyis amiben ő hibázott.

Ehhez képest a Packers 199-es termése kifejezetten szerényen fest kilenc meccsen, bár ebből most csak hét jött össze a liga egyik leggyengébb védelmével szenvedő Chiefs ellen. Merthogy ekkora differencia van aközött, hogy Aaron Rodgers a két legjobb elkapója nélkül játszik a liga top 3-as védelme otthonában (24–21 a 8–1-es Cardinals ellen), vagy hiányában Jordan Love a visszatérő Davante Adamsszel együtt jut 55 perc alatt nulláig (7–13). Ami a számait illeti, voltak már azért kiemelkedőbb idényei, de a 17 TD-passzra jutó három labdaeladás egészen rendben van, nélküle pedig az elmúlt években a Packers kevesebb pontot átlagolt, mint az egyaránt 0–16-os Lions (2008) és Browns (2017). Ez pedig azért eléggé jól leírja, mennyire értékes ő a csapatának...

Kyler Murray-t lehet esetleg hiányolni, de az elmúlt két meccs azért kicsit rontja a képet a tartalékos Packers elleni vereség, majd az, hogy a cseréjével is simán nyert a Cardinals a 49ers ellen, Matthew Stafford pedig épp egy olyan meccsből jön, ami rontja az esélyeit ebben a versenyfutásban.

Az Év támadója

Rengetegszer láttunk arra példát, hogy az MVP egyben a legjobb támadónak járó díjat is bezsebeli, ami egyfelől logikus is, hiszen ha valaki a legértékesebb játékos, jó eséllyel a legjobb támadó is az idényben (elvi esélye persze van egy védőnek is, de erre 1986 óta nem volt példa, és Lawrence Taylor előtt is csak Alan Page-nek jött össze, még 1971-ből – sőt az előző 14 évből csak egyszer nem irányító kapta, 2012-ben a futó Adrian Peterson). Viszont ha már valaki kapott egy díjat, miért ne lehetne mást is elismerni. Az elmúlt négy évben háromszor is más lett az Év támadója, mint az MVP, szóval itt a lehetőség két újabb pazar teljesítményt bemutatni.

Ha végigjátszotta volna az idényt, aligha lehetne miről beszélni, Derrick Henry olyan szinten kiemelkedett a futók közül, hogy előző fordulóbeli sérülése ellenére 116 yarddal még mindig vezeti a listát, nyolc meccsen 937 yardot és 10 TD-t rongyolt össze a talajon, pedig tényleg mindenki tudja, hogy folyamatosan megkapja a labdát (a nyolc meccsen kapott 219 futókísérlet van olyan, akinek egy idényre is sok lenne…). Az előzőidényben 2027 yardot termelő Titans-sztárnak viszont a Colts ellen eltört egy csont a lábfejében, ami miatt hat-tíz hetet kihagyni kényszerül, így nem érheti el újra a 2000-es álomhatárt, és jó eséllyel a címét sem védheti meg.

Aki így a pole-pozícióba került, az a Los Angeles Rams elkapója, Cooper Kupp, aki felé Stafford már 103 passzt indított el, ebből 74 lett elkapás, 1019 yardért és 10 touchdownért, mindkét kategóriában simán vezet, ahogy a meccsenkénti yardok átlagában (113,2, kicsivel megelőzve a nyolc találkozón 881-ig jutó Deebo Samuelt), a legalább 20 yardos játékok számában (15) és az első kísérletet eredményező játékok (47) mennyiségében is – miközben nem veszített még labdát, ellentétben a kétszer is rontó 49ers-zsenivel.

Az év védője

Amikor 2017-ben T. J. Watt a ligába érkezett, sokan voltak azon az állásponton, hogy igen, nagy benne a potenciál, ugyanakkor ha nem a háromszor is az Év védőjének megválasztott J. J. Watt öccse lenne, nem biztos, hogy az első körben kiválasztották volna. A Steelers úgy volt vele, hogy a harmincadik választási lehetőségnél tovább csak ne csússzon a remek irányítósiettető, aki hamar bizonyított is. 2018-ban már 13-szor döngölte földbe az irányítókat sack formájában, az előző két évben pedig tovább javult (14,5 és 15), mindkétszer kiérdemelve, hogy az Év álomcsapatába bekerüljön, de az Év védője címről mindkétszer lecsúszott végül. Szeptember 9-én megkapta a megérdemelt új szerződést, négy évre 112 millió dollárért írt alá, amivel a liga történetében a legmagasabb átlagú új egyezséget kötötte védőként. Ebben az idényben eddig hét meccsen lépett pályára, kulcsszerepet játszott a Bills (két sack, egy kierőszakolt labdaszerzés), a Seahawks (két sack, közte a hosszabbításban az ellenfél célterületének közelében), a Browns (1,5 sack, egy labdaszerzés) és a Bears (3 sack) legyőzésében is. A 11,5 sack a liga második legjobbja, a kettővel többször játszó Myles Garrett 12-vel vezet, van három kiharcolt fumble-je, két labdaszerzése és négy levédekezett passza is.

A legutóbbi idényben Aaron Donald miatt csúszott le az elismerésről, aki ugyanúgy a harmadik címét szerezte meg, ahogyan J. J. Watt akkor, amikor már talán inkább neki kellett volna kapnia – és az előző idényben aligha lett volna meglepő az sem, ha már akkor is T. J. Wattot nevezik a legjobbnak. Ez persze a Rams-klasszis érdemeiből semmit nem von le. 2014-ben érkezett a ligába, akkor az Év újonc védője lett, a következő hat évben pedig egyaránt az Év álomcsapatába is bekerült – a Pro Bowlra mind a hétszer, nem meglepő, hogy a 2010-es évek legjobb gárdájába is beválasztották, sőt a 2018-as évben a játékosok top 100-as listáját is vezette, finoman szólva sem a leglátványosabb poszton játszva. Donald kicsit alulméretezett belső védőfalemberként sorra döngöli a földbe az irányítókat – a nyolcadik idénye felére már 91,5-nél tart, ami még a kimondott irányítósiettetők számára is kiemelkedő adat lenne –, emellett pedig a futás megállításában is a liga egyik legjobbja évek óta, ráadásul úgy, hogy nála az az alapbeállítás, hogy ketten próbálják blokkolni, a legtöbbször hiába. Ebben az idényben eddig 41 alkalommal helyezett nyomást az irányítókra, a posztján az övé a legjobb értékelés a PFF-nél (92,4), ahogyan a legjobb passzsiettetői osztályzat (91,7) is.

A Trevon Diggset hiányolóknak megjegyzés: remekül néz ki a hét levegőben ellopott labda (interception), amivel vezeti a ligát, ugyanakkor borzasztóan sokszor égetik meg az ellenfelek is eközben, a legutóbbi három meccsén például 116,7-es, 140,3-as és 156,3-as irányítómutatóval dobáltak felé az irányítók (a 158,3 a tökéletes, hiba nélküli teljesítmény...).

Az Év újonc támadója

Itt elég erőteljesen előjön újra az irányítóposzt kérdése. Ha itt van nagyon jó teljesítmény, az jó eséllyel többet ér, mint egy más poszton mutatott remeklés, úgyhogy általában ezt a súlyozást figyelembe kell venni.

Ahhoz képest, hogy idén minden idők egyik legerősebb irányítóosztályát várták, és öten is kimentek az első 15 választás során, egyelőre Mac Joneson kívül mindenki elég harmatos teljesítményt nyújt, a Patriots újoncának abból a szempontból mindenképpen szerencséje van, hogy az edzői stáb és a csapattársak minősége összességében jobb alapot nyújt, neki pedig igazából az is elég lehet sokszor, ha nem rontja el a játékot (lásd Brady a kétezres évek legelején). Ezzel pedig élni is tud, az övé a legtöbb nagy játék, miközben riválisainál kevesebb labdavesztést kockáztató megmozdulása van – és toronymagasan az övé a legjobb PFF-osztályzat is (83, miközben a többi újonc közül senki sincs 60 felett). A Patriots a rendkívül peches 2–4-es kezdés után (három vereség során is inkább a New Englandnek állt a zászló, igaz, a Texans ellen kis híján kikapott cserébe) három megnyert meccsel már 5–4-gyel áll, és van rá esély, hogy visszatérjen a playoffba a tavalyi 7–9-es idényt követően.

Ha a posztoktól függetlenül nézzük, nehéz elmenni JaMarr Chase mellett, hiszen a Cincinnati 1/5-ös választott elkapója kilenc meccs után 835 yarddal a liga harmadik helyén áll, hét touchdownelkapásánál is csak hárman szereztek többet.

Megérdemel egy megjegyzést az 1/4-es helyen Atlantába kerülő Kyle Pitts, aki tight endként 546 yarddal áll, a pittsburghi Najee Harris, aki 541 futott és 289 elkapott yarddal, valamint hat touchdownnal áll jelenleg, valamint a falemberek közül Creed Humphrey, a Chiefs újonca már az első évében a liga egyik legjobb centerévé vált.

Az Év újonc védője

Micah Parsons volt az idény előtt a favorit a díjra, a Penn State korábbi linebackere pedig gyorsan bebizonyította, hogy jó választás volt a Dallas számára az 1/12-es helyen. Mindenki tudta, hogy irányítósiettetőként is kiváló játékos lenne, ezért nem is annyira sokkoló, hogy a sérülések idején erre a posztra került át, és szenzációsan szerepelt, a Chargers ellen például nyolcszor kergette meg Justin Herbertet. Ami szintén tudvalevő volt, hogy a passz elleni védekezésben lehetnek hiányosságai, de az elmúlt hetekben itt is jó tendenciát mutat be, már csak egy kicsit kiegyensúlyozottabb játék kellene tőle általánosságban, mert látható, hogy a játék minden aspektusában (ideértve még a futás elleni védekezést) kiváló teljesítményre képes, de ez a hármas nem mindig áll össze nála. Azért a nyolc meccs alatt bemutatott 52 szerelés és öt sack, valamint a 27 nyomásgyakorlás is dicséretes mutató.

Itt még a kissé meglepő módon a 2. kör 52. helyéig csúszó Jeremiah Owusu-Koramoah indulhatott volna jó esélyekkel, az első hat fordulóban a futások megállításában és a passzok levédekezésében is remekelt, viszont ő Henryhez hasonlóan megsérült.

(Borítókép: Stacy Revere / Getty Images for The Match)



  • Hírek
  • Hírek