Botrány az NFL-ben: meccs közben vonult le a pályáról a sztárelkapó

063 1362436872
2022.01.03. 05:55
Antonio Brown, a tengerentúli amerikaifutball-ligában címvédő Tampa Bay Buccaneers elkapója mindig is az NFL egyik legnagyobb botrányhősének számított, vasárnap este csapata New York Jets elleni abszurd húzása azonban nemcsak együttesénél, hanem alighanem a ligában is az utolsó volt.

A harmadik negyedben járt a meccs, amikor az oldalvonal mellett Brown láthatóan összeszólalkozott valakivel. Bár csapattársa, Mike Evans megpróbálta lenyugtatni, a 33 éves játékos levette a mezét, amit a földre dobott, majd az aláöltözetét és kesztyűit a nézők közé dobta, és félmeztelenül elindult az öltözőbe.

A pályán folyt a játék, Brown közben ünnepeltette magát a közönséggel, és bekocogva eltűnt a játékoskijáróban. Egyes jelentések szerint a biztonsági őrök először azt hitték, hogy egy szurkoló ugrott a játéktérre, csak később realizálták, hogy az egyik játékosról van szó.

A meccset végül Brown nélkül is megnyerte a Tampa (28–24), a találkozót követő sajtótájékoztatón pedig a vezetőedző, Bruce Arians kijelentette, az elkapó többé nem tagja a csapatnak.

A jelek szerint egyébként nem volt nagy szüksége a szerződésében rögzített garantált 1 millió dollárra, ahhoz ugyanis 8 elkapásra, 55 elkapott yardra és 1 TD-re lett volna még szüksége…

(Borítókép: Getty Images Hungary)